TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2016. január 18., hétfő

„Nem a gyorsak győznek…”

„Milyen ritka nagy kincs a Te spontán ajándékokat osztó szereteted ebben a farkastörvényekkel teli világban! A hajdanán elbukott Ádám fiaiként újra a te szárnyaid árnyékába menekülünk. Ott aztán dúslakodunk mennyei jelenléted bőséges javaiban és megitatsz minket gyönyörűségeid folyóvizéből.” – Akár így is fogalmazhatnánk a 36. zsoltár egy részét.

Egy olyan világban élünk, ahol arra tanítottak, hogy „a legapróbb hibád is megbosszulja önmagát”. Nos, milyen jó, hogy létezik a kegyelem, Isten ki nem érdemelt ajándéka Jézus befejezett munkája által a kereszten.

Új gyülekezetemben megismertem egy, a kegyelemben most növekvő és szárnyaló kedves testvért, Eriket. Ezzel a beszámolójával szeretném leróni tiszteletemet Isten kegyelmének dicsőséges gazdagsága előtt, ahogyan Eriken keresztül Isten bemutatja a gyakorlatias, bőrünkön tapasztalható kegyelmet, hogy megértsük a megváltás lényegét. Természetesen, amikor szóban elmondta, nem bírtuk megállni nevetés és örömteli ujjongás nélkül.

Ezt a fajta kegyelmet én egyszerűen „porszívónak” neveztem, mert az a morzsa, amelyik belekerül a csőbe, akárhogy is „próbálkozna”, nem tud mást tenni, csak felfelé jutni. Nos, azzal, aki Isten kegyelme megragad, ugyanez történik vele is.

Innen következik Erik álláskeresési beszámolója:
Amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős!

A jelenlegi munkahelyemen már két éve dolgozok mint back-end programozó. Minimális front-end is van a munkámban, de nem jellemző, és nem is értek annyira hozzá. Alapvetően a back-end a programozás nehezebb része. A háttérben folyó folyamatokat, amiket a weboldalon nem látni, programozza ilyenkor az ember, míg a front-end a weboldal látható része.

Ez volt az első igazi programozói munkaköröm azóta, hogy elvégeztem egy rövid programozói tanfolyamot, és itt egyből a nehezebb résszel kezdtem. Mikor megláttam, hogy mennyire bonyolult is tud ez lenni, már rögtön az elején gondoltam arra, hogy én nem szeretnék itt dolgozni, de nem mertem csak úgy felmondani, mert ezt a munkát öt hónap munkanélküliség után kaptam meg.

A fizetésem nem volt rossz, de sokkalta kevesebb volt, mint amit egy ilyen munkáért lehet kapni.

Kezdetben tehát a munka mellett még eljártam interjúkra, de vagy kevésnek bizonyultam (hisz csak kezdő programozó voltam), vagy egyéb más okok miatt meghiúsult a felvételem.

Közben a munkahelyemen haladtam előre, megbecsültek a kollégák, és soha nem voltak olyan kedvesek a főnökeim, mint ezen a munkahelyen, de utáltam a munkám. Folyamatos kárhoztatás alatt éltem, hogy egy olyan munkát végzek, ami meghaladja a képességeim, és az ügyfelek meg idegesek voltak rám, hogy miért nem készültem el időben ezzel vagy azzal, holott minden tudásomat és képességemet a munkába fektetve jártam el.

Volt, hogy sírva mentem be a főnökömhöz férfi létemre, hogy én ezt már nem bírom tovább, nem tudom ezt csinálni. Ekkor a főnököm megnyugtatott, a cég tett lépéseket, hogy mindenkinek jobb legyen a munkája, de mivel ez egész rossz alapokra épült, folyamatosan hibák jöttek elő, és az ügyfelek folyamatosan válaszokat követeltek tőlünk, tőlem.

Ekkor már nem kerestem munkát, igyekeztem megelégedni a munkámmal. Átkerültem másik csoportba, ami jó volt, de mivel még volt olyan terület, amihez én értettem a régi csoportból, ezért folyamatosan engem vettek elő, és csak a régivel kellett dolgoznom.

