TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2011. február 26., szombat

Isten senkinek sem fog megbocsátani!

Ezzel a botrányosnak ható címmel szeretném ismét felhívni a figyelmet egy óriási különbségre a közhiedelem és a Biblia állítása között.

Sokan úgy gondoljuk, hogy a megtérésünkkor Isten bocsánatát kell kérnünk, és ezután ő meg is fog bocsátani. De ez így nem állja meg a helyét. Isten senkinek sem fog megbocsátani, ha bocsánatát kérjük.

Nézzük meg, mit is mond a Biblia?
[...] a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az ő [Jézus] neve által mindenki, aki hisz őbenne. 1
Nem kéri. Veszi! Jézus neve miatt kapja, mert hisz benne. Ez nem egy újkeletű üzenet, már a legelső igehirdető, Péter is ezt hirdette Kornéliusz római százados házanépének. Amit kiemelnék, hogy Istentől nem kérni kell a bűnbocsánatot, hanem átvenni Jézus neve által. Az eredeti szó jelentése: elfogadni, átvenni, kezet kinyújtani valami felé.

Mi a különbség? Ha valamit kérned kell, akkor azt még nem kínálták fel neked. Ha pedig valamit el kell fogadnod, akkor az már készen van és elérhető a számodra. Amikor azt mondjuk, hogy kérem Istent, bocsásson meg, ezzel azt fejezzük ki, hogy még nem bocsátott meg. De ez így nem helyes. Isten minden embernek megbocsátott 2000 éve Fia keresztfán kiontott vére által és megbékélt a világgal:
Isten ugyanis Krisztusbanmegbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket. 2
Kiben[ott] van a mi váltságunk az ő vére által, bűneinknek bocsánata. 3
A helyzet tehát a következő: Isten megbocsátott minden embernek. Ez egy befejezett tény. Vannak, akik átveszik Tőle hittel ezt a kész jogi állapotot, és vannak, akik nem. Az ember tehát nem azért jut a kénköves tűztóba, mert Isten nem bocsátott meg neki, hanem azért, mert nem vette át Isten megbocsátását Jézus neve által.

Mondandómat az is alátámasztja, hogy Kornéliuszék nem kértek bocsánatot Istentől. Még beszélt Péter Jézusról, mire Isten jelenléte, a Szentlélek leszállt közéjük. Ebből az látszik, hogy hittel, nyitott szívvel hallgatták és elfogadták a kész befejezett bűnbocsánatot Jézus neve által.

Isten örök szeretettel szeret téged és 2000 éve a kereszten Jézusban minden bűnödet megbocsátotta. Ha már megbocsátott, akkor nem fog a jövőben megbocsátani, mert nincs mit. Szóval, vagy átveszed a kész megbocsátást Jézusban,* vagy elutasítod és maradsz bűneid jogos ítélete alatt, ami az örök gyötrelem. De Isten nem ezt akarja, hanem, hogy megtérj Hozzá és élj.

Látjuk tehát, hogy Isten a kezdeményező. Ő akarja a bocsánatodat átadni. Szóval, bátorítlak, hogy ha még nem vetted át, tedd meg! :) Ilyen egyszerű. Utána meg engedd meg Neki, hogy kipucolja az életedet és elkezd mennyei futásodat.

Ha helyesen értelmezed a Bibliát, nyugodt lesz az Istennel való kapcsolatod.

* Az, hogy Jézusban, az azt jelenti, hogy Jézus a "csomagolás": Jézuson kívül nincs bűnbocsánat.
1 Apostolok cselekedetei 10:43
2 2Korinthus 5:19
3 Kolossé 1:14

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

4 bloggeres hozzászólás:

  1. "Elvégeztetett!" Tetszenek Jézusnak ezek az egyszavas mondatai, amik elegendőek ahhoz, hogy bármit megváltoztassanak. Az "ELVÉGEZTETETT" szó is elég volt ahhoz, hogy a Sátánt megsebesítse, én bedig bocsánatot kapjak minden bűnömért kezdve onnan, hogy beleszülettem ebbe a mocskos világba. Erről jut eszembe az az Ige, amit tegnap kaptam: "Mindenkor Mindenért adjatok hálát!"

    Isten áldjon titeket, Orsi

    VálaszTörlés
  2. Igen, ezzel egyet is értek.
    De akkor miért van ez az a miatyánkban?:

    ...és bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen...

    vagy itt nem a bírói, hanem az atyai megbocsátásról (ha vannak ilyen külön kategóriák egyáltalán) van szó?

    VálaszTörlés
  3. Mivel vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (és ugye mi nem ontunk vért, amikor megbocsátunk), ezért itt nem jogi bűnbocsánatról van szó, hanem a kapcsolat rendezéséről. Két külön szó van a "megbocsátani"-ra (ez ugyanaz a szó, mint: elengedni, otthagyni, elhagyni) és a "bocsánat"-ra (börtönből kiszabadítani). Mi ezt a kiszabadulást, rabszolgaság alóli kivásárlást megkaptunk Jézusban. Erről több helyen is múlt időben beszél a Biblia: Máté 26:28 (új szövetség vérében), Lukács 1:77 (az üdvösség megismerése a bűnbocsánat által), 4:18 (foglyok kiszabadítása), 24:47, Apcsel 2:38, 5:31 (Isten adja a megtérést Izraelnek), 10:43 (elfogadni a megbocsátást), 13:38 (reklámozzák a megbocsátást), 26:18 (sátán alól kijőve elfogadják a megbocsátást), Ef 1:7=Kol 1:14 (Jézus vére általi kivásárlás), Zsidók 10:18 (egyszeri, minden ceremóniát lezáró bűnbocsánat).

    NAGYON fontos tudni, hogy az Újszövetség nem az "evangélium"-ok elején, hanem a VÉGÉN kezdődik. A feltámadáskor!!! Ezért írja Márk, hogy "Ez Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliunának a KEZDETE". Márk nem az evangéliumot írta meg, hanem az evangéliumnak csak a KEZDETÉT. Az evangélium (halál és bűn fölötti győzelem) a feltámadásnál kezdődik! Addig még a törvény alatt vagyunk.

    De nekünk nem szabályok szerint kell élnünk, hanem a Szentlélek ereje alatt, ami kifejezetten újszövetségi lehetőség számunkra, hogy szeretet által Isten parancsait betöltsük. Mi már nem azért bocsátunk meg, HOGY nekünk is megbocsássanak, hanem MERT már meg van nekünk bocsátva minden. Ha nem bocsátunk meg, azzal csak azt bizonyítjuk, hogy nem kegyelem és Szentlélek vezetése alatt, hanem saját igazságunk törvénye alatt vagyunk. Ha pedig törvény alatt, akkor kiestünk a kegyelemből. Mert a mi saját igazságunk szennyes ruha, Isten előtt gyűlöletes. A mi igazságunk érdeme a tűzzel égő kénköves tó. Ezért eldobván a mi igazságunkat, mely a másik féltől bocsánatkérést követelne, forduljunk a Jézus általi igazsághoz, mely előre megbocsát, hogy a másikat felszabadítsa a bűn börtönéből.

    Remélem tudtam segíteni.

    Atti

    VálaszTörlés
  4. Igen, köszönöm!

    Akkor ha jól értem van ez a bírói megbocsátás (bűnök elengedése, eltörlése, ami a kereszten megtörtént egyszer, s mindenkorra, mindenkinek) és atyai megbocsátás (kapcsolatrendezés naponként, az Atya-gyermek viszonylatban, és a tesó-tesó viszony rendezésétől függ)
    Nagyon tetszik ahogyan tanítasz, tök világos, meg egyszerű! Dicsőség Jézusnak azért, hogy adott ilyen bölcsességet Neked kedves ATTee tesó!
    Lehet kérni témákat...?
    Mert nekem lenne, (ha írtál már róla akkor bocsi)pl. a szabadulásról, a Szentszellem vételéről (Szentlélekkeresztség), a nyelvekenszólásról, és arról, hogy az üdvösség elveszíthető-e, mit jelent kiesni a kegyelemből, mit jelent az, ha nem maradunk Jézusban? Mert ezekből nekem se világos minden, bár egy-kettőről van határozott véleményem. De vannak kedves tesóim, akiknél totál a káosz, és nem akarok hülyeséget mondani nekik, nem akarom még jobban megkeverni a bili tartalmát...
    Előre is köszi!

    VálaszTörlés