Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2017. július 23., vasárnap

BKK, T-Systems és egyéb piramisok

Jelen aktuális cikk nem politizálás, sem hergelés szeretne lenni, hanem egy egyszerű elemzése az emberi működésnek, azoknak, akik valamiféle fentről lefelé vezérelt „piramisrendszert” építenek vagy benne szolgálnak. A jelenlegi BKK–T-Systems botrányt fogom elemezni, és bemutatni, hogy mind a világban, mind az intézményes egyházakban az ember ugyanolyan mechanizmusok alapján ugyanúgy viselkedik.

A sztori röviden arról szól, hogy egy 18 éves srác „meghekkelte” a BKK új, T-Systems által fejlesztett elektronikus jegyrendszerét, ráadásul építő szándékkal tette, hogy egy biztonsági hibát minél hamarabb be tudjanak tömni. Ennek az lett a következménye, hogy mindenféle belső szabályzatra hivatkozva (akár igaz, akár nem) fel kellett jelenteniük, és a srácért kijöttek a rendőrök, és bűnösnek kellett éreznie magát. A rendszeren kívüli átlagemberek ezen felháborodtak, mert ők nem voltak elvakítva a rendszertől és nem kellett részrehajlóan és utasítás-vezérelten gondolkozniuk.

Az egész mögött egy önvédelmi mechanizmus működik. A piramisok így működnek: a „Tévedtünk!” helyett hárítani kell. Vannak a fentiek, akik érintethetetlenek, meg a kisemberek, akiket könnyű megfélemlíteni. A fenti embereket kell sajnálnunk a legjobban, mert ha valakik, akkor ők a saját félelmüknek a börtönében élnek – nagyon félnek és hamar megijednek, és csupán védekezésből viselkednek olyan gonoszul és értelmetlenül. A piramis tetején állók bevédik a picit lejjebb levőket, akiktől függenek, cserébe a kisfőnökök is védik a rendszert és annak vezérét. Az egész piramist a félelem vályogja tartja össze.


Ha már a reformáció 500. évfordulóját ünnepeljük idén, beszéljünk most egy kicsit a rendszerekről ennek vonatkozásában is. Az egyháztörténelemben is félelmetesen hasonló az eset a mostanihoz. Luther, amikor kitette nyilvánosan a 95 pontját a Wittembergi templom kapujára, hogy a rendszer hibáit feltárja jószándékkal, akkor a katolikus TEK-esek őrá csaptak le, hiszen a rendszer tetején lévők alatt mozogni kezdett a léc. Úgy kellett Luthert kimenteni gyilkosai kezéből.

Bár Luther kijött a rendszerből, a rendszer szerinti gondolkozás még nem jött ki Lutherből. Ugyanúgy elkezdte a saját egyház-rendszerét felépíteni és átvitte a pápaság és a tanítói hivatal szerepét, ahogy a katolikusok azt felépítették, csak más néven futnak ezek (pl. nem papnak, hanem pásztornak nevezik a kisfőnököt). Ugyanúgy felépült a tanítói tévedhetetlenség, és pl. üldözték azokat, akik nem értettek egyet a csecsemőkeresztséggel, hanem saját hitre merítkeztek víz alá. Luthernek az se tetszett, hogy voltak, akik a „Sitzer-recht”-et gyakorolták, miszerint a gyülekezetben nincs „feljebbvaló” pásztor, hanem a tanítás bármely ott ülő szájából elhangozhat, meg lehet szakítani és gondolatokat lehet közbeékelni.

A többi protestáns és neoprotestáns egyház is hasonló rendszert alkot, mint a katolikus pápaság és az evangélikus egyház. A reformáció nem volt teljes. Még mindig várom több pásztor bocsánatkérését az arroganciájukért, és szerintem ezzel a jelenséggel nem vagyok egyedül. Ettől még szeretem őket, csak sajnálom, hogy egy-egy rendszert szolgálnak és az alattuk levők is csak a rendszerüket szolgálják. Ugyanúgy, a T-Systems igazgatónak és a BKK-snak is meg van kötve a kezük, és a rendszereiket kell védeniük. Mind az (intézményes) egyházbeliek, mind a világbeliek csak piramisépítő szegény rabszolgák.

Lehet, most fáj amit írok, de elképzelhető, hogy nincs oly messze a valóságtól. S ha most hirtelen azt érzed, meg akarod a pásztorodat, pápádat, stb. védeni, ne feledd: a piramis így működik: a tagok védik egymást azoktól, akik rámutatnak a rendszerhibákra. A „Tévedtünk!” helyett a katolikusok védték a pápát, a lutheránusok Luthert és tanait és így tovább. Vagy mint most a T-Systems és a többi nagy bevédi egymást.

Viszont, tudod mi a baj ezen rendszerekkel? A piramisokat a halottak számára építik. Ha benne vagy egy ilyenben, jószándékú, de hamis „hűségeddel” lemondasz arról, hogy az lehess, akinek Isten teremtett, és meghalsz annak, hogy azt csinálhasd, amire Ő elhívott téged. Ha ilyenben vagy, kérd Istent, mutassa meg, mit csinálj, hogy ne legyél rabláncok alatt (még ha benne is kell maradj egy darabig). Azokért mindenképp imádkozz, akik ilyen rendszerekben nyögnek.

A piramis rendszerek kiforrnak, és elválasztják az embereket egymástól. Ezért volt fontos Jézusnak a Máté 23 tanítása ezen rendszerek ledöntésére. Pl.: „Ne hívassátok magatoknak [titulus]-nak, mert egy a ti [titulus]-otok, a Messiás, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.” Stb. Az egész fejezet egy nagyon szemfelnyitó és alap tanítása Jézusnak. Hogy igazgatót, pápát és pásztort lehozza a földre, és újra emberek lehessenek. S amikor Jézus eljön, Babilon a tornyaival együtt ledől, és végre együtt fog enni az oroszlán a báránnyal, és a gyerek is a viperalyuk előtt fog játszani. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.

Mit gondolsz? Írd meg kommentben!

Gondolkozz rendszer-mentesen és nyugodt lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése