He­lye­sen

Mit hir­de­tek és mit uta­sí­tok el? Avagy, mik alap­ján szű­rök és mik alap­ján he­lyes­lek va­la­mit? Fon­tos­nak vélem a Bib­lia na­pon­kén­ti ta­nul­má­nyo­zá­sát (nem csak ol­va­sá­sát, hanem a mé­lyebb szö­veg­elem­zést is), az em­be­ri tanok (felül)vizs­gá­la­tát, hogy meg­áll­nak-e a Bib­li­án vagy sem. Fe­le­lős­sé­get vál­la­lok Isten előtt, hogy igyek­szem he­lye­sen fej­te­get­ni Isten Igé­jét, vagy­is a leg­rö­vi­debb utat meg­ta­lál­ni az igaz­ság Is­te­né­hez az Ő írott szava alap­ján. Bib­li­ai alap­el­ve­im:

• Ezek [a bé­re­ai ta­nít­vá­nyok] ne­me­sebb lel­kű­ek vol­tak, mint a thessza­lo­ni­ka­i­ak, tel­jes kész­ség­gel fo­gad­ták az igét, és nap­ról napra ku­tat­ták az Írá­so­kat, hogy va­ló­ban így van­nak-e ezek a dol­gok. Ap­Csel 17:11

• Igye­kezz ki­pró­bált em­ber­ként meg­áll­ni az Isten előtt, mint olyan mun­kás, aki nem vall szé­gyent, hanem he­lye­sen fej­te­ge­ti az igaz­ság igé­jét. 2Ti­mó­te­us 2:15

A tel­jes 66 könyv­ből álló Szent­írás ér­tel­me­zé­se
Nem áru­lok zsák­ba­macs­kát, írás­ér­tel­me­zé­sem meg­bot­rán­koz­ta­tó­an egy­ügyű:

Jézus ha­lá­la előtt (JHE)=ószö­vet­ség.

Jézus ha­lá­la után (JHU)=új­szö­vet­ség.

Né­hány as­pek­tus, ka­me­ra­ál­lás pl.:

• JHE: tör­vény (áldás-átok, tel­je­sít­mény)
  JHU: ke­gye­lem (élet, bi­za­lom, igaz mi­volt Isten előtt)  

• JHE: ha ti, akkor Én
  JHU: mivel Én, ezért ti

• JHE: hul­lám­vas­út, Isten-ember közti in­sta­bil kap­cso­lat (ld. a Bib­li­á­ban a zsidó tör­té­ne­lem köny­ve­it: Bír-Sám-Kir-Krón-Neh-Mal)
  JHU: kő­szik­la, sta­bil kap­cso­lat Is­ten­nel (el­vé­gez­te­tett)

Két­fé­le, egy­mást ki­zá­ró szö­vet­ség Is­ten­nel
A szö­vet­sé­gek Isten szem­szö­gé­ből nézve örök ér­vé­nyű­ek, mind­ket­tő örök­től fogva lé­te­zik, de fon­tos, hogy meg­ha­tá­ro­zá­sát te­kint­ve a Bib­li­á­ban nem a nyom­dai fel­osz­tás sze­rin­ti he­lyé­nél kez­dő­dik el az új­szö­vet­ség! Az ószö­vet­ség kora véget ér a ke­reszt­nél, on­nan­tól az új­szö­vet­ség le­írá­sa kez­dő­dik. Az Is­ten­nel való vi­szonyt nézve az ószö­vet­ség tör­vé­nye min­den­kit ha­lál­ra ítél, aki csak egyet is vét el­le­ne. Ezzel szem­ben az új­szö­vet­ség ke­gyel­me min­den abban élőt meg­ment. Nincs olyan, hogy félig tör­vény és félig ke­gye­lem alat­ti szö­vet­ség Is­ten­nel. Egy ember egy­szer­re csak az egyik szö­vet­ség­ben lehet Is­ten­nel, de va­la­me­lyik­ben min­den­képp benne van. Ezt alá­tá­maszt­ja, hogy már az ószö­vet­ség ide­jén is vol­tak, akik Isten meg­men­tő ke­gyel­mé­be ve­tett hit­tel for­dul­tak hozzá; va­la­mit, hogy az új­szö­vet­ség ide­jén is vol­tak, akik hit he­lyett in­kább ra­gasz­kod­tak a tör­vé­nyek be­tar­tá­sá­hoz. A ke­gye­lem­ből ki lehet esni a tör­vény be­tar­tá­sá­hoz való vissza­té­rés által (Gala­ta 5:4), a tör­vény­ből pedig át lehet jönni a ke­gye­lem­be a Jézus ha­lá­lá­ba és fel­tá­ma­dá­sá­ba ve­tett bi­za­lom által (János 6:28-29 és 1Ko­rin­tus 15:1-11).


Jézus be­szé­de­i­nek ér­tel­me­zé­se
Fel­ve­tő­dik egy kér­dés, hogy ma­gá­nak Jé­zus­nak a be­szé­dei hová tar­toz­nak? Mi vo­nat­ko­zik rám? Min­den? Vagy nem min­den? Ha nem min­den, akkor miért? Ha min­den, akkor az is miért? Az alap­el­vem egy­sze­rű: azt kell meg­néz­ni a szö­veg­kör­nye­zet­ből min­dig, hogy kik­hez be­szélt Jézus: ér­dek­lő­dők­höz, be­szé­de­it ko­mo­lyan ve­vők­höz, vagy az Őt el­uta­sí­tó lát­szat­em­be­rek­hez?

1. Apos­to­lok­nak (oda­szánt ta­nít­vá­nya­i­nak) mond­ta
Vol­tak em­be­rek, akik ko­mo­lyan kezd­ték venni Jézus ta­ní­tá­sa­it és el­kezd­ték őt kö­vet­ni. Jé­zus­nak a külön csak a szá­muk­ra el­hang­zott ta­ní­tá­sa­i­ról ezt mon­dom: fel­tá­ma­dá­sa után(!) Jézus azt mond­ta nekik (Máté 28:19): "te­gye­tek ta­nít­vánnyá min­den né­pe­ket, hogy meg­tart­sák mind­azt, amit pa­ran­csol­tam nek­tek." Tehát, ami­ket köz­vet­len nekik pa­ran­csolt, a Jé­zust ko­mo­lyan kö­vet­ni aka­rók

• tart­sák meg eze­ket, mint Jézus pa­ran­cso­la­ta­it.  

(Hit­lé­pé­sek­ről, ki­jön­ni a kom­fort zó­ná­ból, nem szé­gyell­ni Jé­zust e go­nosz és pa­ráz­na nem­ze­dék előtt, egy­más sze­re­te­té­ről van szó ezek­ben, stb.)

2. Tá­ga­sabb ér­te­lem­ben vett (nem oda­szánt, de ér­dek­lő­dő) ta­nít­vá­nya­i­nak mond­ta
Jézus körül min­dig vol­tak ér­dek­lő­dők, bá­mész­ko­dók, tö­me­gek. Az Is­tent ke­re­sők szá­má­ra szóló ta­ní­tá­sok­ban Jézus célja több­nyi­re az volt, hogy rá­vi­lá­gít­son a ke­re­ső em­be­rek­nek

• ezek be­tar­tá­sá­nak le­he­tet­len vol­tá­ra, hogy
• el­jus­sa­nak saját ere­jük és "jó­sá­guk" ha­tá­rá­ra, és végül
• fel­ki­ált­sa­nak ke­gye­le­mért. 

Ezen ta­ní­tá­sok az ember bu­kott és ön­ma­gá­ban erőt­len vol­tá­ról szól­nak, me­lyek vég­hez­vi­te­le em­be­rek­nek le­he­tet­len, de Is­ten­nek nem, mert Is­ten­nek min­den le­het­sé­ges. Jézus ter­mé­sze­te­sen min­det be­töl­töt­te.

(Pl. ilyen ta­ní­tá­sok a hegyi be­széd, a "légy tö­ké­le­tes" vé­gű­ek, a gaz­dag ifjú, stb.)

3. Fa­ri­ze­u­sok­nak (kül­ső­sé­gek­ben val­lá­so­sok­nak) mond­ta
A fa­ri­ze­u­sok olyan cso­port vol­tak, akik Isten tör­vé­nyét lát­szó­lag hir­det­ték és rá is ter­hel­ték az em­be­rek­re, de ők maguk nem a hoz­zá­ál­lást néz­ték, hanem a tel­je­sít­ményt. Kül­ső­leg le­gyen rend­ben, belül mind­egy, mi­lyen az ember szíve. Jézus vé­le­mé­nye a fa­ri­ze­u­sok lát­szó­lag er­köl­csös éle­té­ről oda­szánt ta­nít­vá­nyai szá­má­ra ez volt: "min­de­nek előtt óva­kod­ja­tok a fa­ri­ze­u­sok ko­vá­szá­tól, ami a kép­mu­ta­tás" (Lu­kács 12:1). Fon­tos a pri­o­ri­tás, a fon­tos­ság: min­de­nek előtt, el­ső­so­ron.

Oda­szánt vagy ke­re­ső ta­nít­vány­ként első fel­ada­tunk óvni a szí­vün­ket min­den­től, ami kép­mu­ta­tás. A fa­ri­ze­u­sok tör­vény alatt vol­tak (JHE, saját cse­le­ke­de­tek, Is­ten­nel való el­avult, régi szö­vet­ség, áldás-átok), tehát ezek a ta­ní­tá­sok bi­zonnyal nem al­kal­maz­ha­tó­ak szó sze­rint egy Jézus ha­lá­la utáni (JHU) em­ber­re. A fa­ri­ze­u­so­kat szem­be­sí­tő ta­ní­tá­sok tehát kb. arról szól­nak a ke­re­sők és a Jé­zust ko­mo­lyan kö­vet­ni akaró ta­nít­vá­nyok szá­má­ra, hogy

• mit ke­rül­jünk el, mitől óva­jad­junk, s nem fel­tét­len arról, mit tart­sunk meg
• mi­lyen at­ti­tű­döt ke­rül­jünk el.  

(Pl: ke­rül­ni a gaz­dag­ság­ban bí­zást, a tized-féle "én meg­tet­tem, áldj meg" hoz­zá­ál­lás he­lyett in­kább a "má­sok­nak mi lesz ebből hasz­nuk­ra" jel­le­gű ir­gal­mas hoz­zá­ál­lás­ra kell tö­re­ked­nünk, stb.)


Át­lát­ni a tel­jes Szent­írást
Pál apos­tol ifjú bib­lia­ta­ní­tó ta­nít­vá­nyá­nak, Ti­mó­te­us­nak kb. ezt mond­ja:

A tel­jes írás Is­ten­től ih­le­tett és az a célja, hogy ál­ta­la min­den jó cse­le­ke­det­re tö­ké­le­te­sen fel­ké­szí­tett le­gyen az Isten em­be­re. Ez okból ki­fo­lyó­lag al­kal­mas és hasz­nos

• a ta­ní­tás­ra,
• a fed­dés­re,
• a meg­job­bí­tás­ra és
• az igaz­ság­ban való ne­ve­lés­re.  2Ti­mó­te­us 3:16-17

 Ahoz, hogy hasz­nos le­gyen és hogy he­lye­sen fej­te­ges­sük az Írást, tud­nunk kell a kor­sza­ko­kat, és hogy kik­nek szólt.

1. mi az, ami még az Ószö­vet­ség alatt ját­szó­dik(JHE),
2. mi az, ami már Új­szö­vet­ség (JHU),
3. mi az, ami apos­to­li ta­ní­tás (a ke­reszt­re fe­szí­tés előt­ti jé­zu­si idő­szak­ból rám pa­rancs­ként vo­nat­ko­zik),
4. mi az, ami Jé­zus­nál az em­be­ri le­he­tet­len­ség­re mutat,
5. és mi az, ami Jé­zus­nál az el­ke­rü­len­dő ne­ga­tív fa­ri­ze­u­si hoz­zá­ál­lás­ról szól.


