TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2017. május 17., szerda

A reformáció 500. évfordulójának margójára

Idén ünneplik a nagyobb, történelmi egyházakban az 500. évfordulóját a reformációnak. Sokat beszélnek róla, egyes gyülekezetek ezt az évet kikiáltották „a megújulás évének”, ahol hetente arról tanítanak, hogy szükségünk van megújulásra – és különféle témákból szemezgetnek. Ez alapvetően egy dicséretre méltó kezdeményezés, mert nagyon sokat köszönhetünk a reformációnak! Ugyanakkor úgy vélem, van valami, amit amíg figyelmen kívül hagyunk, addig nem történhet meg napjainkban az Isten szerinti megújulás, mindez csak egy szép emberi törekvés, sóvárgás marad. Ebben a cikkben megpróbálok segíteni a tovább lendülésben, világszerte sok testvértől hallok hasonló látást, hogy Isten hogyan vezeti napjaink megújulását. Drága testvérem, kérlek, fogadd úgy a most írottakat, hogy az egyházért teszem közre, annak hatékonyságáért.

Amit nem lehet megspórolni

Jézus azt mondta korának „reformációja” alkalmával, hogy Ő a Sarokkő, a Kőszikla, és hogy „aki ráesik erre a Kőre, összezúzza magát” (Máté 21:44). Isten tehát nem megjavítani szeretné a dolgokat, hanem „megölni és megeleveníteni”. Ha valódi reformációt szeretnénk, az bizony nem kényelmes javítgatásokkal fog megtörténni, hanem Isten módján. Mindenünkbe fog kerülni. Önmagunk végére jutással, kiábrándulással, lemondással, esetleg kiégéssel, „elegünk levéssel”, Isten akarata utáni megalkuvásmentes sóvárgással, mások intésével és az esetleg ebből fakadó elutasítással, üldözéssel. 

A reformáció jellemzője

A reformáció dicséretes kezdeményezés volt, és egyértelmű, hogy nem volt gyaloggalopp! Számos jó és vitathatatlan gyümölcsöt hozott. Ám azért nem tudott teljessé válni, mert sajnos nem az ApCselhez és Jézus eredeti tanításához tértek vissza, hanem a már meglévő katolikus templomi és hierarchikus piramisrendszert próbálták foltozgatni a Bibliában megtalált egy-egy igazság-foszlánnyal. Luther foszlánya: megigazulás hit által. De megmaradt a templomi rendszer a különleges szolgálókkal, csak más köntösben. Az anabaptistáké: újra be kell meríteni a felnőtt hitvallókat. Wesleyéké: a megszentelődés is kegyelemből hit által történik. Az Üdvhadseregé: ki kell menni a sövényekhez, a szegényekhez az evangéliummal. A milleri mozgalomé: Jézus második visszajövetele is fontos. A pünkösdieké: a Szentlélek erejével kell építeni az egyházat. Az apostoli egyházé: az Efézusi levél öt szolgálati ajándéka (apostol, próféta, evangélista, pásztor, tanító) fontosságának újra felfedezése a csak tanító helyett. És, épp a foltozgatás eredménye, hogy ezért van ma ennyi felekezet, mert mindenki leragadt egy kicsit a saját tovább foltozgatott doktrínájánál, az újabbakat pedig elutasítják.

Bent vagy kint?

Jézus tanítása és a mi kifogásaink
De egyvalamit figyelmen kívül hagytak: Isten nem lakik ember csinálta templomokban, imaházakban, mozikban, stb. A gyülekezetet Jézus sohasem a négy falon belülre tervezte, hanem odakintre. A dicsőítés eredeti jelentése dicsekvés, amit ország-világ számára kell szétkürtölni Isten szabadításáról. Nem egy házon belül, hanem a világ forgatagát megállítva. A lámpást a templom teteje alá rejtettük. A rendszerben sok jószándékú pap, pásztor és szolgáló próbál az embereken segíteni, de mivel nem látnak tovább a rendszeren, hívogatókká teszik az embereket, kiküldésük helyett. Mert ők se láttak mást egész életükben, csak a templomosdit: aki megtér, be kell hozni a gyülekezetbe. Ám Jézus tanítványságra hív, mindent feladni, rendesen megtérni, és ugyanazt tenni a Szentlélek erejével, mint Ő: kimenni a piacokra, az emberek közé és gyógyítani a betegeket és hirdetni Isten Országát.

Reklám és hatékonyság

A prédikáció reklámozást jelent: a megtérés, a Jézusban való örök élet és Isten Országa reklámozását! A Bibliában többnyire ezt a forgatagban, odakint találjuk meg, gyógyítással és ördögűzéssel összekötve, és nem bent egy épületben! A tanítás nem ugyanez, mert az a már megtértek megerősítése és felkészítése az istenfélő életre és a kimenetelre (a reklámozásra, a prédikációra).
A nyugati piramisrendszer gyümölcsei
(Katt a képre a nagyításhoz)
Míg a templomi rendszerben egy-egy ember tanít egy pulpitus mögül, néhány meg zenekarozik, esetleg adminisztrál, a többit ez passzívvá teszi, és elsorvadnak a szellemi ajándékok. Sokszor gyülekezeti alapelvekkel szabályozzák az adott felekezet doktrinájával összeegyeztethető tanításokat, és az egyszerű testvér emiatt esetleg fél kimondani, ha valami azzal ellenkező igazságra jött rá Isten Igéjéből. Így kompromisszumot köt és hallgat, ami nem egészséges. Talán van még néhány testvér, aki szeretne szolgálni, aki ég az Úrért, de előbb-utóbb kiégnek, mert nem tehetik azt, amire el lettek hívva. Így elhiszik, hogy Isten nem akarja őket használni, és ők is bekerülnek a nagy többség közé: akik már csak „ülni” járnak a gyülekezetbe. Drága testvérek ők, akik egykor lángban égtek az Úr szerelmétől, de a rendszer betemette őket. A rendszer passzivitásra és nem aktivitásra ösztönöz.

Mi is az az apostoli tanítás?

Bármilyen radikálisnak is hangzik, de sürgősen vissza kell térni az emberi tradíciókból és megkötésekből (a katolikus egyházrendszer foltozgatásából) az eredeti koncepcióhoz. A tanítás Jézus első követőinél apostoli volt (ApCsel 2:42), ami azt jelenti: az apostolok továbbadták mindazt, amiket Jézus nekik parancsolt a nagy kiküldési parancs szerint (Máté 28:19). Tehát nem egyszerűen bibliaórák, áhítatok, szentbeszédek és prédikációk voltak. Az apostol szót a görög-római világban eredetileg a legkisebb szolgákra alkalmazták. A becsesebb szolgákat féltették, és ők a ház körül szolgáltak. De a veszélyes utakra, ahol rablók keze közé kerülhetett a követ, az apostolokat küldték. Ezért is jelent az apostol szó „kiküldött”-et. Az apostoli tanítás arról szólt, hogy Jézus hogyan küld ki minket, tanítványait, mint bárányokat a farkasok közé. Egyszerűen továbbadták a többieknek a Jézussal megélt történeteiket, és hogy miket tanított nekik, mit hogyan csináljanak. Elmesélték saját kudarcaikat, versengéseiket és Jézus feddéseit és korrekcióit a következő tanítványoknak. Az üldöztetésekről nem is beszélve. Amit leírtak az evangéliumokban és az ApCselben, azt tanították. Pál a leveleiben ezt csak kiegészítette a Krisztusban kapott új, mennyei identitásunk megerősítésével, hogy ne vádlásból, kényszerből csináljuk. Ő is csak „vallástalanította” az embereket, hogy felszabaduljanak a mennyei, nagyköveti, kiküldötti, tanítványi szerepükre. Nem tette azt kevésbé fontossá az „ingyen kegyelem” hirdetésével (amiben magam is hiszek), hanem segít megérteni Isten Királysága működését:

A Szentháromság szolgálata
(Katt a képre a nagyításhoz)
Mennyei pozíciónkból való szolgálat
(Katt a képre a nagyításhoz)

Ha ti megtartjátok az Én igémet, valóban tanítványaim vagytok.
– János 8:31

Életünk legyen Jézus! 

Egy elnagyolt, körülbelüli spektruma a tanítások
gyakoriságának, tapasztalataim alapján
Ma, ha egy spektrumot kellene készíteni arról, hogy mely könyvekből milyen gyakorisággal tanítanak a gyülekezetekben, a grafikon az ószövetségi könyvek és a levelek esetében lenne magas. Jézus gyakorlatias, tanítványozó, kiküldő és korrigáló tanításai valahol a nullánál lennének. A nagy kiküldetés angolul Great Commission. Ha Krisztus (Christ) C-betűjét kifelejtjük belőle, akkor Great Omission lesz belőle, ami nagy figyelmen kívül hagyást jelent. A nagy kiküldetést hagyjuk a legninkább figyelmen kívül, és mást csinálunk! Maga a rendszer is inkább a görög elméleti alapra épül (pulpitus), mint a keleti gyakorlatias „csináld velem”, „tanuljuk meg menet közben” elv alapján. A tanítók csak elemezni és tanítani tanultak meg, de pl. lehet, hogy egy ördögöt alig tudnának kiűzni (sokan nem is hisznek bennük), következésképp tovább sem tudják adni, hogy hogyan kell. Egy átlag hívő el sem tudja mondani az evangéliumot, és fél a legfontosabb témáról beszélni: az örök életről!
A helyes teológia sokkal inkább Krisztus ereje átélésének az eredménye, mintsem intellektuális oktatásé. A tévtanokat nem a tudatlanság hozza létre, hanem a tanult emberek spekulációi.
– Roland Allen angol misszionárius
(idézve tőle az angol nyelvű Lukács 10 kézikönyv 63. oldalán)

Sokszorozódás

Tanítványozás és sokszorozódás.
(Katt a képre a nagyításhoz)
Vissza kell térni Jézus alap tanításához és azokat, akiket bemerítünk, arra kell tanítani hogy amiket Jézus az apostolnak parancsolt, mindent megcsináljanak. Ez Jézus követése és nem csupán tanulása. Ha ennek engedetlenek vagyunk, Jézus egy nap azt fogja kérdezni, „Miért mondjátok nekem, Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?” Nagyon fontos a „követés”, ami egy gyakorlati utánzást, együtt csinálást, sok-sok hibázást és az ezekből való tanulást jelent. Nem tömegeket, hanem néhány embert magunkkal vinni és kipróbálni, megcsinálni amiket Jézus az apostoloknak parancsolt. Veszélyes? Igen. Hit kell hozzá? Igen. Alázat kell hozzá? Igen. Mások megvetésével való nem törődés kell hozzá? Igen. Gyermeki engedelmesség kell hozzá? Igen. Félünk? Igen. De el kell kezdeni. Kilépni a megszokott biztonsági zónánkból, a farkasok közé, és megtapasztalni, hogy a Pásztor velünk jön, ha azt tesszük, amit mond. Ezért nem „kereszténységről” beszélünk (ami sajnos egy túlterhelt szóvá vált), hanem Jézus követéséről. Egy olyan követésről, ami lángol! Ami szerelmes! Ami mindent kárnak és szemétnek ítél, mert Krisztus szerelme szorongatja őt!

Ne rontsd el!

Sok kis gyülekezet nagyon is jól indul el. Egy áldott tanító elkezd tanítványozni embereket egy kis házicsoportban családias és laza légkörben. Ám legtöbbjük ott követi el a hibát, amikor megnő a létszám és egyre nagyobb és nagyobb termeket kezdenek el kibérelni. Ezáltal egyre személytelenebb lesz, a vezetés egyre betokozottabb, a teológia is megszilárdul és kialakulnak az intézmény bedobozoló szabályai és programjai. Ami egykor jó volt és örömteli, szép lassan fojtogatóvá váluk. Ez sokszor nem tudatos, csak nem láttak más példát. Egy pásztor maga is kijött sok rendszerből, és igyekezett nem elkövetni az ott látott hibákat, ám végül maga is egy ugyanolyan rendszert épített, amiből végül én is eljöttem – pedig sok áldott testvérem van ott. Egy másik pásztor többször is gyülekezetet plántált, és mivel növekedett, idővel mindig rendszerré változott. A harmadik után belátta, itt valami nem stimmel, majd Isten igéje alapján inkább elkezdte a tanítványozásra és a kiküldésre fektetni a hangsúlyt.

A kevesebb több

A rendszer valahogy mindig felfuvalkodottá és a változástól félővő tesz. A kiábrándulás vagy az üldöztetés viszont épít: rákényszerít Isten keresésére, a változásra, az újraindulásra, az irgalmasságra és a cselekvésre. Ne kövessük el az első pásztor hibáját! Ha Isten megáld és sok követőnk lesz, és kinőjük a házi csoportot, még a terembérlés előtt neveljünk fel tanítványokat és inkább osztódjunk két vagy több új csoporttá – esetleg legyen néhány összekötő ember, aki időnként ránéz a mozgalomra és besegít az elakadáskor.

