A re­for­má­ció 500. év­for­du­ló­já­nak mar­gó­já­ra

Idén ün­nep­lik a na­gyobb, tör­té­nel­mi egy­há­zak­ban az 500. év­for­du­ló­ját a re­for­má­ci­ó­nak. Sokat be­szél­nek róla, egyes gyü­le­ke­ze­tek ezt az évet ki­ki­ál­tot­ták „a meg­úju­lás évé­nek”, ahol he­ten­te arról ta­ní­ta­nak, hogy szük­sé­günk van meg­úju­lás­ra – és kü­lön­fé­le té­mák­ból sze­mez­get­nek. Ez alap­ve­tő­en egy di­csé­ret­re méltó kez­de­mé­nye­zés, mert na­gyon sokat kö­szön­he­tünk a re­for­má­ci­ó­nak! Ugyan­ak­kor úgy vélem, van va­la­mi, amit amíg fi­gyel­men kívül ha­gyunk, addig nem tör­tén­het meg nap­ja­ink­ban az Isten sze­rin­ti meg­úju­lás, mind­ez csak egy szép em­be­ri tö­rek­vés, só­vár­gás marad. Ebben a cikk­ben meg­pró­bá­lok se­gí­te­ni a to­vább len­dü­lés­ben, vi­lág­szer­te sok test­vér­től hal­lok ha­son­ló lá­tást, hogy Isten ho­gyan ve­ze­ti nap­ja­ink meg­úju­lá­sát. Drága test­vé­rem, kér­lek, fo­gadd úgy a most írot­ta­kat, hogy az egy­há­zért te­szem közre, annak ha­té­kony­sá­gá­ért.

Amit nem lehet meg­spó­rol­ni

Jézus azt mond­ta ko­rá­nak „re­for­má­ci­ó­ja” al­kal­má­val, hogy Ő a Sa­rok­kő, a Kő­szik­la, és hogy „aki rá­esik erre a Kőre, össze­zúz­za magát” (Máté 21:44). Isten tehát nem meg­ja­ví­ta­ni sze­ret­né a dol­go­kat, hanem „meg­öl­ni és meg­ele­ve­ní­te­ni”. Ha va­ló­di re­for­má­ci­ót sze­ret­nénk, az bi­zony nem ké­nyel­mes ja­vít­ga­tá­sok­kal fog meg­tör­tén­ni, hanem Isten mód­ján. Min­de­nünk­be fog ke­rül­ni. Ön­ma­gunk vé­gé­re ju­tás­sal, ki­áb­rán­du­lás­sal, le­mon­dás­sal, eset­leg ki­égés­sel, „ele­günk le­vés­sel”, Isten aka­ra­ta utáni meg­al­ku­vás­men­tes só­vár­gás­sal, mások in­té­sé­vel és az eset­leg ebből fa­ka­dó el­uta­sí­tás­sal, ül­dö­zés­sel. 

A re­for­má­ció jel­lem­ző­je

A re­for­má­ció di­csé­re­tes kez­de­mé­nye­zés volt, és egy­ér­tel­mű, hogy nem volt gya­log­ga­lopp! Szá­mos jó és vi­tat­ha­tat­lan gyü­möl­csöt ho­zott. Ám azért nem tu­dott tel­jes­sé válni, mert saj­nos nem az Ap­Csel­hez és Jézus ere­de­ti ta­ní­tá­sá­hoz tér­tek vissza, hanem a már meg­lé­vő ka­to­li­kus temp­lo­mi és hi­e­rar­chi­kus pi­ra­mis­rend­szert pró­bál­ták fol­toz­gat­ni a Bib­li­á­ban meg­ta­lált egy-egy igaz­ság-fosz­lánnyal. Lu­ther fosz­lá­nya: meg­iga­zu­lás hit által. De meg­ma­radt a temp­lo­mi rend­szer a kü­lön­le­ges szol­gá­lók­kal, csak más kön­tös­ben. Az ana­bap­tis­tá­ké: újra be kell me­rí­te­ni a fel­nőtt hit­val­ló­kat. Wes­le­yé­ké: a meg­szen­te­lő­dés is ke­gye­lem­ből hit által tör­té­nik. Az Üdv­had­se­re­gé: ki kell menni a sö­vé­nyek­hez, a sze­gé­nyek­hez az evan­gé­li­um­mal. A mil­le­ri moz­ga­lo­mé: Jézus má­so­dik vissza­jö­ve­te­le is fon­tos. A pün­kös­di­e­ké: a Szent­lé­lek ere­jé­vel kell épí­te­ni az egy­há­zat. Az apos­to­li egy­há­zé: az Efé­zu­si levél öt szol­gá­la­ti aján­dé­ka (apos­tol, pró­fé­ta, evan­gé­lis­ta, pász­tor, ta­ní­tó) fon­tos­sá­gá­nak újra fel­fe­de­zé­se a csak ta­ní­tó he­lyett. És, épp a fol­toz­ga­tás ered­mé­nye, hogy ezért van ma ennyi fe­le­ke­zet, mert min­den­ki le­ra­gadt egy ki­csit a saját to­vább fol­toz­ga­tott dokt­rí­ná­já­nál, az újab­ba­kat pedig el­uta­sít­ják.

Bent vagy kint?

Jézus ta­ní­tá­sa és a mi ki­fo­gá­sa­ink

De egy­va­la­mit fi­gyel­men kívül hagy­tak: Isten nem lakik ember csi­nál­ta temp­lo­mok­ban, ima­há­zak­ban, mo­zik­ban, stb. A gyü­le­ke­ze­tet Jézus so­ha­sem a négy falon be­lül­re ter­vez­te, hanem oda­kint­re. A di­cső­í­tés ere­de­ti je­len­té­se di­csek­vés, amit or­szág-világ szá­má­ra kell szét­kür­töl­ni Isten sza­ba­dí­tá­sá­ról. Nem egy házon belül, hanem a világ for­ga­ta­gát meg­ál­lít­va. A lám­pást a temp­lom te­te­je alá rej­tet­tük. A rend­szer­ben sok jó­szán­dé­kú pap, pász­tor és szol­gá­ló pró­bál az em­be­re­ken se­gí­te­ni, de mivel nem lát­nak to­vább a rend­sze­ren, hí­vo­ga­tók­ká te­szik az em­be­re­ket, ki­kül­dé­sük he­lyett. Mert ők se lát­tak mást egész éle­tük­ben, csak a temp­lo­mos­dit: aki meg­tér, be kell hozni a gyü­le­ke­zet­be. Ám Jézus ta­nít­vány­ság­ra hív, min­dent fel­ad­ni, ren­de­sen meg­tér­ni, és ugyan­azt tenni a Szent­lé­lek ere­jé­vel, mint Ő: ki­men­ni a pi­a­cok­ra, az em­be­rek közé és gyó­gyí­ta­ni a be­te­ge­ket és hir­det­ni Isten Or­szá­gát.

Rek­lám és ha­té­kony­ság

A pré­di­ká­ció rek­lá­mo­zást je­lent: a meg­té­rés, a Jé­zus­ban való örök élet és Isten Or­szá­ga rek­lá­mo­zá­sát! A Bib­li­á­ban több­nyi­re ezt a for­ga­tag­ban, oda­kint ta­lál­juk meg, gyó­gyí­tás­sal és ör­dög­űzés­sel össze­köt­ve, és nem bent egy épü­let­ben! A ta­ní­tás nem ugyan­ez, mert az a már meg­tér­tek meg­erő­sí­té­se és fel­ké­szí­té­se az is­ten­fé­lő élet­re és a ki­me­ne­tel­re (a rek­lá­mo­zás­ra, a pré­di­ká­ci­ó­ra).

A nyu­ga­ti pi­ra­mis­rend­szer gyü­möl­csei
(Katt a képre a na­gyí­tás­hoz)

Míg a temp­lo­mi rend­szer­ben egy-egy ember tanít egy pul­pi­tus mögül, né­hány meg ze­ne­ka­ro­zik, eset­leg ad­mi­niszt­rál, a töb­bit ez passzív­vá teszi, és el­sor­vad­nak a szel­le­mi aján­dé­kok. Sok­szor gyü­le­ke­ze­ti alap­el­vek­kel sza­bá­lyoz­zák az adott fe­le­ke­zet dokt­ri­ná­já­val össze­egyez­tet­he­tő ta­ní­tá­so­kat, és az egy­sze­rű test­vér emi­att eset­leg fél ki­mon­da­ni, ha va­la­mi azzal el­len­ke­ző igaz­ság­ra jött rá Isten Igé­jé­ből. Így komp­ro­misszu­mot köt és hall­gat, ami nem egész­sé­ges. Talán van még né­hány test­vér, aki sze­ret­ne szol­gál­ni, aki ég az Úrért, de előbb-utóbb ki­ég­nek, mert nem te­he­tik azt, amire el let­tek hívva. Így el­hi­szik, hogy Isten nem akar­ja őket hasz­nál­ni, és ők is be­ke­rül­nek a nagy több­ség közé: akik már csak „ülni” jár­nak a gyü­le­ke­zet­be. Drága test­vé­rek ők, akik egy­kor láng­ban égtek az Úr sze­rel­mé­től, de a rend­szer be­te­met­te őket. A rend­szer passzi­vi­tás­ra és nem ak­ti­vi­tás­ra ösz­tö­nöz.

Mi is az az apos­to­li ta­ní­tás?

Bár­mi­lyen ra­di­ká­lis­nak is hang­zik, de sür­gő­sen vissza kell térni az em­be­ri tra­dí­ci­ók­ból és meg­kö­té­sek­ből (a ka­to­li­kus egy­ház­rend­szer fol­toz­ga­tá­sá­ból) az ere­de­ti kon­cep­ci­ó­hoz. A ta­ní­tás Jézus első kö­ve­tő­i­nél apos­to­li volt (Ap­Csel 2:42), ami azt je­len­ti: az apos­to­lok to­vább­ad­ták mind­azt, ami­ket Jézus nekik pa­ran­csolt a nagy ki­kül­dé­si pa­rancs sze­rint (Máté 28:19). Tehát nem egy­sze­rű­en bib­lia­órák, áhí­ta­tok, szent­be­szé­dek és pré­di­ká­ci­ók vol­tak. Az apos­tol szót a görög-római vi­lág­ban ere­de­ti­leg a leg­ki­sebb szol­gák­ra al­kal­maz­ták. A be­cse­sebb szol­gá­kat fél­tet­ték, és ők a ház körül szol­gál­tak. De a ve­szé­lyes utak­ra, ahol rab­lók keze közé ke­rül­he­tett a követ, az apos­to­lo­kat küld­ték. Ezért is je­lent az apos­tol szó „ki­kül­dött”-et. Az apos­to­li ta­ní­tás arról szólt, hogy Jézus ho­gyan küld ki min­ket, ta­nít­vá­nya­it, mint bá­rá­nyo­kat a far­ka­sok közé. Egy­sze­rű­en to­vább­ad­ták a töb­bi­ek­nek a Jé­zus­sal meg­élt tör­té­ne­te­i­ket, és hogy miket ta­ní­tott nekik, mit ho­gyan csi­nál­ja­nak. El­me­sél­ték saját ku­dar­ca­i­kat, ver­sen­gé­se­i­ket és Jézus fed­dé­se­it és kor­rek­ci­ó­it a kö­vet­ke­ző ta­nít­vá­nyok­nak. Az ül­döz­te­té­sek­ről nem is be­szél­ve. Amit le­ír­tak az evan­gé­li­u­mok­ban és az Ap­Csel­ben, azt ta­ní­tot­ták. Pál a le­ve­le­i­ben ezt csak ki­egé­szí­tet­te a Krisz­tus­ban ka­pott új, mennyei iden­ti­tá­sunk meg­erő­sí­té­sé­vel, hogy ne vád­lás­ból, kény­szer­ből csi­nál­juk. Ő is csak „val­lás­ta­la­ní­tot­ta” az em­be­re­ket, hogy fel­sza­ba­dul­ja­nak a mennyei, nagy­kö­ve­ti, ki­kül­döt­ti, ta­nít­vá­nyi sze­re­pük­re. Nem tette azt ke­vés­bé fon­tos­sá az „in­gyen ke­gye­lem” hir­de­té­sé­vel (ami­ben magam is hi­szek), hanem segít meg­ér­te­ni Isten Ki­rály­sá­ga mű­kö­dé­sét:

A Szent­há­rom­ság szol­gá­la­ta
(Katt a képre a na­gyí­tás­hoz)

Mennyei po­zí­ci­ónk­ból való szol­gá­lat
(Katt a képre a na­gyí­tás­hoz)

Ha ti meg­tart­já­tok az Én igé­met, va­ló­ban ta­nít­vá­nya­im vagy­tok.

– János 8:31

Éle­tünk le­gyen Jézus! 

Egy el­na­gyolt, kö­rül­be­lü­li spekt­ru­ma a ta­ní­tá­sok
gya­ko­ri­sá­gá­nak, ta­pasz­ta­la­ta­im alap­ján

Ma, ha egy spekt­ru­mot kel­le­ne ké­szí­te­ni arról, hogy mely köny­vek­ből mi­lyen gya­ko­ri­ság­gal ta­ní­ta­nak a gyü­le­ke­ze­tek­ben, a gra­fi­kon az ószö­vet­sé­gi köny­vek és a le­ve­lek ese­té­ben lenne magas. Jézus gya­kor­la­ti­as, ta­nít­vá­nyo­zó, ki­kül­dő és kor­ri­gá­ló ta­ní­tá­sai va­la­hol a nul­lá­nál len­né­nek. A nagy ki­kül­de­tés an­go­lul Great Com­mis­si­on. Ha Krisz­tus (Ch­rist) C-be­tű­jét ki­fe­lejt­jük be­lő­le, akkor Great Omis­si­on lesz be­lő­le, ami nagy fi­gyel­men kívül ha­gyást je­lent. A nagy ki­kül­de­tést hagy­juk a leg­nin­kább fi­gyel­men kívül, és mást csi­ná­lunk! Maga a rend­szer is in­kább a görög el­mé­le­ti alap­ra épül (pul­pi­tus), mint a ke­le­ti gya­kor­la­ti­as „csi­náld velem”, „ta­nul­juk meg menet köz­ben” elv alap­ján. A ta­ní­tók csak ele­mez­ni és ta­ní­ta­ni ta­nul­tak meg, de pl. lehet, hogy egy ör­dö­göt alig tud­ná­nak ki­űz­ni (sokan nem is hisz­nek ben­nük), kö­vet­ke­zés­képp to­vább sem tud­ják adni, hogy ho­gyan kell. Egy átlag hívő el sem tudja mon­da­ni az evan­gé­li­u­mot, és fél a leg­fon­to­sabb té­má­ról be­szél­ni: az örök élet­ről!

A he­lyes teo­ló­gia sok­kal in­kább Krisz­tus ereje át­élé­sé­nek az ered­mé­nye, mint­sem in­tel­lek­tu­á­lis ok­ta­tá­sé. A tév­ta­no­kat nem a tu­dat­lan­ság hozza létre, hanem a ta­nult em­be­rek spe­ku­lá­ci­ói.

– Ro­land Allen angol misszi­o­ná­ri­us

(idéz­ve tőle az angol nyel­vű Lu­kács 10 ké­zi­könyv 63. ol­da­lán)

Sok­szo­ro­zó­dás

Ta­nít­vá­nyo­zás és sok­szo­ro­zó­dás.

(Katt a képre a na­gyí­tás­hoz)

Vissza kell térni Jézus alap ta­ní­tá­sá­hoz és azo­kat, aki­ket be­me­rí­tünk, arra kell ta­ní­ta­ni hogy ami­ket Jézus az apos­tol­nak pa­ran­csolt, min­dent meg­csi­nál­ja­nak. Ez Jézus kö­ve­té­se és nem csu­pán ta­nu­lá­sa. Ha ennek en­ge­det­le­nek va­gyunk, Jézus egy nap azt fogja kér­dez­ni, „Miért mond­já­tok nekem, Uram, Uram, ha nem te­szi­tek, amit mon­dok?” Na­gyon fon­tos a „kö­ve­tés”, ami egy gya­kor­la­ti után­zást, együtt csi­ná­lást, sok-sok hi­bá­zást és az ezek­ből való ta­nu­lást je­lent. Nem tö­me­ge­ket, hanem né­hány em­bert ma­gunk­kal vinni és ki­pró­bál­ni, meg­csi­nál­ni ami­ket Jézus az apos­to­lok­nak pa­ran­csolt. Ve­szé­lyes? Igen. Hit kell hozzá? Igen. Alá­zat kell hozzá? Igen. Mások meg­ve­té­sé­vel való nem tö­rő­dés kell hozzá? Igen. Gyer­me­ki en­ge­del­mes­ség kell hozzá? Igen. Fé­lünk? Igen. De el kell kez­de­ni. Ki­lép­ni a meg­szo­kott biz­ton­sá­gi zó­nánk­ból, a far­ka­sok közé, és meg­ta­pasz­tal­ni, hogy a Pász­tor ve­lünk jön, ha azt tesszük, amit mond. Ezért nem „ke­resz­tény­ség­ről” be­szé­lünk (ami saj­nos egy túl­ter­helt szóvá vált), hanem Jézus kö­ve­té­sé­ről. Egy olyan kö­ve­tés­ről, ami lán­gol! Ami sze­rel­mes! Ami min­dent kár­nak és sze­mét­nek ítél, mert Krisz­tus sze­rel­me szo­ron­gat­ja őt!

Ne rontsd el!

Sok kis gyü­le­ke­zet na­gyon is jól indul el. Egy ál­dott ta­ní­tó el­kezd ta­nít­vá­nyoz­ni em­be­re­ket egy kis há­zi­cso­port­ban csa­lá­di­as és laza lég­kör­ben. Ám leg­több­jük ott kö­ve­ti el a hibát, ami­kor megnő a lét­szám és egyre na­gyobb és na­gyobb ter­me­ket kez­de­nek el ki­bé­rel­ni. Ez­ál­tal egyre sze­mély­te­le­nebb lesz, a ve­ze­tés egyre be­to­ko­zot­tabb, a teo­ló­gia is meg­szi­lár­dul és ki­ala­kul­nak az in­téz­mény be­do­bo­zo­ló sza­bá­lyai és prog­ram­jai. Ami egy­kor jó volt és öröm­te­li, szép las­san foj­to­ga­tó­vá váluk. Ez sok­szor nem tu­da­tos, csak nem lát­tak más pél­dát. Egy pász­tor maga is ki­jött sok rend­szer­ből, és igye­ke­zett nem el­kö­vet­ni az ott lá­tott hi­bá­kat, ám végül maga is egy ugyan­olyan rend­szert épí­tett, ami­ből végül én is el­jöt­tem – pedig sok ál­dott test­vé­rem van ott. Egy másik pász­tor több­ször is gyü­le­ke­ze­tet plán­tált, és mivel nö­ve­ke­dett, idő­vel min­dig rend­szer­ré vál­to­zott. A har­ma­dik után be­lát­ta, itt va­la­mi nem stim­mel, majd Isten igéje alap­ján in­kább el­kezd­te a ta­nít­vá­nyo­zás­ra és a ki­kül­dés­re fek­tet­ni a hang­súlyt.

A ke­ve­sebb több

A rend­szer va­la­hogy min­dig fel­fu­val­ko­dot­tá és a vál­to­zás­tól fé­lő­vő tesz. A ki­áb­rán­du­lás vagy az ül­döz­te­tés vi­szont épít: rá­kény­sze­rít Isten ke­re­sé­sé­re, a vál­to­zás­ra, az új­ra­in­du­lás­ra, az ir­gal­mas­ság­ra és a cse­lek­vés­re. Ne kö­ves­sük el az első pász­tor hi­bá­ját! Ha Isten meg­áld és sok kö­ve­tőnk lesz, és ki­nő­jük a házi cso­por­tot, még a te­rem­bér­lés előtt ne­vel­jünk fel ta­nít­vá­nyo­kat és in­kább osz­tód­junk két vagy több új cso­port­tá – eset­leg le­gyen né­hány össze­kö­tő ember, aki időn­ként ránéz a moz­ga­lom­ra és be­se­gít az el­aka­dás­kor.

Össze­ha­son­lí­tás Neil Cole: Church 3.0 (vagy­is Gyü­le­ke­zet 3.0) c. köny­vé­ből. Az író sze­rint a gyü­le­ke­zet egy kö­vet­ke­ző szint­re kell hogy el­jus­son és e felé ha­la­dunk most. Egy­faj­ta ope­rá­ci­ós rend­szer cse­ré­hez ha­son­lít­ja az egé­szet. Az 1.0 volt a meg­szü­le­tő egy­ház, a 2.0 az in­téz­mé­nye­sí­tett, a 3.0 pedig a tel­jes új­szö­vet­sé­gi mo­dellt fi­gye­lem­be vevő, az 1.0-hoz ha­son­ló. (Katt a képre a na­gyí­tás­hoz)

A fenti táb­lá­zat­ból én ki­fe­je­zet­ten a 8. pon­tot, a ta­nu­lás hely­szí­nét tar­tom meg­szív­le­len­dő­nek: nem a négy falon belül, hanem az evan­gé­li­zá­ció során. Ahe­lyett, hogy a gyü­le­ke­zet egy szó­ra­koz­ta­tó köz­pont­tá válna, kü­lön­fé­le prog­ra­mok­kal, ahová be­hí­vo­ga­tunk má­so­kat, ki­megy az em­be­rek közé és az ott lévő igé­nyek­re re­a­gál­va hir­de­ti Isten Or­szá­gát. Ez több ki­hí­vás­sal jár, és nem búj­ha­tunk a „nekem nincs ilyen aján­dé­kom” és ha­son­ló ki­fo­gá­sok mögé. Mert, ha Jézus ta­nít­vá­nya és kö­ve­tő­je vagy, akkor „aki Én­ben­nem hisz, ugyan­azo­kat a dol­go­kat, ami­ket Én te­szek, szin­tén meg­te­szi, és még azok­nál na­gyob­ba­kat is.” (János 14:12)

Az én ta­ní­tá­som nem az enyém, hanem azé, aki el­kül­dött engem. Ha va­la­ki kész cse­le­ked­ni az ő aka­ra­tát, fel­is­me­ri erről a ta­ní­tás­ról, hogy vajon Is­ten­től való-e, vagy én ma­gam­tól szó­lok.

– János 7:16-17

Zár­szó

Ez tehát egy ko­moly intés, és én bízom Is­ten­ben, hogy idő­vel sokan lesz­nek, akik meg­szív­le­lik a fen­tebb le­ír­ta­kat. Em­lé­kezz arra, amit az ele­jén írtam: kér­lek, fo­gadd úgy az itt írot­ta­kat, hogy az egy­há­zért te­szem közre, annak ha­té­kony­sá­gá­ért. Ta­nu­lók és pró­bál­ko­zók va­gyunk, kí­sér­le­te­zők, akik sze­ret­nék Jé­zust kö­vet­ni. Egy­mást emel­jük fel, és bá­to­rít­suk, még ha sok hibát is fo­gunk el­kö­vet­ni. Csak ne csap­juk be ma­gun­kat a re­for­má­ció ün­nep­lé­sé­vel és ne áll­junk meg itt… Nem mond­hat­juk, hogy a re­for­má­ció fiai va­gyunk, mert Isten ezek­ből a kö­vek­ből is tud ma­gá­nak fi­a­kat tá­masz­ta­ni. A meg­té­rés vissza­té­rést je­lent, ami­vel vi­szont az ül­dö­zés min­dig együtt fog járni, a hi­te­le­sí­tő cso­dák­kal együtt. Ám a jóhír, hogy a ju­tal­munk is bő­sé­ges: azok­nak a meg­men­tett lel­kek a so­ka­sá­ga az ara­tás­ból (30-, 60-, 100-annyi), akik ve­lünk együtt jön­nek majd a Menny­be, Urunk di­cső­sé­gé­be!

Ne félj vágy­ni arra, amit a Bib­li­á­ban ol­va­sol. Kezdd el csi­nál­ni, és ka­lan­dos lesz az éle­ted.


u.i. Lásd még: Tor­ben Sønder­ga­ard „út­tö­rő is­ko­lá­já­nak” (Pi­o­ne­er Scho­ol) ta­ní­tá­sa­it.