TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2014. április 8., kedd

Amikor a kegyelem győz bennünk

Sok tanítást hallunk a kegyelemről, arról, hogy Isten milyen kegyelmes irányunkban, és ez fantasztikus dolog. Felemelő érzés, amikor Isten felnyitja lelki szemeinket azokra a mély igazságokra, ahogyan ő lát bennünket, hogy már akkor szeretett minket, amikor bűnösök voltunk, és meghalt értünk a kereszten. Hogy teljesen érdemtelenek voltunk, amikor vérét áldozva ő bűnné lett, mi pedig igazzá.

De most komolyan, képzeld el, hogy ha valakinek joga lett volna haragudni ránk, az nem más, mint Isten. Ő egy érzékeny, kapcsolati lény. Hármas személye, mint valami végtelen sodrott hajóskötél, egymásba van fonódva, körbeölelik egymást. Három kötélből áll, de mégis egy erős hajóskötelünk van. Ez a hármas kötél nem szakad el egyhamar. Három különálló személy, egy teljesen összefonódott kapcsolattal. S ez az Isten megteremtett egy világot, és benne az embert képmására, hogy bevonjon minket a szeretetkötél fonalába negyedikként, és élvezzük egymás társaságát.

Amit a bűn elvágott, és azóta különálló független kis gyengusz kötélként él az emberiség a maga lázadásában lidérces messze fénykényt magamutogató magányában. Isten is bosszankodhatna rajtunk, hisz neki is vannak érzelmei. A világtörténelem során bemutatta, hogy milyen az, amikor haragos és özönvízzel simán elintézi a világot. De most komolyan, van ennek értelme?

Van némi jogos dicsőség a kárhoztatásban, de sokkal nagyobb a dicsősége a helyreállításnak. Isten nem azért küldte Jézust a világba, hogy elpusztítsa, hanem, hogy megmentse. A vágya ma sem változott, szeretne átölelni minket, minden oldalról körbezárni, oltalmazni, szeretni, elfogadni, gondoskodni. Isten a tudója annak, hogy akinek sok bűnt bocsátanak meg, az jobban tud szeretni, hisz átélte a teherlevételt, és látja, hogy másoknak is erre van szükségük.

És mi meg itt nyavalygunk sokszor, mint egy kisgyerek, hogy milyen gonosz ez a világ, és milyen csúnyán bánnak velünk. Közben mesterünket Jézust bűnnek minősítették, aki arra hívott minket, hogy „Kövess engem!”

Identitásunkhoz fontos emlékeznünk, hogy amikor megtértünk (ha valóban megtértünk), Krisztussal együtt meghaltunk a régi életünknek és a bűnnek. Ha pedig egyszer meghaltunk Krisztussal, egy halottnak nem kellene nyavalyognia. Elvégre 51 országban, ahol üldözés van, örömmel halnak meg Jézusért, és nem a kis (bocsánat) rongyos életüket féltik. No, csak hogy újra a mennyei perspektíva szerint lássuk a dolgokat. Nem a világ gonoszságán kell keseregni, hanem Isten jóságának örülni.

Arra lettünk felszólítva, hogy áldjuk ellenségeinket (kissé gyakorlatias kegyelem, nem igaz?), imádkozzunk, könyörögjünk és még hálát is adjunk a mindenkori kormányért vagy bárkiért, akiről úgy érezzük, elnyom minket. No ez a győzedelmes kereszténység, amikor annyira a megbocsátásban élünk, hogy képesek vagyunk mi is ezt tenni. Jézus sose mondta hogy életünk gyalog galopp lesz, hanem hogy nyomorúságunk, de ne féljünk, mert Ő legyőzte a világot. Megvannak a mi Gecsemáné kertjeink is, ahol eldöntjük, mi is a krisztusi szeretetet választjuk a bomlasztás helyett.

Péter apostol is azért írta meg barátainak, nehogy meglepődjenek az üldöztetés miatt. Szerintem a Sátán (a vádló) nagyon örül amikor rávehet minket a megrökönyödésre. De nekünk tiszában kell lenni mesterkedésével és a szívünket Isten igéjével érdemes táplálni és eljárni aszerint, amit tanultunk.

Én nem akarom életemet kesergéssel eltölteni és várni a mennyet. Ellenkezőleg. A mennyben akarom megélni e földi életemet és másokra is felemelő hatást elérni. Imádó és dicsőítő életet, a jó földbe hullott magként. Persze tudom, magam is hajlamos vagyok a példázat szerinti tövisek közé esni és leterhelni magam e világ gondja miatt. De most komolyan, van értelme? Hoz-e ez termést, harminc-, hatvan- vagy száz-annyit?

Sátánt megtréfálhatjuk azzal, hogy elkezdünk imádkozni vélt vagy valós ellenségeinkért és bosszantóinkért. Ugyanis Sátán velük bosszant minket. De amikor áldjuk őket, a Sátán befolyása rajtuk csökken! Nálam ez be szokott válni, ahogy Jézus is tanította:
Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!
Máté 5:44
Pál apostol pedig még ki is egészíti egy fontos dologgal:
Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok.
Róma 12:14
Ne átkozd. Ne szidd. Ne ócsárold. Ne mondj róla rosszat. Ne kívánd a vesztét. Amikor átkozod ellenségeidet, csak növeled a Sátán befolyását rajtuk. Látja hogy működik a szívatás, tehát ráerősít, és te jársz rosszabbul. Ezért adta Jézus az áldás, megbocsátás és közbenjárás fegyverét a kezünkbe. Mert akkor Isten országa szerint járunk el.

Zavar, hogy dübörög a zene a szomszédban? Zavar a munkatársad? Zaklat a hivatal? Az az őrült autós? Hmmm... nekem hány bűnöm zavarja Istent? Most őszintén! És a vesztemet kívánja? Elkezdett anyázni Isten miattam? Nem, hanem kegyelmet gyakorolt, írom ezt egy sóhajjal és hálatelt megkönnyebbüléssel, és milyen jól esik.

Szerinted nem esne jól annak a szerencsétlennek is egy ima, egy áldás, egy jó szó, stb..., aki piszkál téged? A világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését, de meddig? Meddig döntünk a nyavalygás mellett? Akik békét teremtenek, azokat hívja a világ Isten fiainak. És megvan bennünk ez a képesség, mert Isten felhatalmazott minket, akik Jézust befogadtuk, hogy Isten fiai legyünk.

Tűzből kiragadott kormos fadarabok vagyunk. Érdem szerint poklot érdemlő bűnösök, kegyelem szerint viszont szeretettek, befogadottak, megbocsátottak, értékesek, drágák és áldottak. Talán itt az ideje, hogy a kegyelmet kifelé is gyakoroljuk, amit fentről már mi is megkaptunk. Hiszen hogyan szeretheted Istent, akit nem látsz, ha nem szereted a melletted levő embert, akit látsz? János hazugnak nevezi az ilyen embert, nem kereszténynek. A keresztényben a benne lakó Krisztus már elkezdte ezt az áldó munkát, mégha olykor az illető el is bukik. De akinél nincs meg ez a változás idővel, abban Krisztus sincs meg. A keresztényben ilyenkor valami megmozdul és letérdel, hogy még több szeretetért esedezzen Istentől, mert látja, hogy ő maga véges. A jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa tövist és bogáncsot. A kegyelemmel megtelt szív kegyelmet terem életünkben mások felé is. Az „én jobb vagyok, mint te” hozzáállás viszont csak viszálykodást, versengést, indulatoskodást, megkeseredést, végül pedig halált nemz.

Isten adja nekünk vagy erősítse meg bennünk alázatos és másokért közbenjáró szívét, azt a szívet, ami ott dobogott értünk a kereszten, amikor felkiáltott: „Elvégeztetett”, és minden bűnünk kifizette neki zsoldját, a halált. Ő halt meg, hogy nekünk békességünk lehessen Istennel és egymással. Ott lehetünk mi is a hármas hajókötélbe sodorva szerelme által negyedikként. Isteni természettel, új, tiszta, megbocsátott szívvel, akaratát vágyva és tovább sugározva ragyogó csillagként e világra.

Krisztusért kérlek, bocsáss meg ellenségeidnek, kezdj el értük imádkozni, könyörögni és hálát adni értük, hogy fejlődhetsz az Isten szíve szerint való életben. Ha pedig felháborodva úgy érzed, teljesen képtelen vagy rá, akkor lehet, hogy neked is megtérésre van szükséged, hogy megkapd, vagy újra átérezd Isten szívét. Megtérni akkor fogsz tudni, ha előbb Isten Lelke elvezet téged arra a pontra, hogy meglásd, Isten milyen jó hozzád, és ezt látva elismered, hogy igazából csak a poklot érdemled, annyira gonosz vagy hozzá képest. Mert, bár ez most politikailag nem korrekt, de az vagy. Én is. Ezért van szükségem Jézusra, a megváltóra, a bűneim bocsánatára. Itt az ideje hát, hogy megvalld Isten előtt, hogy képtelen vagy megbocsátani, és vedd át bocsánatát Jézus nevében, mert ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja őt. Isten bőséges a megbocsátásban. És hidd el, amint átéled a megbocsátást, számodra sem lesz kérdés, hogy megbocsáss az ellened vétkezőknek.

Az isteni megbocsátás által nyugodt lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése