Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2018. augusztus 3., péntek

Nesze semmi, fogd meg jól – avagy Daniel Kolenda „nem-evangéliuma”

Két hete tettem közzé Kapufa – avagy Todd White „majdnem-evangéliuma” c. elemzésemet arról, hogy Todd White hogyan kerülgeti az egyik leglényegesebb összetevőt az evangéliumában, mint a forró kását: az ember bűnös, gonosz voltát. Nos, a Tűz konferenciára nem csak Todd jön, hanem az a Daniel Kolenda is, akinek szintén megnéztem az „evangéliumát”. Hát, gyerekek, óriási a baj… de hallgassátok meg magatok!


Nos, azért ez így, ahogy van, egy nagyon satnya üzenet. Egy nesze semmi, fogd meg jól. Egy csodálatos motivációs beszédnek elmenne a világban, de Kolendától, aki magát „evangélistaként” reklámozza, az nagyon gyalázatos, hogy pontosan az evangélium maradt ki ebből az üzenetből.

Az még a kisebbik baj, hogy a bibliai üzenetet is eltorzította, hiszen az egy tálentumos szolga nem a kudarctól stb való félelem, hanem urától való félelme miatt temette el a talentumot. Valami nagyon nem volt rendben a szolga és az ura kapcsolatában. De Kolenda mintha ezt kifelejtette volna.

Ám, ami ennél is nagyobb baj, hogy nem beszélt a bűnről, az emberi romlottságról, Jézus véréről, a bemerítésről (gonoszságunk vízbe temetéséről) és a Szent Szellem vételéről. Péter pünkösdi beszédéhez képest ez egy pünkösdi-karizmatikus prédikátortól harmatgyenge. Egy pszichológiával átitatott szöveg, emberi bölcsesség megejtő szavai, amelyből épp a Szent Szellem bizonyító ereje hiányzik. Az evangélium Isten szentségével és az ember gonoszságával kezdődik (lásd pl. Róma 1:18). Minél mélyebb a feddés, annál mélyebb a megtérés. A történelem nagy ébredéseiben legalábbis így volt.

Akárcsak Todd White korább elemzett üzenete, úgy Kolenda ezen üzenete sem eredményez  újjászületetteket, csak még buzgóbb „jóembereket”, akik meghalnak bűneikben bűnbánat és Jézus vére általi bűnbocsánat és a Szent Szellem megújító fürdője nélkül.

Ez az a laodiceai egyház, ami már semmire sem jó, amiről Jézus azt mondta, hogy olyan langyos, hogy kiköpi a szájából (Jel 3:16). Ez már egy ízét vesztett só, amit az emberek eltaposnak (Lk 14:34).

Világiasságon, néhány motivációs beszéden és a bűnösök és álkeresztények zenével való szórakoztatásán kívül ezek után nem tudom, mit várhatunk a 2018-as Tűz konferenciától.

Keresztény helyett inkább legyél Jézus tanítványa, és gyümölcsöző lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése