Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2017. július 19., szerda

A diplomás bolond

Jézus „Bolond gazdag” példázata, aktualizálva. Érdemes elgondolkozni rajta.
Egy okos embernek jól ment a tanulás az egyetemen. Ekkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs elég diplomám. Majd így szólt: Ezt teszem: elvégzem még a PhD-t, a doktorit, meg még három másik egyetemet és befutom az álomkarriert, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, most már elismernek az emberek, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ma éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz a sok diploma és elismerés, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.
Lukács 12:16-21 alapján
Tudjátok, az eredeti bolond gazdagnak, akiről Jézus beszélt, a gyűjtögetés és a jövőbeli biztonság volt úgymond a „bálványa”, az „istene”, akitől várta lelke jólétét, és ez tökéletesen leírja mai társadalmunkat: az esetek többségében az ember azért tanul, hogy jól keressen (biztosítsa jövőjét), elismerjék, stb, hisz ezt diktálja a társadalom. A példázat magáért beszél, nem részletezem, elvégre okosak vagytok. Egyetlen kérdést teszek fel neked: magadnak gyűjtesz, vagy Isten szerint vagy gazdag?

Emlékeztek, Jézus hogyan orvosolja az aggódással terhelt értelmetlen életet?Ha kutató vagy elemző vagy, figyeld meg, Jézus mit mondott, mit nézz meg, mit vizsgálj meg. Ha Jézusnak valódi tanítványa szeretnél lenni, akkor most jól figyelj!
Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál. Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis eltartja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál! De aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét? Ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, miért aggódtok a többi miatt? Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek. Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot! Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg. Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.
Lukács 12:21-34
Most olvasd el még egyszer, ezeket figyelve, mit mond róluk Jézus: aggódás, madarak és virágok, mennyit érsz, hogyan visel Isten gondot, mit keress, mit ne kérdezgess, hol a kincsed. 

A tanítványi élet teljesen más, mint amit a világ kíván. Független a világ ellátási rendszerétől. A világban minden megfelelés alapon történik. De itt egy másik országhoz tartozol, aminek megvannak a maga ellátási eszközei. Ha érted a kegyelmet, hogy érdemek nélkül bocsátotta meg Isten a bűneidet Jézus keresztje miatt, akkor érteni fogod az ellátás elvét is. Ahelyett, hogy a diplomádat és a karrieredet kergetnéd, nézd mit mond Jézus: keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek. Ha pl. amerikai állampolgár szeretnél lenni, akkor Amerikát keresed és akarod alkalmazni az ottani elveket magadra, hogy amerikaivá avassanak.

Jézus itt azt mondja: Isten országát keresd, és annak akarj állampolgára lenni, és akkor rád is érvényes lesz a kegyelemből való ellátás. Ez pedig a tanítvánnyá válás, amikor Istent és az Ő dolgait keresed először és tényleg neki akarsz élni. Jézus letette az életét érted. Vajon leteszed te is az életedet érte? Nézd csak, Jézus tanítványai olyan csodákat tapasztaltak meg, amiket korának „diplomásai” elől elrejtett Isten. Jézus így örült, amikor tanítványainak sikerült gyógyítaniuk és ördögöket űzniük, betörni a sötétség birodalmába és az embereket megszabadítani:
Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, így láttad jónak. Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.
Lukács 10:21-22
A „Hol van Isten?” kérdésre a válasz: „Hol vannak a tanítványai?” Istent nem érdekli a diplománk és hogy mennyire „okosak” vagyunk, Ő hozzáférhető szívű és engedelmes embereket keres. Nekem is van két diplomám. Arra jók, hogy megtudtam, jól működik az agyam. Isten országa szolgálatába állítottam, hogy az Ő szavát tanulmányozzam, hogy kompromisszum-mentesen hirdethessem! Akarod Jézust megismerni? Nézd csak, Pál apostol mit mondott, aki korának elismert tanítójánál, Gamálielnél szerezte „diplomáját”:
Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram megismerésének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.
Filippi 3:7-8
Elhiszed, hogy Jézus megismerése az Ő követése által jóval többet nyújt, mint amit ez a világ ígér neked? Szeretnél Isten szerint gazdag lenni? Vizsgáld meg a motivációidat és az egész életedet, mit miért csinálsz! Majd gyere, és kövesd Jézust! A Biblia Jézusát – és ne egy „felhigított jézust”, amit többnyire hirdetnek. Mert az Eredeti az kihívást intéző, viszont Vele járni, ahhoz nincs fogható!

