Ke­gye­lem a kap­cso­la­ta­ink­ban – 1: Hely­re­ál­lás

Van­nak idő­sza­kok, amire egyet­len szó jel­lem­ző: "Miért?" Ami­kor nem tud­juk, mi fo­lyik kö­rü­löt­tünk, szét­es­nek a dol­gok, kap­cso­la­ta­ink nem mű­köd­nek, és úgy néz ki a hely­zet, hogy kö­ve­zés előtt ál­lunk. Nos, a bib­li­ai Dá­vid­dal is ha­son­ló dol­gok tör­tén­tek, köz­vet­le­nül mi­előtt ki­rállyá avat­ták...

Szél­fút­ta

Dávid hat­száz fegy­ve­res ve­ze­tő­je volt, akik vi­gasz­ta­lást és bá­to­rí­tást ta­lál­tak ve­ze­té­se alatt, mi­u­tán meg­ke­se­red­ve csa­lád­ja­ik­kal együtt hozzá me­ne­kül­tek az őket ki­zsi­ge­re­lő Saul ki­rály elől. Dávid hoz­zánk ha­son­ló ember volt, néha jó for­má­ban volt, néha meg­in­gott. Nagy szük­sé­ge volt Is­ten­re neki is.

Egy­szer, ami­kor meg­in­gott és két­ség­be esve úgy vélte, az őket ül­dö­ző Saul úgy is meg fogja ölni, át­pár­tolt a szom­széd or­szág, Gát ki­rá­lyá­hoz, Ák­is­hoz, Maokh fi­á­hoz.¹ Le­te­le­ped­tek or­szá­gá­ban, és kap­tak tőle egy vá­rost, még pedig Cik­lá­got. Ezek mind be­szé­lő nevek ká­na­á­ni nyel­ven, je­len­tés­sel bír­nak és üze­ne­tet hor­doz­nak. Saul neve "nagy", Gát je­len­té­se "sző­lő­prés", Ákis azt je­len­ti: "csak ember", Maokh neve "el­nyo­mást" je­lent, Cik­lág pedig egy elég­gé "szél­fút­ta" város volt. Mind­ez a ké­tellyel in­dult: az a Dávid, aki egy­ko­ron le­győz­te a két és fél mé­te­res Gó­li­á­tot, mert hit­ben látta, hogy annak neve azt je­len­ti: "már el van tá­vo­lít­va az útból" – szó­val ugyan­ez a Dávid most meg­ijedt a "nagy" prob­lé­má­tól, "sző­lő­prés" alatt érez­te magát, és "csak em­be­ri" szem­mel lá­tott, meg­fe­led­kez­ve a min­de­nek fe­lett álló Isten éle­té­re vo­nat­ko­zó ter­vé­ről. Eköz­ben "el­nyo­más" alatt érez­te magát és élete "szél­fút­tá­vá" vált. Ve­lünk is meg szo­kott esni az ilyes­mi, vall­juk meg.

Fel­szí­nes

Dávid na­gyon jó ba­rát­ság­ba ke­rült Ák­is­sal, a ki­rály meg­bí­zott benne, mert Dávid a fedd­he­tet­len­ség lát­sza­tát fent tudta tar­ta­ni előt­te – hol­ott tit­kon be­csap­ta őt, és fosz­to­ga­tó had­já­ra­to­kat foly­ta­tott, a nyo­mo­kat pedig gon­do­san el­tün­tet­te maga után. Sőt, el­hi­tet­te vele, hogy ha­zá­ja egyik vá­ro­sa ellen vo­nul­tak ki, és ez per­sze tet­szett Ák­is­nak!²

Ami­kor le­vesszük a te­kin­te­tün­ket Is­ten­ről és "csak em­be­ri" szem­mel lá­tunk, mi is jó ba­rát­ság­ba ke­rü­lünk a kül­ső­vel, a ki­né­zet­tel, em­be­rek vé­le­mé­nyé­vel, köz­ben pedig belül tud­juk, hogy ele­günk van ebből és leg­szí­ve­seb­ben szét­rom­bol­nánk ezt az egész ki­ra­kat-vi­lá­got!

Ku­tya­szo­rí­tó

Egy­szer Ákis sze­ret­te volna Dá­vi­dot el­hív­ni egy had­já­rat­ra. Ez a had­já­rat Dávid egy­ko­ri ott­ho­na, Iz­ra­el föld­je ellen lett volna. Ám a ki­rály fő­urai nem bíz­tak Dá­vid­ban, és azt gon­dol­ták, a csata köz­ben Dávid el­le­nük for­dul és vissza­pár­tol ha­zá­já­hoz. Dá­vi­dék Ákis se­re­gé­vel már fel­vo­nul­tak a csa­tá­hoz Afék­hoz, az iz­ra­e­li­ek pedig Jez­ré­el­nél vol­tak, ami­kor a ki­rály sze­mé­lye­sen, de tisz­te­let­tel és el­is­me­rés­sel meg­kér­te Dá­vi­dé­kat, hogy tá­voz­za­nak a fő­urak miatt. Ez Dá­vid­nak rosszul esett, de végül el­fo­gad­ta a ké­rést, és vissza­in­dul­tak Cik­lág­ba.³ Afék je­len­té­se "kör­be­zá­rás" vagy­is ku­tya­szo­rí­tó, Jez­ré­e­lé pedig "Isten vet". Ezen je­len­té­sek­nek ké­sőbb még lesz je­len­tő­sé­ge.

Mire vissza­ér­tek, egy fel­ége­tett vá­rost lát­tak maguk előtt, de még füs­töl­gött. Csa­lád­ja­i­kat el­ra­bol­ták. Mind­annyi­an két­ség­be estek, Dá­vid­dal együtt. A har­co­sok meg akar­ták kö­vez­ni Dá­vi­dot, el­vég­re ő ve­zet­te őket ilyen hely­zet­be. Hány­szor mond­tuk már mi is ma­gunk­nak a fel­ége­tett kö­rül­mé­nye­ket látva: "Az én hibám, ször­nyű ember va­gyok" és szin­te ha­lál­ra kö­vez­zük ma­gun­kat ezek­kel a gon­do­la­tok­kal.⁴

Isten mun­kál­ko­dik

Dávid azon­ban "meg­erő­sí­tet­te magát az Úrban." Ma­gá­hoz hí­vat­ta Abi­át­hár papot, aki Ahi­me­lek fia volt. Meg­kér­dez­te az Urat: "Ül­döz­zük-e a se­re­get? Le­győz­zük őket"? A fe­le­let az volt, hogy "Ül­döz­zé­tek, mert egész biz­to­san le­győ­zi­tek őket és vesz­te­ség nél­kül min­dent és min­den­kit vissza­nyer­tek." Ekkor Dá­vi­dék útra kel­tek és át­kel­tek a Bezór pa­tak­nál. ⁵ Dávid je­len­té­se: "akit sze­ret­nek", Abi­át­há­ré "Apám ha­tal­mas", Ahi­me­le­ké "fi­vé­rem ki­rály", a Bezór patak je­len­té­se pedig "vidám".

"Szél­fút­ta" idő­sza­ka­ink­ban ne­künk is meg kell erő­sí­te­nünk ma­gun­kat Krisz­tus­ban, mint po­zí­ci­ónk­ban az ön­vád­lás he­lyett. Én va­gyok "akit sze­ret" az én "ha­tal­mas (mennyei) Apu­kám ", mert Jézus Krisz­tus, az én "fi­vé­rem ki­rály" a bűn és a halál fö­lött. Krisz­tus­ban olyan ár­tat­lan­sá­gunk és vá­dol­ha­tat­lan­sá­gunk van, mint ami­lyen fedd­he­tet­len, szent és tisz­ta Isten maga. Ő ma­gá­ra vette a mi bű­ne­in­ket, így őben­ne úgy­mond el va­gyunk rejt­ve Isten ár­tat­lan­sá­gá­ban és igaz mi­volt­já­ban!⁵ Ezt a jó hírt hall­va "vi­dá­mak" le­szünk, még mi­előtt az ígé­ret va­ló­ra válik, hogy "vesz­te­ség nél­kül min­dent és min­den­kit vissza­nye­rünk", amit a bűn és a bűn mi­at­ti rossz én­ké­pünk fel­ége­tett éle­tünk­ben!

