Tudod, Attila, a menny miért lesz menny? Mi teszi majd mennyé? Az, hogy nem fognak többé bántani, beléd kötni, beléd rúgni, becsapni, kritizálni, elutasítani, kihasználni, haragudni rád. Hogy szeretni fognak és el leszel fogadva. S hogy te magad sem fogsz többé bántani másokat és te is fogsz tudni végre úgy szeretni, ahogy mindig is szerettél volna. Mert Én ott leszek, megvigasztalok mindenkit, letörlök minden könnyet és bekötözöm a megsebhedt szíveket, és újjá teremtek mindent.Nem csak én ébredtem fel könnyes szemekkel... amikor ezt pár évvel később elmondtam valakinek, láttam, ahogy az illető szemei is eláztak... és ott akkor, valahogy kijött a számon még az is, hogy ebben az a legszebb, hogy mindez ingyen a miénk lehet, mert Jézus kifizette ennek az árát a kereszten. Ekkor a szomjas lélek felkiáltott: „ÉS EZT NEKEM EDDIG MIÉRT NEM MONDTA EL ÍGY SENKI?” Pedig már több éve tagja volt egyháznak és bibliás gyülekezeti körökbe is járt...
Nos, megvallom, én sem ezt akartam neki elmondani. Egész más járt a fejemben, hogy hogyan oktassam őt ki és „térítsem meg”. Még bibliai idézetem is volt... De valami történt ott akkor. Isteni beavatkozásnak nevezném ezt, amikor is hirtelen Ő szól általunk és veszi át nyelvünk mikrofonját. Persze tudatában vagyunk mindennek, de valahogy azt is tudjuk, hogy itt most valami mennyei, valami természetfeletti zajlik. Nem csinnadrattákkal, hanem belefolyva a természetesbe. Egy illusztrációval szeretnék segíteni ennek megértésében. Simon Péternek – egynek Jézus tizenkét fő-fő tanítványai közül, a nagy apostolnak, csodagyógyítónak, aki vagy három évet Jézussal járt (!!!) –, szóval neki is külön ki kellett jelentenie Istennek, hogy Jézus igazából nem csak egy rabbi-guru, hanem a Megváltó Király, az élő Istentől származó Isten-ember. Majd rögtön utána egy akkora ostobaságot mondott, hogy Jézusnak meg kellett őt feddeni, hogy ördögi volt, amit mondott. Szerintem maga Péter is elgondolkodhatott, mi is történt vele. Óh, hányszor esett már meg velem is mindkettő...
Egyszer mintha isteni bölcsességgel beszélnénk, másszor meg mintha egyenest a mélységből osztanánk a tanácsot. Mintha csak hangszerek volnánk, amin hol egy művész játszik, hol pedig egy barbár. És nem csak abban, amit mi mondunk és teszünk. Hanem abban is, ahogy velünk bánnak.
Legszívesebben azt kiáltanám bele a világba: Bánjunk úgy egymással – sőt sokkal inkább úgy – , mint ahogy a zenész a hangszerével és a műgyűjtő a kincseivel. Láttál már világhírű zongoristát, aki tönkrecsapkodja dühében a zongorát, amin legszebb darabjait adja elő? Nem inkább arra törekszik, minél szebben játsszon rajta, hogy örömet szerezhessen közönségének? Isten remekművei és költeményei vagyunk. És nem csak én és te, hanem... az a másik is... És igen. A szeretet Istene az, aki szeretne rajtunk minél többet játszani. Az Isten, aki úgy szeretett minket, hogy Jézust már akkor elküldte értünk a keresztre, amikor még bűnösök voltunk.
Annyira, de annyira ki vagyunk szolgáltatva Isten kegyelme érintésének. Sokszor a legjobb szándékunk is sátáni és pusztító hatású, máskor meg, amikor nem is gondoljuk, Isten rajtunk keresztül érint meg szíveket. Hozzánk hasonló üres, célt tévesztett, de értelmet és elfogadást kereső szíveket... Mert nincs különbség, mindnyájan vétkeztünk és szükségünk van Isten bölcsességére, igazságára, érintésére, ragyogására, békéjére vagy épp kiigazítására, kinek épp mikor melyik kell ahhoz, hogy megtalálja az ÉLET ÉRTELMÉT és visszatérjen az ELSŐ SZERETETHEZ, ahhoz a szeretethez, aminek elfogadására és élvezetére eredetileg teremtve lettünk.
Talán ez a dal is kicsit erről szól...
Nincs más, csak Te, csak Te, egyedül csak Te
Így egyszerűen: Te, ó-ó-ó, csak Te
Úr Jézus, érints meg minket újra és hódítsd vissza szívünket Magadnak. Szükségünk van Rád.
Amikor megérint a kegyelem, nyugodt lesz az életed.
"Jöjjön el a te Országod!"
VálaszTörlésTi így imádkozzatok.