TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2017. július 19., szerda

A diplomás bolond

Jézus „Bolond gazdag” példázata, aktualizálva. Érdemes elgondolkozni rajta.
Egy okos embernek jól ment a tanulás az egyetemen. Ekkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs elég diplomám. Majd így szólt: Ezt teszem: elvégzem még a PhD-t, a doktorit, meg még három másik egyetemet és befutom az álomkarriert, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, most már elismernek az emberek, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ma éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz a sok diploma és elismerés, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.
Lukács 12:16-21 alapján

2017. július 7., péntek

Szomjazol? (Ószövetség vs Újszövetség)

Gyakran találkozunk azzal, hogy amikor gyülekezetbe megyünk, zsoltárok megfelelő passzusait idézik, hogy jó az Úr házába menni, vagy a küszöbén lakni, vagy hogy szomjazunk az Úr után, és mikor jelenhetünk meg előtte. Szeretném valami fontosra felhívni a figyelmeteket!

2017. július 5., szerda

Hagyomány vagy hit?

Mi jut eszünkbe nekünk egy kis keresztény faluról? Régi templom? Szokások? Hagyományőrzés? Nem tudom. Állítólag vannak jó hagyományok… Állítólag lehet egyszerre hinni is, meg hagyományokat őrizni… Hiszen, ha keresztény, akkor hagyományőrzés. S ha a faluban valaki másképp csinálja... ez esetben nehéz lehet a pletykákat elviselni. Nem tudom. Itt olvasom Jézus szavait. Tényleg elbizonytalanodtam. Most akkor hagyomány, vagy hit?

2017. július 2., vasárnap

Francis Chan: „Otthagytam a megagyülekezetemet.”

Több helyről is elém került a The Christian Post cikke arról, hogy: „Francis Chan a Facebook alkalmazottainak beszámol részletesen, miért hagyta ott megagyülekezetét”. Elolvastam, és ismét csak egy megerősítés volt, hogy világszerte Isten egy tendenciát végez népe között, hogy átélhessék az általa elképzelt „család” fogalmát: szeretettel, egymás megismerésével és kölcsönös törődéssel. Leközlöm az eredeti cikk fordítását.