Nemrég beszélgettem valakivel, és a beszélgetés során előjött az Irgalmas Samaritánus témája. Erről korábban írtam már egy cikket, és most tovább gördült a gondolat. Jelen írásom arról szól, hogy hogyan mondjuk el úgy a Megváltás Evangéliumát felemelően katolikus barátainknak, amivel tudnak (tudtok ti is) azonosulni.
...bölcsesség és tudomány teszi szabaddá és gazdaggá: az Úr félelme lesz a kincse. (Ézsaiás 33:6)
TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Irgalmasság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Irgalmasság. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. február 29., hétfő
2015. szeptember 14., hétfő
Jézus valódi szíve a tanítványok kinevelése mögött
Az Úr Jézus, amikor szolgált az emberek felé, hirdette az Isten Országa közeljöttét (zsidóknak zsidó Messiásként, akik várták a békekorszak eljövetelét és a sebek gyógyítását), és demonstrálta ezt gyógyításokkal. Eközben megindult a szíve az emberek láttán, ahogy szegények tévelyegnek és kallódnak ide-oda, mindenféle csapdákba esnek és elcsüggednek, kimerülnek. Úgy látta őket, mint juhokat juhász nélkül.
Címkék:
100%,
Alkalmasság,
Elhívás,
Gyógyulás,
Irgalmasság,
Keresés,
Önátadás,
Szent Szellem,
Tanítványság,
Tévelygés
2015. június 8., hétfő
Tized és adakozás – hangzó összefoglaló
Egy báratom kért meg nemrég, hogy foglaljam össze a tizedről és az adakozásról szóló tanítást a Bibliában és vegyem fel hanganyagba. Hiszem, hogy ebben a kissé ellentmondásos témában, ha megfelelően, Isten mentő szeretetére és az Igében lefektetett meghatározásokra alapozzuk a tanítást, akkor ez fel fogja szabadítani a testvéreket egy örömteli, szabad akaratból és kényszertől mentes, tényleg szeretetből történő adakozásra, mely által mind a vezetők, mind a testvérek épülnek, és közelebb kerülnek mind Isten ajándékozó szívéhez, mind egymáshoz, mind pedig azokhoz, akik még nem találkoztak az Úr Jézussal.
Sok szeretettel küldöm ezt a kis tanítást minden testvéremnek az Úrban és a gyülekezetek vezetői számára. Itt hallgathatjátok:
Hanganyag letöltése
Egymást különbnek tartva magunknál nyugodt lesz az életünk.
Sok szeretettel küldöm ezt a kis tanítást minden testvéremnek az Úrban és a gyülekezetek vezetői számára. Itt hallgathatjátok:
Hanganyag letöltése
Egymást különbnek tartva magunknál nyugodt lesz az életünk.
Címkék:
Adakozás,
Hit,
Irgalmasság,
Örömhír,
Tized
2014. április 8., kedd
Amikor a kegyelem győz bennünk
Sok tanítást hallunk a kegyelemről, arról, hogy Isten milyen kegyelmes irányunkban, és ez fantasztikus dolog. Felemelő érzés, amikor Isten felnyitja lelki szemeinket azokra a mély igazságokra, ahogyan ő lát bennünket, hogy már akkor szeretett minket, amikor bűnösök voltunk, és meghalt értünk a kereszten. Hogy teljesen érdemtelenek voltunk, amikor vérét áldozva ő bűnné lett, mi pedig igazzá.
Címkék:
Alázat,
Áttörés,
Gonoszság,
Irgalmasság,
Megbocsátás,
Megtérés,
Sátán,
Szeretet
2014. március 14., péntek
Letolás helyett korrekció
Kardból kovácsolj kapát, letolásból korrekciót!
Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.
Római levél 8:1
Címkék:
Áttörés,
Békesség,
Érvelés,
Gyógyulás,
Ima,
Irgalmasság,
Ítélkezés,
Kegyelem,
Kommunikáció,
Problémamegoldás,
Szent Szellem
2013. november 19., kedd
Taxi
Pár hete itt Angliában egy jó kis vihar volt (bár hála Istennek, nem akkora, mint a Fülöp-szigeteken). Fákat tördelt. Leállt néhány vasúthálózat. Volt szerencsém közelről is látni amit művelt.
Címkék:
Beszámoló,
Hála,
Irgalmasság,
Kegyelem,
Megtérés,
Problémamegoldás
2013. október 23., szerda
Konfliktus
Előfordul. Velem is. És természetesen mindig a másik a hibás. Nekem igazam van, ő pedig bűnös. Hiszen ő átkozódott, én nem. Ő gúnyolódott, én nem. Ő mutatott be nekem, én nem. Ő nem hívő, én igen...
Címkék:
Irgalmasság,
Ítélkezés,
Kapcsolat,
Kegyelem,
Kommunikáció,
Önteltség,
Problémamegoldás,
Vallásoskodás
2012. november 22., csütörtök
A biciklikerekek
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű versenybicikli. A kisfiú, akié volt, nagyon szerette és sokat kerékpározott vele. Ám egy nap, ahogy a kisfiú felpattant rá és elindult vele, az első kerék küllői elkezdtek azon vitatkozni, hogy melyik küllő miért épp ott van, ahol van? „Te miért vagy pár fokkal arrébb, mint én? Neked is itt kellene lenned, ahol én vagyok!” „Tévedsz! Szerintem én vagyok a jó helyen és neked kellene átkerülnöd ide hozzám!” „Á, bolondok vagytok ti mindketten, én itt vagyok szemben veletek, és mindent jól látok!”