Azonban itt lépett közbe az Isten ki nem érdemelt kegyelme:

2015 év végén megkerestek egy cégtől és front-end munkát ajánlottak. Mint írtam, ez a könnyebbik, bár én nem értettem annyira hozzá. Kerestek azonnali belépéssel is, de volt egy olyan opció, hogy egy fizetett tanfolyamon tudok részt venni a munkavégzés előtt.

Ilyen munkák során szokott egy előszűrés lenni, hogy csak azokat hívják be, akik már tudnak programozni. Ez egy online teszt volt, amit a Karácsony előtti szombatra beszéltem meg a HR-essel, hogy akkor megcsinálom.

Hétfőn felhívott a HR-es, hogy mi az oka, hogy nem csináltam meg… Elfelejtettem… Sűrű elnézések között megígértem, hogy aznap este megcsinálom a tesztet.

Meg is csináltam, és 20 feladatból 10-et tudtam megcsinálni, sőt, mint később kiderült, csak 9-et. Egy nálam tapasztalatlanabb programozó barátom mesélte, hogy ő 12-13-at meg tudott ebből a tesztből csinálni… Ekkor gondoltam, hogy legalább megpróbáltam… Erre föl, felhívott a HR-es, hogy jól sikerült a tesztem, és szeretnének behívni interjúra! Azért visszakérdeztem, hogy csak 10 sikerült, az nem baj?… És mondta, hogy nem, tehát mehetek.

Jól van… Megbeszéltük december 29-re, 11 órára az interjút. Aznap pont nem dolgoztam, így jó is volt. Reggel felkeltem, elmentem fürödni, majd mikor kijöttem a fürdőszobából, fél 12-kor, látom, hogy van egy nem fogadott hívásom a telefonomon! Az interjú! Oh… elfelejtettem. Soha nem csináltam még ilyet! Gyorsan felhívtam, és sűrű elnézések közepette megbeszéltem vele másnapra egy interjút. Ezt most már nem felejtettem el, cserébe viszont elkéstem…

Az interjú jól ment. Jeleztem a HR-esnek, hogy én annyira nem értek a front-end-hez… Nem volt baj. Úgyis egy tanfolyammal kezdődik az egész. Kérdezett a fizetési igény felől. Nos, még előtte testvérekkel beszélgettem, hogy merjek nagyot mondani, így kértem a jelenlegi munkahelyem kezdő fizetésének a kétszeresét! Leírta…

Beszélt a cafeteriáról, megkérdezte, hogy ebbe az összegbe értem, vagy pluszba? Már így is szemtelenül soknak éreztem a fizetési igényem, de valahogy azt mondtam: pluszba

Felírta… Megkérdeztem azért, hogy ez így reális-e, és azt mondta, hogy igen!
Megbeszéltünk egy szakmai interjút, amire időben értem ugyan oda, és már várt az interjúztató, de rögtön az elején WC-re kellett mennem. (Ilyet sem csináltam még...)

Az Úr kedvessé tett az interjúztató előtt. Jól elvoltunk. Azonban a kérdéseit nem tudtam jól megválaszolni. Nevetségesen egyszerű feladatokat is elszúrtam... A végén megkérdeztem, hogy hogy sikerült, és sejtelmesen azt mondta, hogy most nem mondhatja meg, de majd alszik rá egyet... Ezzel is elkönyveltem, hogy nem sikerült, és aznap este találkoztam testvérekkel, és mondtam, hogy ha én ezt a munkát megkapom, az az Isten ki nem érdemelt kegyelmi ajándéka lesz!

Hívott a HR-es, hogy jól sikerült a szakmai interjúm!!! És szeretnének behívni egy utolsó körös interjúra. Ekkor már röhögtem... Le kellett mennem a munkahelyem udvarára, mert nem bírtam megállni a nevetést örömömben ezen az egészen!

Bementem tehát az utolsó körre. Miközben vártam egy kis tárgyalóban a főnökre, kissé fel voltam „puffadva” és egy kisebb „galamb” hagyott el... Aztán bejött a főnök... Nem tudom, hogy addigra a szag eloszolt-e, vagy csak udvarias volt, de nem szólt érte... Megkaptam a munkát!... Elképesztő! Mivel nem értettem annyira a munkakörömhöz, a főnöknek jó volt, hogy előbb részt veszek a két hónapos tanfolyamon, amit a HR-es is mondott. Miután elmentem, rá fél órára megkaptam az ajánlatom e-mailben, benne a kért fizetésigénnyel, és a tanfolyam idejére is teljes fizetést kapok!

Nehéz szavakkal leírni, hogy mennyire örültem. Az Isten ki nem érdemelt kegyelmét kaptam.

Ebben a történetben nincs semmi, ami arra engedne utalni is, hogy azért kaptam volna meg a munkát, mert én annyira jó vagyok, vagy mert annyira jó képességeim vannak.

Az Isten kegyelméből kaptam ezt az állást!

Valójában ez egy példázat volt nekem a gyülekezeti életemre is:

Tizennégy évig egy olyan gyülekezetbe jártam, ahol bár a testvérek szerettek, és én is őket, de folyamatosan kárhoztatás alatt éltem, mert a cselekedeteimből akartam megigazulni. A gyülekezet rossz alapokra volt építve. Nem a Jézus Krisztusban lévő ki nem érdemelt kegyelemre, hanem a cselekedetekből való megigazulásra alapoztunk. Kárhoztattuk azokat, akik nem úgy élnek, holott én sem tudtam úgy élni.

Folyamatosan elbuktam, holott tiszta szívből akartam az Isten törvényeit, és a gyülekezet szabályait betartani. De mindig kevés voltam, mert az ember nem képes a saját cselekedeteiből megigazulni.

Az Isten kegyelméből, kalandos módon, azonban találkoztam egy kegyelmes gyülekezettel. Még kevesebb, mint fél éve járok ide, ahol nem a cselekedetekből, hanem az Isten kegyelméből, Jézus helycserés áldozatából való megigazulást hirdetik. Még nem ismerem, még nem fogtam fel az Isten kegyelmét úgy mint sok testvérem, akiket szeretek, de tanulom, és fedezem fel, és addig is teljes fizetést” kapok, az Isten áldásainak teljességét a tanuló időszak alatt is! Nem csupán ennek a munkának kapcsán, de még sok minden másban is!

Mert ez a munka is, amit kaptam, az Isten kegyelmi ajándéka. Nem a képességeim, nem az én ügyes, vagy jó cselekedeteim alapján, hanem Isten kegyelméből kaptam.

Hála az Úrnak az ő kibeszélhetetlenül nagy jóságáért, és kegyelméért, hogy annak ellenére, hogy még nem tudunk mindent, még nem fogtuk fel, hogy mennyire nagy is volt Jézus kereszten elvégezett áldozata, már kegyelmezettek vagyunk, már áldottak és szeretettek vagyunk!

Legyen az Úr Jézusnak dicsőség mindnek felett! Akitől van minden és mi is őáltala!

Ámen és ámen!
Ez tehát a kegyelem egy újabb portréja. Milyen szépen írja le ezt a fajta gyakorlati kegyelmet a Prédikátor:
Azt is láttam a nap alatt, hogy nem a gyorsak győznek a futásban, nem a hősök a harcban, nem a bölcseknek jut a kenyér, nem az értelmeseknek a gazdagság és nem a tudósoknak a jóindulat, mert mindezek az időtől és a körülményektől függnek.
Prédikátor 9:11
S ez a görcsölésmentes „spontán ránk eső kegyelem” pontosan összecseng az üdvözítő kegyelemmel is:
Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.
Róma 9:16
Erik kezdi megérteni. Már kezd leállni a görcsöléssel és megfeleléssel. Kért, s bár sokat hibázott, kapott. Folyamatosan „felfelé bukott”. Ha már elég volt a farkastörvényekből, itt az ideje úgy vélem kipróbálnunk a gyermeki alázatot Isten felé, és hagyni, hogy elkapjon a kegyelem „porszívócsövének” szívóhatása. Mert egy fantasztikus Mennyei Apukát kaptunk Jézus halálában és feltámadásában! Ámen?


Engedd, hogy elkapjon a „porszívócső” és nyugodt lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése