Vele vagy Nél­kü­le

Hmm...

Az em­be­rek­nek nem a vi­lág­vál­ság a prob­lé­má­juk.
Nem a mun­ka­nél­kü­li­ség.
Nem a hideg tél, nem az árvíz, nem a vö­rö­siszap, nem a föld­ren­gés.
Még csak nem is az, hogy senki sem tö­rő­dik velük.

Sokan sze­ret­né­nek jó­szí­vű­en eze­ken a tü­ne­te­ken se­gí­te­ni. De a meg­ol­dás sosem a tü­ne­tek ke­ze­lé­se, hanem az okoké!

Az em­be­rek­nek csak egy prob­lé­má­juk van. Pál apos­tol el­mond­ja, hogy ő miért volt rá­kény­sze­rít­ve, hogy azt hir­des­se, amit Isten mon­dott neki. Azért, mert Isten ha­rag­szik az ál­la­po­tok miatt, de sze­ret­ne meg­ol­dást adni. Sze­ret­né fel­vi­lá­go­sí­ta­ni az em­be­re­ket, hogy miért van gáz. Nem tet­szik neki, ahogy az em­be­rek Őt ke­ze­lik. Isten ha­rag­szik a bűnre. (Nem a bű­nös­re, de a bűnre igen!) Az em­be­rek bűne, hogy fel­cse­ré­lik Isten igaz­sá­gát min­de­fé­le kre­ált dol­gok­ra (tehát ha­zug­sá­gok­ra). Ere­de­ti­leg Is­tent kel­le­ne sze­ret­nünk, és a tár­gya­kat hasz­nál­nunk. De mind­ezt meg­for­dí­tot­tuk.

A tár­gya­kat és kü­lön­fé­le esz­kö­zö­ket sze­ret­jük úgy, mint­ha azok­tól függ­ne bol­dog­sá­gunk, és ehhez Is­tent csak hasz­nál­juk. Is­tent kel­le­ne di­cső­í­te­nünk, és a te­rem­tés­ben fel­fe­dez­nünk Őt, ehe­lyett min­den­fé­le ele­jét­len evo­lú­ci­ós me­sék­kel ál­tat­juk ma­gun­kat, és cso­dál­juk a ter­mé­szet­fil­me­ket, me­lyek­ből Is­tent ki­vesszük.
Ma­gun­kat min­dig bölcs­nek tart­juk, Is­tent meg hü­lyé­nek, és Őt okol­juk a prob­lé­má­kért.

Csak­hogy Isten na­gyon egy­sze­rű­en mű­kö­dött és mű­köd­ni is fog a tör­té­ne­lem során. A dön­tést oda­ad­ja a ke­zünk­be. Ha Ő, az Élet for­rá­sa, az ab­szo­lút Tisz­ta­ság nem kell ne­künk, akkor azt mond­ja: rend­ben. Ha nem kell az igaz­ság, akkor él­je­tek ha­zug­ság­ban. Min­den­fé­le ön­ámí­tás­ban, ré­sze­ges­ke­dés­ben, ál­mok­ban, va­lót­lan­sá­gok űzé­sé­ben. Ha nem kell az élet, akkor nyu­god­tan tönk­re­te­he­ti­tek ma­ga­to­kat. Le­gye­tek pa­ráz­nák, csa­lók, kép­mu­ta­tók, un­do­rí­tók. A bűn egy­sze­rű­en Isten hi­á­nya.

Nem az a bűn, hogy lopsz, csalsz, ha­zudsz, gyil­kolsz, pa­ráz­nál­kodsz, plety­kálsz, irigy­kedsz, vi­tat­ko­zol, ver­sen­gesz, di­csek­szel ma­gad­dal, stb... Nem ez a bűn. Ezek csak a kö­vet­kez­mé­nyei annak, hogy nem kell neked Isten. Ezért Isten odaad téged saját szí­ved go­nosz vá­gya­i­nak. Ha az emel­ke­dőn el­vá­god a le­rob­bant ko­csi­dat húzó kö­te­let, ne cso­dál­kozz, hogy le­fe­lé fogsz gu­rul­ni. Ha el­vá­god magad Isten sze­re­te­té­től, ne cso­dál­kozz, ami­kor bajba ke­rülsz.

Akik Is­tent sze­re­tik, min­den a ja­vuk­ra van, mert tud­ják, hogy Isten mun­kál­ko­dik a kö­rül­mé­nyek által. Hoz­zánk is be­tör­tek, el­vit­tek dol­go­kat, de nem csoda, hogy sorra meg­ke­rül­nek a dol­gok. Ha Isten ve­ze­té­sét el­kér­jük, és úgy élünk, ahogy azt Ő kéri, akkor bármi is tör­té­nik ve­lünk, meg­nyu­god­ha­tunk.


Isten le­gyen Isten, a többi do­log­ról meg le­gyünk haj­lan­dó­ak le­mon­da­ni. Nekem is akkor ke­rült meg a szá­mí­tó­gé­pem, amit el­lop­tak, ami­kor el­en­ged­tem és le­tet­tem Isten ke­zé­be. Ha nem Isten az első, akkor sosem lesz Isten Isten, csak egy hamis bál­vány, egy ha­lott val­lás, egy kép­mu­ta­tás. És Isten ezek­re ha­rag­szik. Ő le­gyen Isten, Úr, Sza­ba­dí­tó, és akkor ki­sza­ba­dít min­ket a bűn lán­ca­i­ból. És talán még arra is haj­lan­dó lesz, hogy az alá­za­tos em­bert fel­emel­je a ba­já­ból. De ha ke­mény a szí­ved, akkor miért szá­mí­tasz se­gít­ség­re? Te sem sze­re­ted az ar­ro­gáns em­be­re­ket, akik szid­nak téged, és pro­vo­kál­nak, és csak akkor ke­res­nek meg, ha va­la­mit akar­nak tőled... de akik sose ön­ma­ga­dért ke­res­nek.

Sze­resd Is­tent ön­ma­gá­ért. Ha nem elég neked az, hogy a Fiát oda­ad­ta a bű­ne­id bün­te­té­sé­re, hogy meg­gye­pál­ják he­lyet­ted, és el­vi­gye a te bal­hé­dat; ha nem elég az, hogy Jézus fel­tá­madt, él és kö­nyö­rög érted a menny­ben: akkor semmi sem elég neked ahhoz, hogy Is­tent sze­resd. De Ő sze­ret téged, és vár rád, egé­szen pon­to­san annyi éve, ahány éves vagy. És ha­lá­lod nap­já­ig várni fog, de utána késő lesz. És azt fogja mon­da­ni: rend­ben, le­gyen meg a te aka­ra­tod, ha nél­kü­lem tud­tál élni a föl­dön, akkor az örök tűz­ben is el­le­szel nél­kü­lem. De ki az az os­to­ba, aki ezek után azt mond­ja: "Nincs Isten"? A baj nem Isten, hanem a mi lá­za­dá­sunk.


Tehát sose má­so­kat okol­junk, se Is­tent, se a kor­mányt, se sen­kit. Gon­dol­koz­zunk el egy picit néha Isten je­len­lé­té­ben. "Vizs­gáld meg szí­ve­met, és nézd meg nem járok-e téves úton?" Te­gyük ma­gun­kat hátra, Is­tent pedig előre. Vagy vele élünk, vagy nél­kü­le ha­lunk.

Vet­ted?

A prob­lé­mát ma­gunk­ban ke­res­sük, a meg­ol­dást pedig Isten ke­gyel­mé­ben.