Ezenközben a hátsó kerék küllői vígan elvoltak a helyükön és élvezték az iramot, ahogy elszédülve száguldanak hegyen-völgyön, árkon-bokron, és hálásak voltak a kissrácnak, hogy elvitte őket mindenféle szebbnél-szebb helyekre.
Ezenközben a hátsó kerék küllői vígan elvoltak a helyükön és élvezték az iramot, ahogy elszédülve száguldanak hegyen-völgyön, árkon-bokron, és hálásak voltak a kissrácnak, hogy elvitte őket mindenféle szebbnél-szebb helyekre.
Címkék:
Alkalmasság,
Békesség,
Irgalmasság,
Ítélkezés,
Mese,
Szerepek
2012. június 25., hétfő
Az isteni aranyszabály
Emlékeztek azokra a mondásokra, hogy "Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!"? Vagy: "Amit akartok, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti
is úgy cselekedjétek azokkal."? Az első mondatról talán ismeretes, hogy nincs benne a Bibliában. Nos, a második mondat sem ám csak így önmagában szerepel. Vajon a szövegkörnyezet szerint mi az a még ennél is fontosabb dolog, amire Jézus próbálja felhívni figyelmünket?
Címkék:
Ajándék,
Bűntudat,
Hűség,
Ima,
Irgalmasság,
Ítélkezés,
Kapcsolat,
Kegyelem,
Szeretet,
Vigasztalás
2012. április 21., szombat
Ki az én felebarátom, és hogyan szeressem őt?
Kiültem kávézni Apuval és faggattam Őt erről a kegyelem dologról. Hogy ezt Ő most komolyan gondolja, vagy én tévelygek? Mutasson nekem valamit, Ő hogyan látja! Mit ne mondjak, elég jó kis időtöltés ez a Bibliaolvasás, pláne, ha együtt csinálod Apuval...
2012. március 29., csütörtök
Schmitt Pál? Én se vagyok jobb, csak sunyibb...
Jézus Krisztus, amikor itt járt a földön, nagyon sok mindenre tanította az embereket. Mégis, tanításai közül volt egy dolog, amit kihangsúlyozott, amikor azt mondta valamire, hogy mindenekelőtt erre a dologra figyeljünk oda.
Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok "kovászától", ami a képmutatás: mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jönne; és oly titok, ami ki ne tudódnék. Tehát amit a sötétben mondtatok, a világosságban fog meghallatszani; és amit fülbe súgtatok elrejtőzködve, azt a házak tetején fogják hirdetni. (Lukács 12:1-2)
2012. március 13., kedd
Facebook gyülekezet (Faceodícea)
Nemrég beugrottam egy scifientikváriumba. Tudjátok, egy jövőségboltba, ahol egy csomó még nem is létező kacatot lehet találni. A szemem hirtelen egy UV-fénnyel világító "FBV" Biblián akadt meg. A rövidítést megnézve ez egy FaceBook Verziójú Biblia volt. Kinyitottam találomra és ezt találtam a végítéletnél:
"Akkor majd odafordul a balkeze felől állókhoz is: éhes voltam, de csak lájkoltatok. Szomjas voltam, innom nem adtatok, csak lájkoltatok. Idegen voltam, de nem fogadtatok be, csak "ismerősnek" jelöltetek. Nem volt ruhám, csak megjelöltetek a fényképen. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni, csak lájkoltátok állapotfrissítésemet."
2011. szeptember 1., csütörtök
Okos skodás
Ne agyaskodj. Szeress...
Címkék:
Ciki,
Irgalmasság,
Ítélkezés,
Kommunikáció,
Megfeleléskényszer,
Problémamegoldás
2011. február 13., vasárnap
Más dolgába avatkozó
Vannak emberek, akik mindig mindent jobban tudnak. És ami még ennél is rosszabb, hogy ezt mindenáron be akarják bizonyítani. És ami a legidegesítőbb, hogy ha azt mondod egy ilyennek, hogy kösz, nem kell a segítséged, akkor kijavítja a munkádat a hátad mögött. S ezzel kimondatlanul is elítél. A nem kívánt segítség nem segítség, hanem teher.
Címkék:
Alázat,
Irgalmasság,
Ítélkezés,
Önteltség
2010. december 14., kedd
Szerette a bűnösöket és a szegényeket
Egy újabb szösszenet Reinhard Bonnkétől, aki által már milliók fogadták el Jézust megváltójuknak szerte Afrikában és a világ sok különböző pontján.
Címkék:
Áttörés,
Bonnke,
Irgalmasság,
Ítélkezés,
Jézus,
Megbocsátás,
Önteltség,
Örömhír,
Vallásoskodás
2010. november 5., péntek
A megbocsátás súlyosan helyreállítja az Ön és környezete kapcsolatát
Megbocsátás...
Mint valami cigi-felirat, csak ez jobb. Ez is függőséget hoz létre. Ha egyszer beleszívunk a megbocsátás levegőjébe, s így ráérzünk a menny légkörére, akkor soha nem akarjuk letenni, sőt, mindenkit meg akarunk vele áldani.
Mint valami cigi-felirat, csak ez jobb. Ez is függőséget hoz létre. Ha egyszer beleszívunk a megbocsátás levegőjébe, s így ráérzünk a menny légkörére, akkor soha nem akarjuk letenni, sőt, mindenkit meg akarunk vele áldani.
Címkék:
Irgalmasság,
Ítélkezés,
Megbocsátás
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)