Isten előtt ki­pró­bált em­ber­ként meg­áll­ni

• Jézus ke­reszt­je miatt tar­tom be Jézus ta­nít­vá­nyi pa­ran­cso­la­ta­it, "mert Ő előbb sze­re­tett" (1Já­nos 4:19). Ennek semmi köze az eleve el­ren­de­lés­hez, hogy Ő min­dent el­vég­zett és én hát­ra­dő­lök. De a bün­te­tés­től való fé­le­lem­hez sincs semmi köze. Egy­sze­rű­en a sze­re­tet és a hála mo­ti­vál.
• Jézus sze­re­te­te miatt igyek­szem fej­te­get­ni he­lye­sen Isten tel­jes Írá­sát, és bé­re­ai módon igyek­szem ne­me­sebb lelkű lenni a tessza­lo­ni­ka­i­ak­nál, hogy meg­vizs­gál­jam a (P)ál apos­to­lo­kat, csak­ugyan bib­li­ai a ta­ní­tá­suk-e vagy sem.
• Jézus kö­ve­té­se miatt hir­de­tem a sze­gé­nyek­nek az öröm­hírt, sza­ba­du­lást a fog­lyok­nak, a vakuk sze­me­i­nek meg­nyí­lá­sát, a seb­zett szí­vű­ek be­kö­tö­zé­sét, és az Úr ke­gyel­me esz­ten­de­jét (amire a val­lá­so­sok le akar­ták ta­szí­ta­ni Jé­zust, mert hinni nem aka­rá­suk­ról be­szélt!) (Ézsa­i­ás 61=Lu­kács 4)
• Jézus ke­gyel­me miatt aka­rom le­ven­ni az em­be­rek­ről azo­kat az el­hor­doz­ha­tat­lan ter­he­ket, ami­ket a jú­da­i­zá­lók tet­tek rájuk az Ap­csel 15 után jog­ta­la­nul, ami­ket ők kis­uj­jal sem érin­te­nek

A ke­gye­lem­ről és az ember fe­le­lős­sé­gé­ről

• Isten fel­té­tel nél­kül sze­ret Jézus ha­lá­la miatt és nem tu­dunk tenni azért, hogy job­ban sze­res­sen. E sze­re­tet­nek nem az ér­de­me­ink­hez van köze, hanem az ér­té­kes­sé­günk­höz. Azért sze­ret, mert ér­té­ke­sek va­gyunk, nem azért, mert meg­ér­de­mel­jük. Ezt az ér­dem­te­len ér­té­kes­sé­get mu­tat­ta be Isten a ke­resz­ten, ami­kor saját leg­drá­gább­ját, a Fiát adta ér­tünk bű­nö­sö­kért, mert annyi­ra sze­re­tett min­ket (János 3:16). 
• Két­fé­le ember lé­te­zik (Lu­kács 18:9): 
  • aki el­fo­gad­ja ér­dem­te­len ér­té­kes­sé­gét Jé­zus­ra te­kint­ve és
  • aki saját ér­de­me­i­ben bízik.
  Mind­ket­tőt sze­re­ti Isten, de mivel maga az ember szab­ja meg a sze­re­tet fel­té­te­lét, Isten "al­kal­maz­ko­dik" ehhez, és "úgy" sze­re­ti az em­bert, ahogy amaz óhajt­ja. Aki Jé­zust vá­laszt­ja, fel­té­tel nél­kül a menny­be kerül (neve fel­ke­rül az élet köny­vé­be). Aki pedig ér­de­me­i­re te­kint­ve kéri Isten sze­re­te­tét (az il­le­tő ér­de­mei alap­ján Isten mér­cé­je, a tör­vény sze­rint ha­lált ér­de­mel), szá­má­ra Isten sze­re­te­té­nek jele éppen az, hogy azt kapja, amit kért: amit meg­ér­de­melt (a tűz tavát). (Bő­veb­ben)
• Nincs ugyan­ak­kor semmi sem, ami el­vá­laszt­hat­ná Is­ten­től azo­kat, akik Jézus be­fe­je­zett mű­vé­re bíz­ták az Is­ten­nel való sta­bil kap­cso­la­tu­kat. (Róma 8:38-39)
• Van fe­le­lős­sé­ge a meg­me­ne­kült hí­vő­nek mennyei po­zí­ci­ó­ját te­kint­ve. Nem hi­szek a laza, hát­ra­dő­lős "ket­tős eleve el­ren­de­lés­ben", hanem az Írás he­lyes fej­te­ge­té­sé­ben, és amit hit­ből te­szek, az mint mennyei di­cső­ség szá­mít­ta­tik majd be, mint jó és hű szol­gá­nak. Amit pedig el­ron­tok, az Jézus sze­mé­ben ugyan megég, de én magam ettől füg­get­le­nül be­ju­tok a menny­be. (1Ko­rin­tus 3:11)