Tér­jünk vissza Afék és Jez­ré­el je­len­té­se­i­hez. Sok­szor Isten a "ku­tya­szo­rí­tó­ban" kezdi "el­vet­ni a magot" a szí­vünk­ben, hogy for­dul­junk vissza hozzá. Ugyan­is Isten keze volt a fő­urak dön­té­sé­ben, akik el­kül­det­ték Dá­vi­dé­kat a csa­ta­tér­ről. Ha nem tér­nek akkor vissza, hanem har­col­nak, időt vesz­te­nek. Sok időt. És talán vissza­for­dít­ha­tat­lan ká­ro­kat szen­ved­tek volna. Sok­szor a "ku­tya­szo­rí­tó­ink­ban" for­du­lunk Is­ten­hez, pedig talán nem kel­le­ne annyit vár­nunk erre...

Több, mint hely­re­ál­lás!

A tör­té­net pedig va­ló­ban úgy vég­ző­dik, hogy Dá­vi­dék min­dent és min­den­kit hiány nél­kül vissza­sze­rez­tek, majd vissza­tér­tek Cik­lág­ba, hogy újra fel­épít­sék. Köz­ben Ák­is­ék vé­gez­tek Saullal, tehát Isten meg­ol­dot­ta a "nagy" prob­lé­mát, ami "csak em­be­ri" volt. Mind­er­ről Dá­vi­dék Cik­lág­ban a har­ma­dik napon ér­te­sül­tek. S ami­kor Dá­vi­dék ezek hal­la­tá­ra ha­za­ér­kez­tek Heb­rón vá­ro­sá­ba, min­den­fé­le eről­kö­dés és pro­pa­gan­da nél­kül ki­rállyá avat­ták őt.⁶ (Heb­rón je­len­té­se: "asszo­ci­á­ció".)

Is­me­rős ez a "har­ma­dik napon"? Igen!!! Jézus fel­tá­madt a har­ma­dik napon és a bűn és a halál le lett győz­ve, az el­tol­ha­tat­lan kő pedig "el lett tá­vo­lít­va" (Gó­li­át neve, em­lé­kez­tek?). Ami­kor iden­ti­tá­sun­kat Jé­zus­sal azo­no­sít­juk ("asszo­ci­ál­juk"), a mi "nagy" "em­be­ri" prob­lé­mánk, a "sző­lő­prés", az "el­nyo­más" és a "szél­fút­ta" éle­tünk ke­reszt­re lett fe­szít­ve, mi pedig Krisz­tus­sal együtt ki­rállyá let­tünk ko­ro­náz­va!

Ta­nul­ság

Amint meg­erő­sö­dünk az Úr sze­re­te­té­ben, hogy Ő ha­tal­mas apu­kánk és bá­tyánk, Jézus a mi ki­rá­lyunk, aki a ke­resz­ten győ­zött: vi­dá­mak­ká vá­lunk, sze­ret­te­in­ket vissza­nyer­jük és ki­rá­lyi mél­tó­ság­gal kez­dünk el for­go­lód­ni ebben az élet­ben. (És szá­mom­ra az is ta­nul­ság, hogy na­gyon meg­éri Bib­li­át ta­nul­má­nyoz­ni!)

A so­ro­zat kö­vet­ke­ző ré­szé­ben az erő­fe­szí­tés­men­tes egy­sé­get fog­juk meg­vizs­gál­ni kap­cso­la­ta­ink­ban.

Erő­sítsd meg magad Is­ten­ben és nyu­godt lesz az éle­ted.

¹ 1Sá­mu­el 27:1-7
² 1Sá­mu­el 27:8-12
³ 1Sá­mu­al 28:1-2, 29:1-11
⁴ 1Sá­mu­el 29:1-6a
⁵ 1Sá­mu­el 30:1-9
⁶ 1Sá­mu­el 30:10-31, 31:1-13, 2Sá­mu­el 1:1-4, 2:1-4