Mese a ti­zed­ről - 3. Jákób

Foly­tas­suk so­ro­za­tun­kat arról a me­sé­ről, ami meg­ti­ze­de­li a hí­vő­ket. Mai pél­dánk a ked­ven­cem, Jákób lesz. Bib­lia­su­li­ban róla írtam esszét, mi­u­tán úgy érez­tem, ővele, az ő trük­kö­zős hí­vő­sé­gé­vel tudok leg­in­kább azo­no­sul­ni. Hi­szen anno én is nagy akar­tam lenni, jól be­bi­zo­nyí­ta­ni a testi Ézsa­uk­nak, hogy enyém az áldás! Szó­val, mi­u­tán 5x el­ol­vas­tam Mózes első köny­vét. és az Úr össze­rak­ta a ki­ra­kóst, meg­ér­tet­tem egy fon­tos alap­igaz­sá­got: Isten akkor áld meg iga­zán, ami­kor saját erőnk vé­gé­re ér­kez­tünk. Ezen a já­kó­bi tusán min­den­ki­nek át kell men­nie, ha Jézus ta­nít­vá­nya sze­ret­ne lenni.

Nekem is át kel­lett. Úgy volt, hogy 2006 nya­rán én jól vissza me­gyek dol­goz­ni a Bib­lia­su­li szü­ne­té­ben. Is­ten­nek más terve volt. Öt füg­get­len em­be­ren ke­resz­tül szólt, hogy nyári szol­gá­lat lesz. Annyi vasam volt, hogy épp egy vo­nat­jegy­re tel­lett, amíg ha­za­me­gyek egy kis időre a su­li­ból, több pén­zem nem volt. Vissza­út­ra sem. Dol­goz­ni akar­tam, mint min­den nor­má­lis ember. Ó, az a jó kis in­for­ma­ti­ka, a maga sok pén­zé­vel. Hagy­juk ezt az os­to­ba Is­ten­nek szol­gá­lást...

És ami­kor azon kat­tog­tam, mi lesz velem, jött az Ige: "Nyu­godt lesz az éle­ted..." -- de ezt már is­me­ri­tek. :) Más­nap jött a tesó, hogy Isten a szí­vé­re tette, hogy adja nekem --ahogy ő fo­gal­ma­zott-- a ti­ze­dét. :) Per­sze itt megint csak nem ti­zed­ről be­szé­lünk, hanem Szent­szel­lem által in­dí­tott ada­ko­zás­ról! Tehát itt egy fo­ga­lom­za­var van. (Hála Is­ten­nek, Ő nem akad ki a fo­ga­lom­za­va­ron, mint én.) Min­den­eset­re ebből az ön­kén­tes, Szent­szel­lem által in­dí­tott ada­ko­zás­ból lett pén­zem vissza­vo­na­toz­ni a Bib­lia­is­ko­lá­ba. És amíg egész nyá­ron azon kat­tog­tam, miből lesz pén­zem a sze­mesz­ter­re, Isten egy ott szol­gá­ló etióp boksz­edzőn ke­resz­tül üzent egy igét: "Hű az, aki ti­te­ket el­hí­vott, és Ő meg is cse­lek­szi azt." ¹ (Megj.: etióp boksz­edzők­kel ne akarj jó­po­fiz­ni etióp vic­cet me­sél­ve!!!) Szó­val, Isten meg is cse­lek­szi! Miről van szó? Rólam? Az én el­hí­vá­som­ról? Az én ti­ze­dem­ről? Az én ál­dá­som­ról? Esz­te­len­ség! Isten hű­sé­gé­ről, Isten el­hí­vá­sá­ról, és Isten cse­lek­vé­sé­ről, hogy el­hí­vá­sa meg­lesz az ál­ta­la el­hí­vott ember éle­té­ben.

Tér­jünk meg az ön­ma­gunk­ra néző, Isten pró­fé­ci­á­it ön­erő­ből meg­va­ló­sí­ta­ni akaró ke­resz­tény­ség­ből. A ke­resz­tény­ség Is­ten­ről szól, és hogy ne­künk semmi esé­lyünk.