Összehasonlítás Neil Cole: Church 3.0 (vagyis Gyülekezet 3.0) c. könyvéből. Az író szerint a gyülekezet egy következő szintre kell hogy eljusson és e felé haladunk most. Egyfajta operációs rendszer cseréhez hasonlítja az egészet. Az 1.0 volt a megszülető egyház, a 2.0 az intézményesített, a 3.0 pedig a teljes újszövetségi modellt figyelembe vevő, az 1.0-hoz hasonló. (Katt a képre a nagyításhoz)
A fenti táblázatból én kifejezetten a 8. pontot, a tanulás helyszínét tartom megszívlelendőnek: nem a négy falon belül, hanem az evangélizáció során. Ahelyett, hogy a gyülekezet egy szórakoztató központtá válna, különféle programokkal, ahová behívogatunk másokat, kimegy az emberek közé és az ott lévő igényekre reagálva hirdeti Isten Országát. Ez több kihívással jár, és nem bújhatunk a „nekem nincs ilyen ajándékom” és hasonló kifogások mögé. Mert, ha Jézus tanítványa és követője vagy, akkor „aki Énbennem hisz, ugyanazokat a dolgokat, amiket Én teszek, szintén megteszi, és még azoknál nagyobbakat is.” (János 14:12)
Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem. Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.
– János 7:16-17

Zárszó

Ez tehát egy komoly intés, és én bízom Istenben, hogy idővel sokan lesznek, akik megszívlelik a fentebb leírtakat. Emlékezz arra, amit az elején írtam: kérlek, fogadd úgy az itt írottakat, hogy az egyházért teszem közre, annak hatékonyságáért. Tanulók és próbálkozók vagyunk, kísérletezők, akik szeretnék Jézust követni. Egymást emeljük fel, és bátorítsuk, még ha sok hibát is fogunk elkövetni. Csak ne csapjuk be magunkat a reformáció ünneplésével és ne álljunk meg itt… Nem mondhatjuk, hogy a reformáció fiai vagyunk, mert Isten ezekből a kövekből is tud magának fiakat támasztani. A megtérés visszatérést jelent, amivel viszont az üldözés mindig együtt fog járni, a hitelesítő csodákkal együtt. Ám a jóhír, hogy a jutalmunk is bőséges: azoknak a megmentett lelkek a sokasága az aratásból (30-, 60-, 100-annyi), akik velünk együtt jönnek majd a Mennybe, Urunk dicsőségébe!

Ne félj vágyni arra, amit a Bibliában olvasol. Kezdd el csinálni, és kalandos lesz az életed.


u.i. Lásd még: Torben Søndergaard „úttörő iskolájának” (Pioneer School) tanításait.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

2 bloggeres hozzászólás:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. OK, rendben a misszionárius szemlélettel. Sajnos van igazság abban, hogy sok gyülekezet "szórakoztatóközponttá" vált és elvesztette az eredeti szerepét: tanítványozni, tanítványokká tenni az embereket. Azonban az általad írottak veszélyt és tévedést is hordoznak magukban: elveti a hangsúlyt az odaszánt, háttérmunkát adó jó, helyi közösség szerepéről. A Máté 28:19-20 nem csak a kiküldetést tartalmazza, hanem a tanítványokká tevést is. (Ezt egy másik cikkedhez írott kommentben is írtam, csak nem tudom már hová, bocs a duplikációért). A helyi közösség - ha jó és mentes a hatalmi harcoktól - kell, hogy segítsen a kiküldötteknek, az utcán-piacokon-tereken szolgálóknak. Ez olyan kb. mint a hadsereg: van a bázis, amit megépítettek egy idegen ország vagy ellenséges terep területén. Ott gyülekeznek a katonák, készülnek a küldetésekre, felfrissülnek, a váltásokat intézik. A misszióra kiküldöttek pedig azok, akik a frontvonalon harcolnak vagy teljesítenek egy konkrét feladatot, amiért az adott kiküldetés szól, majd visszatérnek a bázisra (ahol kipihenik magukat, felfrissülnek stb). MINDKETTŐ szerepe fontos a háborúban, nem csak azok, akik a misszió feladatát teljesítik! Az idézett képen a 8. és a 11. pont szerintem téves. Egyetértek a kiküldetés fontosságával, a harccal a frontvonalon és hogy minden hívő hatalma a bizonyságtétel és a démonűzés, a betegekért való imádkozás, gyógyítás. Tévedés szerintem az, hogy a "lövészárokban" tanulunk: Isten tanításokon keresztül tanítja a népét. A másik meg, hogy "mindenki" kiküldetése: mindenki követi Jézust, igen, de nem mindenki misszionárius a szó mai értelmében, de mindenki elhívott és Krisztus szolgálatát globálisan képviselő személy. A 10.pont még marhaság: piac. NEM CSAK a piac: terek, autós parkolók, kondi terem, bevásárlóközpont, munkahelyi kávézók és minden hely, ahol beszélgetni és találkozni lehet, példát lehet mutatni egy hívőnek Krisztusról. Hirdetni kell az URat mindenhol, képviselni a hívőknek ott, ahová eljutnak.

    VálaszTörlés