A nagy parázna, a paráznák anyja

Egy ismétlődő esetet mutatok be, amivel mint Jézus tanítványképző tanítványa lépten-nyomon találkozom, mély szomorúságomra.

Rengeteg férfi csupán azért jár intézményes gyülekezetbe, mert bár egyre inkább látják a problémát, hogy az egész rendszer úgy, ahogy van, nem biblikus, mégis a feleségükre hallgatnak. Évát követik Jézus helyett, mert Évának kellenek a felületes kapcsolatok, az érzelmi feltöltő zene és a pásztor okossága, mert Éva nem akar Isten szavának engedni, sem alárendeltségben segítőtársként élni. Mert Éva lelki, érzéki és testi, nem pedig szellemi, akinek az igazság a fontos.

Így Ádám újra elköveti a bűnt, behódol, és eszik az Éva által adott tiltott gyümölcsből: a kereszténységnek nevezett ópiumból, mely elhiteti veled, hogy rendben vagy Istennel újjászületés és az Isten Igéjének való engedelmesség, azaz Jézus tanítványi követése nélkül.

Ők a magvető példázat köves talaja, nincs gyökere a magnak, az Igének, ezért ha a nap süt, és jönne a kényelmetlen konfrontáció és üldöztetés, elszáradnak, és az Ige nem terem gyümölcsöt, sohasem válnak Jézus életét utánzókká. Az intézményes keresztény gyülekezetek a köves talajok temetői, a gyáváké, akik jobban szerették az emberektől kapott dicsőséget, mint az Istentől valót, ezért hinni sem tudnak.

Így szellemi paráznaságot követnek el Istennel szemben, mert bár szájukkal Uruknak tartják Jézust, mellette szeretőt is tartanak. Az Istentől élettel megáldott valódi hit viszont bátor kijönni Babilonból, a táboron kívül viselve Ura gyalázatát, és hajlandó Istennel a pusztában lenni, hogy Tőle tanuljon és az Ő ígéreteiben járjon, kompromisszumkötés és szellemi paráználkodás nélkül. Az út keskeny, és kevesen járnak rajta.

Merd Jézust követni, akkor is, ha konfrontációval jár, és a jutalomosztás után nyugodt lesz az életed.