Jákób tör­té­ne­tét -- mivel én magam is egy­faj­ta Jákób va­gyok és mint egy­ko­ri ál­dá­sok után sza­la­dó bull­dó­zer, tudom, miről van szó --, bár­mi­kor el tudom me­sél­ni. Most tehát Jákób ti­ze­dé­ről lesz szó (1Mó­zes 28). Ami­kor Bé­tel­nél el­kez­dett al­ku­doz­ni Is­ten­nel, hogy ti­ze­det ad neki, né­hány do­log­ra fi­gyel­jünk oda!!! Já­kób­nak van egy élet­tör­té­ne­te, ami­ből nem sza­bad ki­ra­gad­ni Jákób ti­ze­dét. Rö­vi­den:

1. Já­kó­bot Isten hívta el, hogy na­gyobb lesz a báty­já­nál. Ha tet­szik, ha nem.
2. Jákób neve csa­lót je­lent. Má­so­kat ki­hasz­ná­lót.
3. Jákób min­den­kit át­vert Isten ne­vé­ben és meg­rö­vi­dí­tett, amíg saját erő­ből pró­bál­ta Isten el­hí­vá­sát el­ér­ni. Ezt tudom, mert én is vol­tam ön­je­lölt ka­riz­ma­ti­kus pró­fé­ta-ta­ní­tó-apos­tol-isten. Szo­mo­rú volt lát­nom, hogy meg­annyi em­be­ren át­gá­zol­tam.
4. Ennek kö­vet­kez­mé­nye a pusz­ta lett. Jajj, és itt jön a val­lá­sos­ko­dó Jákób egy kulcs­mon­da­ta:

És ilyen fo­ga­dal­mat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és meg­őriz ezen az úton, ame­lyen most járok, ha ad nekem éte­lül ke­nye­ret és öl­tö­ze­tül ruhát, és bé­kes­ség­ben térek vissza apám há­zá­ba, akkor az ÚR lesz az én Is­te­nem. Ez a kő pedig, ame­lyet szent osz­lop­ként ál­lí­tot­tam föl, Isten háza lesz, és bár­mit adsz nekem, a ti­ze­dét neked adom. ²

Ve­gyük észre: Jákób még nincs meg­tér­ve! Egész eddig és még ez­után is so­ká­ig csak az "én atyám Is­te­né­nek" ne­ve­zi az Urat. De Já­kób­ból Iz­ra­el­lé kell válni, csa­ló­ból azzá, aki­ért már Isten har­col. Jákób Is­tent csak jóval élet­pá­lyá­já­nak "de­rék­ba­tö­ré­se" után fogja elő­ször a maga Is­te­né­nek ne­vez­ni.² Itt még temp­lom­ba járó val­lá­sos Jákób. "A szü­le­im is jár­nak temp­lom­ba, én is. Nagy­pa­pám­nak van Is­te­ne, sokat me­sélt róla. Apám­nak is van. De nekem még nincs, én még csak ke­res­gé­lem Őt. Ha majd egy­szer ta­lál­ko­zom vele, akkor jó val­lá­so­san meg­há­lá­lom és te­szek a per­sely­be." De kö­nyör­göm: nem Isten pa­ran­csol­ta Já­kób­nak, hogy adjon ti­ze­det. Még nem is is­mer­te Is­tent Jákób! Össze­vissza trük­kö­zik, biz­ni­szel, sef­tel. Eddig apját és te­só­ját verte át. Most já­kó­bo­san meg­pró­bál Is­ten­nel is sef­tel­ni: ha Te adsz va­la­mit, akkor cse­ré­be én is adok va­la­mit. Bó­tol­junk Is­ten­nel!  Nem em­lé­kez­tek Simon Má­gus­ra? Vesszen a pén­zed! Nos, a bó­to­lás Is­ten­nek sosem tet­szett!!!
5. Isten tehát el­kezd­te Já­kó­bot be­rak­ni a da­rá­ló­gép­be Lá­bán­nál. Jött a vég­el­gyen­gí­té­si fo­lya­mat: egy sze­mét főnök, egy po­li­gá­mia, mely­ben a bó­to­lót kezd­ték adni-venni a fe­le­sé­gek. Mi­lyen meg­alá­zó: "eddig én adtam-vet­tem az ál­dást, most a fe­le­sé­ge­im adnak-vesz­nek engem. Bocs, Uram, gáz amit tet­tem Veled."
6. Isten szólt: eredj haza! Jákób el­in­dult. Rá­jött a pá­nik­ro­ham: "Úr Isten, el­szúr­tam, min­dent el­szúr­tam! A tesóm meg fog ölni, mert sze­mét vol­tam vele! Már látom, mi­lyen sze­mét volt velem Lábán és leg­szí­ve­seb­ben én is meg­öl­ném. Tel­je­sen jogos, ha most Ézsau akar meg­öl­ni..." El­kezd egy utol­sót bol­tol­ni fé­le­lem­ből: "Egy csa­pat ál­dást kül­dök előre, két csa­pat ál­dást is kül­dök neki, hátha meg tudom vá­sá­rol­ni a bűn­bo­csá­na­tot Ézsau­tól, mire odé­rek..." Na, Is­ten­nek itt telt be a pohár! A bűn­bo­csá­nat meg­vá­sár­lá­sá­nál!
7. Fogta és éj­sza­ka vég­leg úgy le­gyen­gí­tet­te Já­kó­bot, hogy semmi esé­lye nem ma­radt a me­ne­kü­lés­re. Ó, bár­csak meg­ér­te­nénk, hogy semmi esé­lyünk a me­ne­kü­lés­re... Hogy az ég­vi­lá­gon sem­mit nem tu­dunk adni Is­ten­nek...
8. Végre ki­mond­ta Jákób, amit ki kell mon­da­nunk Is­ten­nek: "Uram, semmi esé­lyem, csak úgy áldj meg!" Nincs biz­nisz! Én sem­mit nem tudok adni neked. Se ti­ze­det, se ügyes­sé­get, se sem­mit!
9. És Isten meg­ál­dot­ta őt el­rej­tett­ség­gel! És ebben az el­rej­tett­ség­ben már elég furán jött ki az ed­di­gi trük­kö­zé­se Já­kób­nak. Ta­lál­ko­zott a test­vé­ré­vel, aki ál­lí­tó­lag meg akar­ta ölni. "Mi ez a sok tábor? ... Van nekem bőven, öcsém, le­gyen a tied, ami a tied!" Jákób azért félt Ézsau­tól, mert ál­lí­tó­lag el­lop­ta az ál­dást tőle. De Isten ál­dá­sát nem lehet el­lop­ni. Ézsau is ál­dott ember volt. Isten a kö­vet­ke­zőt tette: Já­kó­bót a vég­el­gyen­gü­lés­be víve bűn­bá­nat­ra vitte, mi­köz­ben a prob­lé­mát a hát­tér­ben meg­ol­dot­ta. Ézsau nem azért nem ölte meg Já­kó­bot, mert Jákób el­ren­dez­te vele a csa­lá­sát, hanem azért, mert Isten Já­kób­tól füg­get­le­nül a hát­tér­ben el­ren­dez­te a csa­lá­sát. Hát nem ezt tette ve­lünk Jézus 2000 éve?
10. Sehol sem ol­vas­suk, hogy Jákób ez­után ti­ze­det fi­ze­tett. Azt vi­szont igen, hogy még min­dig vol­tak bál­vány­is­te­nei, ami­től meg kel­lett sza­ba­dul­ni.