Ha Isten szerint vagy gazdag, legyszerűsítheted az életed Jézussal.


Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

2 bloggeres hozzászólás:

  1. Attila! A fentiek igazak valóban, olyan embernek, aki CSAK a világi karrierben vagy sikerekben keresik a boldogságukat és nem Istenben. Nekik a siker a bálványuk a földi boldogulásuk a mindenkik. Ebből természetesen meg kell térni. Azonban, a földi tanulás nem pusztán ez csak. A szakmai hozzáértés elsajátítása, a tanulás főiskolán-egyetemen egy befektetés a saját jövődbe! Sok hívő tanítvány aki Istennel jár tanul és a diplomája megszerzése után dolgozni megy, annak köszönheti, hogy utána jobban vagy többet keres. Isten országának keresése nem feltétlenül mond ellent a földi tanulásnak, diploma megszerzésének. Ezt sajnos sok karizmatikus mozgalomban így prédikálják: TÉVESEN.

    Azt írtad, "Ahelyett, hogy a diplomádat és a karrieredet kergetnéd, nézd mit mond Jézus: keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek. " Ez nem igaz! Az Ige nem ezt mondja, hanem azt, hogy "keressétek először az Ő országát..." Vagyis a sorrend, a prioritás a lények. A diploma megszerzése, a szakmai hozzáértés elsajátítása nem bűn. Sok jogász, orvos illetve mérnök hívő keresztény van, akik Istent képviselik a világban. Pál apostol is kárnak ítélte, de ez nem jelenti azt, hogy a földi értékek semmire nem jók, hanem csak azt, hogy Krisztus az első, Ő az igazi érték. A tanulásnak köszönhetően itt a földi életben sikeresebb lehetsz, nem kell pl. kőművesekkel, napszámosokkal együtt szenvedni éhbérért, stb.

    Azt is írtad, "Ha pl. amerikai állampolgár szeretnél lenni, akkor Amerikát keresed és akarod alkalmazni az ottani elveket magadra, hogy amerikaivá avassanak." De Istennél az Ő királyságának keresése, ahhoz való tartozás nem ugyanez. Isten nem tiltja a földi dolgokban való jártasságot, csak azoknak bálványozását tiltja. Első helyen Isten legyen, ez a lényeg!

    Áldás,
    Miki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Miki,

      Ha jól értelmezem, akkor a válaszod inkább emberközpontú (az ÉN-t teszed a középpontba.) Cikkemet arról írtam, hogy Jézus mire hívja a tanítványait. Kérlek, tanulmányozd át elejétől végéig az evangéliumokat, az Apcselt, a leveleket és a Jelenések könyvét.

      Próbáld meg elfelejteni azt a sok higítást, amit a gyülekezetekben hallottál, és olvasd tiszta fejjel, és engedd, hogy Jézus úgymond „beszóljon” neked. Mintha te lennél a gazdag ifjú, a fickó, aki el akarja még temetni apját, a másik, aki vett még két iga ökröt, stb... mindig azt nézd: „Amit mondok, azt fejezi ki, hogy JOBBAN akarom követni Jézust, vagy azt, hogy ÉLNI szeretnék jobban?” Jézus követése valóban önmagunk halálával jár, és érdekes módon, azt ígérte, ekkor találod meg az életedet.

      Szeretettel ajánlom Torben Sondergaard magvetőről szóló előadását:
      https://youtu.be/bPlvWfoVcqE

      Tudod, a halálos ágyán senki se lesz szomorú amiatt, hogy „túl sokat szolgáltam Jézust és oly sok lelket vezettem hozzá”, hanem inkább amiatt, „bárcsak több időm lett volna Téged szolgálni és kevesebb kacattal töltöttem volna meg az életemet.”

      Imádkozzunk, hogy Jézus mutassa meg, hogy lehetnénk még inkább olyan, mint Ő, és hogyan élhetnénk még inkább úgy, mint Ő élt.

      Szeretettel,
      Attila

      Törlés