Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2016. április 29., péntek

Az utolsó reformáció – Az ApCsel a napjainkban!

Talán velem együtt sokatokban felmerült már a kérdés, hogy Isten minek írta meg az Apostolok Cselekedeteit és az evangéliumokban a tanítványok kalandjait, ha egyszer manapság ezekkel a dolgokkal nem találkozunk. Talán sokunkban felmerült a kérdés, hogy hol van az a fajta kereszténység, amiről a Biblia beszél?

Nos, a dán Torben Søndergaard (ejtsd: tóbn szünegár), aki maga is éveken át pásztorként szolgált az „intézményes egyházban”, megértette, hogy a mai egyház és a reformációk mind-mind csak a katolikus intézményes rendszer foltozgatásai egy-egy igazság észrevételével. De a különböző felekezetek alapvetően ugyanarra a sémára épülnek, az istentiszteletre egy épületben néhány különleges „Isten emberével” meg szolgáló csapattal, miközben mind ők kiégnek, mind pedig az emberek „leülnek”, ahelyett, hogy aktivizálódnának. 

Magam is misszióban dolgozom, és meglepődve tapasztalom, hogy amikor evangelizációs kampányra jelentkeznek az emberek, előtte még ki kell képezzük őket evangelizálni, pedig ők már többnyire érett keresztények. Hát nem ez lenne a gyülekezetek elsődleges feladata? Az intézményes egyház nem tud olyasfajta tanítványságra nevelni, amit Jézus hirdetett. Mindent feladni, megtérni a komfortos életünkből, letenni a bálványainkat és menni. Torben felhívja a figyelmet arra, hogy mindannyian egyfajta felekezeti szemüvegen keresztül olvassuk a Bibliát, és hogy alapvetően ezt a szemüveget kell letennünk, és úgy olvasni és megélni az Apostolok Cselekedeteit, ahogy az van. Levetni a hagyományainkat, és újra visszatértni teljesen az alapokhoz. Kimenni az emberekhez, gyógyítani, hirdetni az evangéliumot, Krisztushoz vezetni (és ha kell, szabadítani), bemeríteni, imádkozni Szent Szellemért, magunkkal vinni őket tanítványként, majd útjára indítani.

Ahogy nem kell evangelistának lenned ahhoz, hogy evangelizálj, ugyanúgy nem kell a gyógyítás ajándékával rendelkezz, hogy parancsolhass Jézus nevében a betegségnek, és nem kell pásztornak vagy papnak lenned ahhoz, hogy valakit bemeríts és úrvacsorát vegyél vele. Egyetemes papság van, és mi Krisztus teste vagyunk, a feltámadás erejével bennünk. Nem az épület és a templom a lényeg, mert mi magunk vagyunk a Szentszellem temploma. A kereszténység nem az összegyülekezésről és programokról szól elsősorban, hanem az Istennel való kapcsolatból fakadó engedelmességről, a kimenésről és az akcióról.

Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, és azt mondta, hogy mi nála nagyobb dolgokat is fogunk tenni. A gyülekezeti kereszténység helyett ez a fajta akciós tanítványság most újra feléledőben van, és egyre többek és többek csatlakoznak ehhez a megújuláshoz, és teszik azt, amit Jézus parancsolt: tegyünk tanítvánnyá mindenkit, bemerítvén és tanítván őket, hogy megtegyék, amit Jézus parancsolt az apostoloknak – de most már Szentszellemmel betöltkezve.

Az alábbi film pontosan ezt mutatja be, és mintegy „étvágygerjesztőül” szolgál felénk, akik már egy ideje gondolkozunk azon, hogy az a kereszténység kell nekünk, amit a Bibliában is olvasunk.



Mi már kapcsolatba léptünk ezzel a mozgalommal, és Isten dicsőségére hamarosan Magyarországon is beindul a tanítványképzés. Magam is várom már! (U.i. itt-ott már nálam is történtek a csodák. Isten országa egyszerűbb, mint gondolnánk.)

A 2016 augusztusi budapesti Kickstart szeminárium előadásai itt megtekinthetőek.


A mozgalom honlapja:
https://thelastreformation.com

A honlapon lejjebb van egy térkép, ahol más egyéb tanítványok mellett a „zöld” emberekkel kapcsolatba lehet lépni, és kérni tőlük lehetőséget a személyes tanítványozásra és azonnali kiküldésre. Ne habozz, nézz rá gyakran a térképre és ha van valaki a közeledben, vedd fel vele a kapcsolatot. Te is lehetsz tanítvány és tanítványozó!

Torben 20 leckéje angolul pedig itt nézhető/hallgatható meg:
The Pioneer School  video  /  mp3

Az Úr vezessen téged a tanítványság útján!

Gyere vissza a kezdetekhez, dobd le a felekezeti szemüvegedet és nyugodt lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

4 bloggeres hozzászólás:

  1. régen ha írtál valamit azt az Ige tette legitimmé.
    most mi alapján állítod, hogy ez igaz?
    ne haragudj meg rám, de olvasod még a Bibliát vagy már nincs rá szükséged, mert a "szellem" mond meg mindent?
    nézd vissza az utolsó négy hónapi bejegyzésedet, mi a tendencia?
    ha vannak jobb érveid, mint ez a bejegyzés, akkor kérlek győzz meg.
    úgy gondolom egyetértesz a béreaiakkal, szóval itt egy kritikus gondolatmenet:
    http://gccsatx.com/torben-sondergaard-last-reformation-cult

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meghallgattam, de ahogy sokan mások, ő sem hallgatta végig a húsz Pioneer School tanítását Torbennek.

      És én se feltétlenül értek mindennel egyet Torbennel (hangsúly eltolódások), én kegyelmesebb vagyok, de ami jó ebből a kezdeményezésből, abból tanulok és beépítem kegyelem alapú gondolkozásomba.

      Augusztus huszadikai hétvégén jön Magyarországra, az alkalomra te is eljöhetsz személyesen és megnézhetjük testközelből, ki ő és mit csinál, hirdet, stb.

      Törlés
  2. mit szólnál, ha addig imádkoznánk (gondolom, te eddig is ezt tetted), hogy Isten adjon elég bölcsességet, és értesse meg velünk, hogy mi az akarata.
    érdekelne a véleményed azzal kapcsolatban, hogy a Biblia nem arról tudósít, hogy az apostolok mindenkit meggyógyítottak. Meg az is érdekelne, hogy mennyiben tartod hitelesnek, amikor valaki egy előre mondott imádságot ismétel és amikor végez, akkor egyszercsak találkozik Istennel.
    Vagy a lélek ajándékainak használatakor, főleg a nyelveken szólásnál miért nem veszi figyelembe senki Pál parancsait, amik mint maga is említi az Úréi.
    mindegy, igazából talán személyesen kellene beszélgetnünk, az kicsit egyszerűbb lenne, mint így írogatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a linket István. Ez is hozzátesz a teljes képhez.

      Törlés