Al­kal­ma­zás
Tér­jünk meg a ti­zed­fi­ze­tés bál­vá­nyá­tól a bű­ne­in­ket, fé­lel­me­in­ket és át­ka­in­kat egy­szer s min­den­kor­ra a ke­reszt­re vivő Jé­zus­hoz, aki, mi­u­tán fel­tá­madt, egy jobb szö­vet­ség köz­ben­já­ró­ja lett, hogy bi­za­lom­mal já­rul­has­sunk a ke­gye­lem ki­rá­lyi szé­ké­hez, hogy ir­gal­mat és ke­gyel­met ta­lál­junk, ami­kor se­gít­ség­re van szük­sé­günk. ⁴ Nem a ti­zed­ko­sár­hoz, hanem a min­den ke­gye­lem Is­te­né­hez! Hogy ir­gal­mat ta­lál­junk, ami­kor se­gít­ség­re van szük­sé­günk. Nem adni kell az ál­dá­sért, hanem esze­ve­szet­ten ki­ál­ta­ni: "Uram, semmi esé­lyem Nél­kü­led. Ha nem se­gí­tesz, nem tudom, mi lesz velem. Kér­lek, áldj meg Ön­ma­ga­dért és Jézus vé­ré­ért, mert Te ke­gyel­mes Isten vagy. Ámen!"


És zá­rás­képp: mi lett velem nyár után? Nem hogy to­vább me­het­tem a Bib­lia­su­li­ban, de még egy két­száz­ez­res finn­or­szá­gi misszi­ós útra is el­kül­dött az Úr a kö­vet­ke­ző sze­mesz­ter­ben. Egy vasat nem fi­zet­tem, egy fil­lér ti­ze­det. De mégis, az Úr meg­ál­dott, mert Ő szu­ve­rén Isten és azt tesz, amit akar! De előbb el­vég­zi a vég­el­gyen­gí­tést, hogy ne ma­gad­ban bízz, hanem Is­ten­ben, aki fel­tá­maszt­ja a ha­lot­ta­kat! ⁵

Térj meg az Is­ten­nel való üz­le­te­lés­ből a ke­gye­lem­hez és nyu­godt lesz az éle­ted.

¹ 1T­hessza­lo­ni­ka 5:24
² 1Mó­zes 28:20-22
³ 1Mó­zes 33:20
⁴ Zsi­dók­hoz 4:16
⁵ 2Ko­rin­thus 1:9