Bevezető
Bizonyára ismerősek az olyan mondatok, hogy „Utoljára az ember pénztárcája tér meg”, „Hozzátok be a tizedet a tárházba” és még számos olyan mondat, amivel az egyház, a gyülekezet megpróbálja elérni, hogy a testvérek adakozzanak a gyülekezet rezsijére, esetleg a tanító, vezető vagy egyéb szolgálatok számára. Nos, sokáig én is úgy tudtam, hogy amikor azt mondja az Írás, hogy „A jókedvű adakozót szereti az Isten”, akkor ezt magamra kell értelmezni. És egyfelől ez igaz, de valami mindig zavart engem ezzel kapcsolatban. Lehet, hogy vagytok így ezzel ti is néhányan. Később kellett rájönnöm, mi is zavart valójában. Számos példázatot ugyanis kétféleképpen lehet értelmezni: a törvény alapján, és a kegyelem alapján.Kétféle értelmezhetőség
Péter vizenjárásáról korábban már beszéltem, hogy amikor Jézus a vízen közeledett a hajóhoz a viharban, akkor kétféle tanítvány létezett: az egyik, aki lapátol a süllyedő csónakban, a másik pedig, aki ránéz Jézusra, és teremtő parancsára a fizikai törvények fölött járva közeledik Jézushoz. A lapátolás a törvény, a szimplán Jézusra nézés pedig a kegyelem. Az egész Biblia erről az ellentétpárról szól.Például, a szántóföldbe rejtett kincs példázatát is kétféleképp lehet értelmezni (Máté 13:44). Az egyik szerint a hívő az, aki megtalálja a mennyet, mint kincset, és örömében elad mindent, hogy megvásárolhassa magának. Ez a törvény, a kolostor-kereszténység, az önsanyargatás, stb. Hogy te erőfeszítéseiddel akarod elérni a mennyet. A másik értelmezés szerint viszont az ember az Jézus, aki megtalálta a bűn miatt elátkozott földbe rejtett kincset, vagyis téged, és örömében, hogy egy nap vele leszel, odaadta életét, szegénnyé lett, és vérét ontotta a kereszten, hogy megvásárolja a földdel együtt a kincset, vagyis téged. Ez a kegyelem, a megváltás értelmezése.
Egy másik példázat a felebarát példázata, amiről szintén beszéltem már korábban, hogy „ki az én felebarátom?” Az egyik értelmezés szerint két jóember elmegy a szegény félholtra vert ember mellett, és csak egy lenézett szamáriai veszi fel a szamarára és költi rá a vagyonát a fogadóban, és hogy neked is így kéne cselekedned. Ez a törvény értelmzése, hogy neked mit kell tenned. A másik értelmezés szerint éppen a törvény és a vallás vert téged(!) félholtra, és jön a megvetett – vallásilag inkorrekt – Jézus a pogányok Galileájából, aki felrakta bűneidet a keresztjére és a mennyeiek világába ültetett téged. Továbbá a foglalót is beléd adta, hogy amikor visszajön, akkor teljesen magával vihessen. Eszerint a kegyelmi értelmezés szerint a felebarát a Megmentőd, ezért a „szeresd felebarátodat” azt jelenti: „szeresd a Megváltódat”, tudniillik hálából, amit tett érted a kereszten. A Lukács 7:47 szerint akinek sok bűnét bocsátották meg (vagy erre rájött), az jobban szereti a Megváltóját.
Így érkezünk el a „jókedvű adakozóhoz” is. Az egyik értelmezés szerint tehát te vagy a jókedvű adakozó, akinek ki kell izzadnod, hogy Isten szeressen, és ezért eljátszod a jókedvű adakozót. Akár tudatosan, akár nem, az van benned, hogy „Isten valamiképp jobban meg fog áldani, ha adakozok.” Tehát, tudom, hogy Isten szeret, de van egy magasabb szintje az áldásnak, ha adakozom. Ez így ahogy van, akár igaz is lehet, a csónakbeli lapátolás szintjén. Arról szól, hogy te mit csinálsz, és ezért cserébe Isten hogyan szeret. Ez a törvény megközelítése. Ám van ennél egy sokkalta fantaszikusabb látás:
Az identitás-alapú adakozás
Az identitás-alapú adakozás az Új szövetségre épít. Jézussal együtt helyet cseréltünk a kereszten, és én meghaltam vele együtt, és Ő pedig feltámadt énbennem (Galata 2:20). A helyes identitás az új teremtés, hogy a régi életem a bűnnek meghalt a kereszten (persze próbálja elhitetni a Gonosz, hogy még él), és hogy aki él, az Jézus. Az Ő evangéliuma egyszerűen annyi volt, hogy ébresztő, itt van a Mennyek országa köztetek egy karnyújtásnyira, vegyétek át. A Mennyek országa maga Jézus volt a Szentszellemmel felkenve, az Isten jelenléte a földön. S ezt a Jelenlétet hagyta ránk, Benne hívőkre. Te és én vagyunk Isten országa a földön, mert Jézus bennünk él, ha újjászülettünk.Ahhoz, hogy megértsük az identitás-alapú adakozást, fontos tudnunk, hogy ki is a „Jókedvű Adakozó”, bár azt hiszem, az eddigiek után már talán sejtitek. Nézzünk erre három példát az Igéből:
1. Ki szolgál ki felé?
Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.Itt Jézus azt mondja, hogy ő nem azt akarja, hogy mi szolgáljunk neki, hanem, hogy ő szolgálhasson felénk, és életét adhassa váltságul értünk.
Márk 10:45
2. Kiben van a legnagyobb szeretet?
Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.Lehet-e jobban kifejezni a szeretetet annál, mintha az egész életét adja oda valaki, hogy a másikat megmentse? Nincs senkiben nagyobb szeretet Jézusnál. Ő adta életét értünk.
János 15:13
3. Kit szeret Isten?
Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. … magamtól (önként) adom oda.Ebből az igéből értjük meg igazából, hogy Jézus a jókedvű adakozó, akit éppen azért szeret az Atya, mert önként odaadta az életét. Jézus a jókedvű adakozó. Ő az, akiben a legnagyobb szeretet van. És Ő az, aki szolgálni szeretne felénk.
János 10:17-18
A „jókedvű adakozó” kegyelem szerinti értelmezése tehát Jézus, csakúgy, mint a másik két példázatban, hiszen az Írásokban minden Őróla szól (János 5:39). Őt szereti Isten, akiben gyönyörködik.
Összeforrva Jézussal – elközelített Isten országa!
Az identitás-alapú adakozást akkor értjük meg, ha megértjük, hogy már nem én élek, hanem Jézus él bennem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem (Galata 2:20). Jézus adakozik belőlem. A Jókedvű Adakozó éli életét bennem. „Én” csupán Isten Szellemének élő temploma vagyok. Az én identitásom az, hogy Jézus lett a bűnöm, és én lettem Isten ártatlansága. Nem kell görcsöljek semmin, sem kiérdemelnem semmit. Már a mennyeiek világába vagyok ültetve, egyetlen áldozattal örökre tökéletes és örökre szent vagyok. El vagyok fogadva Jézusban. Isten megáldott engem minden szellemi áldással már a Krisztusban – mindennel, ami az Istent imádó élethez szükséges. Nem lentről adakozok tehát, az áldásért, hanem a mennyből győztesen, célba érve: magából az áldásból adakozok! A hit jelenti ezt ki nekem.Tehát nem a „nincs”-ből adakozok, hogy nekem több legyen, hanem a „már van”-ból adakozok, hogy a másiknak több legyen! Nem azért adakozok, hogy bebizonyítsam, én vagyok a jókedvű adakozó, akit Isten szeret, hanem azért adakozom – nem én, hanem Krisztus bennem!!! – mert Jézus szereti azt a másik embert! Ez óriási különbség. Nem az áldásért adakozok, hanem a bennem lakó Jézus maga az áldás, a megáldó! Ehhez nekem semmi közöm, az egyik kezem nem tudja, mit csinál a másik. Mert mindkettő fel van már szegezve a keresztre, és én a számítgatásaimmal együtt meghaltam. Elvégeztetett. Jézus szegénnyé lett, hogy az Ő szegénysége által én meggazdagodjak.
A hamis sáfár
Ismered a hamis sáfár történetét? Ha érted Jézust, akkor az egész pofonegyszerű. A hamis sáfár a kegyelem, s így Jézus előképe. Csak Jézus még jobb nála is. A sáfár nem tudott megfelelni a törvénynek, ura elvárásainak, ezért átkapcsolt kegyelem-üzemmódba, még mielőtt kirúgnák őt. Elkezdte az adósoknak csökkenteni a tartozásaikat. 100 helyett írj csak 50-et, vagy 80-at, stb. Ő maga tudta, hogy bajban van, és kegyelemre szorul. Ezért elkezdte a többi adós felé is kiterjeszteni a kegyelmet, hogy ha velük jót tesz, akkor majd ők szeretni fogják őt. Ezért az ura megdícsérte a sáfárt az előrelátása miatt.A példázatot úgy tudod Jézusra és a kegyelemre kiterjeszteni, ha az „adósság-elengedés” oldaláról közelíted meg. Jézus viszont – a sáfárral ellentétben – nem önmagáért aggódott, hogy kirúgják őt, hanem értünk (hogy minket rúgnak ki), és ő nem 50-re és 80-ra vitte le a tartozásunkat, hanem 0-ra, sőt, még rá is pakolta a kereszten a mi számlánkra a plusz 100-at, a tökéletességet és célba érkezésünket!!! Mert Jézus az igazi sáfár!
Ebből fog következni az adakozás „automatikus” gyakorlati megvalósulása!
A gyakorlatban
Figyelj. Jézusnak volt egy igaz mivolta. Ezt ő odaadakozta neked. Ezért most te is igaz vagy. A megigazítottságot akarod kiterjeszteni, tovább adni, és ezért adakozol te is a hamis mammonból, hogy barátokat nyerj, akik, miután szintén elfogadták a kegyelmet, és megigazultak, befogadnak majd az ő mennyei hajlékukba, hálájuk és szeretetük jeléül. Az egész arról szól, hogy jézusi identitásod van, és engeded a benned levő Szentszellemnek, hogy „Jézusként” Ő adakozzon a misszióra, a szolgálatra, akár pénzt, időt, energiát, életet, bármit. Isten benned túláradó szeretetét adakozod tovább, mert aki hisz, annak bensejéből élő vizek folyamai (a Szentszellem túláradó jelenléte és ajándékai) ömlenek.A te életed el van rejtve Jézusban. Minden oldalról körbe vagy zárva. Jézus rajtad tartja átlyukasztott kezét, és örökkévaló karjai vannak alattad. Ha Isten rád néz, Jézust látja! Mert te már nem élsz többé, hanem Jézus él benned. Érted? Őt szereti Isten. Ő a jókedvű adakozó. És te vagy az ő „evilági kiterjesztése”. Te vagy most az ő fizikai megtestesülése a Szentszellem által! Ő az, aki felindítja a szívedet és áthevíti, hogy „na most, most menj és adj annak az embernek ezt és azt, mert szeretem őt!” Nem, nem te adakozol, mert Jézus nélkül semmire sem vagy képes. Meg se próbáld. Az csak törvény lenne.
Te csak dőlj bele a megváltásba, merítkezz bele Jézus szeretetébe és élvezd, ahogy Jézus felhasznál téged az örömüzenetében és a megváltás munkájában! A szél, tudod, fúj, ahogy akar. Így van mindenki, aki a Szellemtől született.
Meglátod, azon fogod kapni magad, hogy tényleg szeretsz, mert „elközelített az Isten országa” – ott lakik benned az Ő örömével (Róma 14:17)! Ez az élő királyság evangéliuma a gyakorlatban!
Engedd a Jókedvű Adakozót átfolyni rajtad keresztül, és nyugodt lesz az életed.
Kapcsolódó cikkek: