TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2013. október 23., szerda

Konfliktus

Előfordul. Velem is. És természetesen mindig a másik a hibás. Nekem igazam van, ő pedig bűnös. Hiszen ő átkozódott, én nem. Ő gúnyolódott, én nem. Ő mutatott be nekem, én nem. Ő nem hívő, én igen...

Csak egy valamit felejtettem el, tiszteletben tartani őt, még akkor is, ha ő nem tisztelt engem. Nem jogosíthat engem fel mások határainak átlépésére az, hogy az illető átlépte a határaimat, és felbosszantott. Milyen könnyen beszélek a kegyelemről, a feltétel nélküli, a másikat előtérbe helyező szeretetről, és mégis, nem tudom megélni. A kegyelem megéléséhez is külön kegyelem kell.

Érzelmeim még mindig kavarodnak a „nekem van igazam” és a „jó lenne bocsánatot kérni és felszabadítani őt is a bosszankodás alól” között. A saját, esetleg még a Bibliát is idéző érveim között és aközött, hogy kimondjam: „bocsáss meg, hogy nem voltam elég megértő veled szemben, és nem vettem figyelembe, amit kértél tőlem, és megértem, ha emiatt felhúztad magad.” S önigazságom még hozzátenné, hogy "értsd meg, azért és ezért voltam ilyen”..., holott előbb talán neki lenne szüksége fájdalmaiból való felszabadítására.

Ahhoz nem kell kegyelem, hogy egymást felidegesítsük, de ahhoz már igen, hogy bátrak legyünk átgondolni a dolgokat, odamenni, kezdeményezni, bocsánatot kérni, és rábízni a másik fél szabad döntésére, hogy megbocsát-e vagy sem.

Tudom, nem minden konfliktus kezelhető, mert két fél kell hozzá. De ahhoz, hogy legalább egy bizonyos mennyiségű konfliktusunk rendeződve legyen, legyünk mi azok, akik odamegyünk Istenhez külön kegyelemért az adott helyzetekben, „mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív” (Zsidók 13:9).

Saját tapasztalatom szerint nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlenség odamenni a másikhoz rendezni a dolgot. Főleg, ha összehasonlítom annak játszi könnyedségével, ahogy egy konfliktus kialakul. A konfliktuskezeléshez ugyais bátorság kell. De honnan vennénk a bátorságot, amíg magunk is bűntudat alatt vagyunk? Talán kicsit önzés úgy konfliktust kezelni, hogy „csak szabaduljak meg ettől a lelkifurdalástól!” Bár valamennyi haszna van ennek a megközelítésnek, de még ez sem teljesen a másik érdekeit nézi, hanem a magamét. Az igazi megoldás talán az lenne, amikor annyira átjár már minket Isten szeretete a Vele eltöltött idő alatt, hogy gondolataim megtelnek a másik fél iránt való szeretettel is, és nem bírom ki, hogy ne menjek oda hozzá és mondjam el neki az őiránta érzett szeretetemből sajnálatomat és bocsánatkérésemet. A bűntudatos bocsánatkérésnek „törvény-szaga” van (rólam szól), míg az Úrral eltöltött idő utáninak „kegyelem-illata”, hiszen már a másik félről van szó, hogy vigasztalva legyen, és hogy ő is megbékélhessen, így tulajdonképp mindketten jól járunk, sőt, az Úr is boldog.

Van, amikor nem sikerül kibékülni? Igen, van. Sok tényezője lehet annak, a másik félben mik mennek végbe, miért gondolkozik és érez úgy, ahogy. Nem erről az esetről beszélek, hanem hogy a magam részét megtettem-e vagy sem. A másikat nem tudom megváltoztatni, noha némi hatással tudok rá lenni, a változtatás, mint ahogy az én esetemben is, Isten dolga.

Ami az én dolgom, hogy kérjem Istent, változtasson meg engem, hogy ne legyek olyan, mint a tékozló fiú példázatában az idősebb testvér, aki elítélte „bűnös” öccsét és önmagát bezzeg milyen jónak tartotta. Timothy Keller a The Prodigal God (A tékozló Isten) c. könyvében egy érdekes eshetőséget tár elénk, miszerint elképzelhető, hogy a fiatalabbik srác az idősebb testvér perfekcionalizmusa, tökéletesség-mániája miatt menekült el otthonról és „dobta ki” életéből még az amúgy őt szerető édesapját is. A gondolatot tovább víve megkockáztatja, hogy sok „bűnös” azért kerülgeti a kereszténységet, a gyülekezetet, egyházat, vagy menekül vissza a világba, mert szeretetre vágyik, de fél az ítélkezéstől, illetve már földbe is döngölték a bűneivel. Keller szerint az idősebb jófiúnak lett volna a kötelessége, hogy utánamenjen tönkrement öccsének. Saját „jóságunk” lehet ugyanolyan, vagy akár még szörnyűbb lázadás is Isten ellen, mint a tékozló hedonista kicsapongó életvitel. Jézus szerint míg a „bűnös” fiatalabbik bement apja örömébe, az idősebb testvért apja unszolta megbékélésre. S Jézus nyitva hagyta hallgatóinak, a kor bibliaismerő írástudóinak, hogy az idősebb vajon elfogadta-e apja békítését vagy továbbra is megmaradt saját „jóságára” épített haragjában.

Úr Jézus, segíts nekünk a hozzáállásunkban, hogy tudjuk a bűnösöket és a minket megbántókat is a Te megbocsátásodon keresztül látni. Szükségünk van a Te szeretetedre ehhez, hogy átéljük újra, Te mennyire szerettél minket istentelenként, és még ma is mennyire szeretsz, holott hányszor olyan bolondok vagyunk, és csak összekuszáljuk a dolgokat. S ahelyett, hogy felidegesítenéd Magad, jössz újra és újra, és kérlelsz minket bennünk lakó megszomorodó Szentlelked, a kegyelem Szelleme által, hogy béküljünk ki, és amennyire tőlünk telik, éljünk békességben mindenkivel. Mennyei Édesapánk, elismerjük újra, hogy szükségünk van Rád, mi magunktól semmit sem tudunk cselekedni, és Rád vagyunk szorulva, hogy kegyelmedet kiáraszd a Tőled akár épp miattunk eltávolodók felé is. Támogass az engedelmesség Lelkével és add vissza nekünk megbocsátásod és szabadításod örömét. Kész csoda, hogy sokszor annak ellenére, amilyenek vagyunk, Te mégis tudod építeni országodat. Dicsőség neked ezért. Ámen!

Ajánlott olvasmány:
Chuck Smith: Kegyelmet kegyelemre

Tanulj Istentől még a legirritálóbb helyzetekben is, és nyugodt lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése