Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kegyelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kegyelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. június 28., szombat

Gyere menny-seregbe!

Eszperente nyelven vezetem fel neked.

2021. július 22., csütörtök

Hogyan találjam meg a férjem – egy zsidó bölcs tanításai alapján

Több mint három évvel ezelőtt mély válságban voltam, mert láttam, hogy az életemben az ördög újra és újra eljött, hogy elpusztítson minden reményt a párkapcsolati területen. Annyi hamis nőt, zavaró tényezőt és csalódást küldött nekem, hogy feladtam, hogy még mindig higgyek a megfelelő feleségben. De amíg én az emberi erőm végén voltam, Isten már rég elkezdte küldeni hozzám a feleségemet. Közben Ő helyreigazított és tanított engem a házasságról. Különös reményt adott nekem egy ortodox bölcs videója, aki azt mondta, hogy nem csak úgy valakit keresünk, aki a házastársunk lesz. Hanem magát az Isten által teremtett és kiválasztott házastársunkat keressük.

2019. október 17., csütörtök

Profi influenszer vagy Isten bizonyító megnyilvánulása?

Manapság számos „keresztény” projekt létezik, melyekkel az intézményes egyház tagjai és a karrierhez, sikerhez szokott emberek próbálják a tömeget elérni és Istenhez vezetni világi módszerekkel. Az ilyen „világnézet-porszívóügynököket” a régi rómaiak/görögök orátoroknak, a 21. századi emberek influenszereknek (befolyásolóknak) nevezik. Profi zenészek, művészek, videókészítők, előadók, stb. próbálják emberi erejüket latba vetni, miközben Pál apostol, miután mindezt kárnak és szemétnek ítélte, ennek éppen az ellenkezőjét tette, hogy Istentől és ne tőle függjenek az eredmények.

2018. december 19., szerda

Az Új Teremtés: Jézus élete folytatódik benned!

Gyakran hallani olyasfélét, hogy: „Ha szeretnél kincseket a mennybe, legyél tanítvány, de ahhoz, hogy örök életed legyen, elég, ha hiszel.” Ám itt egy alapvető félreértés lehet, és ezért meg kell értenünk az Új Teremtés lényegét.

2018. március 8., csütörtök

Segítő társ – nőnapi jókívánság

Nemzetközi nőnap alkalmából szeretnék valamit megosztani veletek, azzal a szándékkal, hogy segítsek a hölgyeknek a boldogulásban. Hiszem, hogy ha helyére kerül az, hogy miért teremtette Isten a nőt és a férfit, akkor sok keresgélés, elégedetlenség és fájdalom helyett egy boldog életet élhettek, hölgyeim, amit Isten szánt nektek. Ezzel az írásommal kívánok nektek boldog nőnapot!

2017. december 31., vasárnap

Hitvita? Hitvédelem? Miért nem csinálod Isten szerint?

Voltál már úgy, hogy megkérdőjelezték a hitedet? Hogy vitapartnered nehéz kérdéseket tett fel? Megválaszolhatatlannak tűnő ellenérveket, amikkel szemben mintha nem tudnál védekezni? Esetleg rámutatott a Biblia látszólagos ellentmondásaira? Megkísértett már a gondolat, hogy meg kell védened Istent vagy az Ő igéjét?
Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
1Kor 2:4-5

2017. május 21., vasárnap

A kegyelem… mit is jelent?

Merengő vers az Efezusiakhoz írt levél 2:8 vershez:
„Kegyelemből van üdvösségetek, hit által”



Aki erre a Kőre esik, összezúzza magát” –
lám, a kegyelem így kezdi zuhatagát.

Lábad alól kicsúszik a talaj? –
a kegyelem, ím, poshadt tócsát kavar!

2017. január 18., szerda

Miért célszerű „kicsinek” lenni Isten Országában?

Nem tudom, mennyire ismerős nektek az, ahogy az emberek egymás kárára érvényesítik olykor vagy épp gyakran önmagukat. Sietve nyomulunk előre a tömegközlekedésben, törünk előre a ranglétrán, propagáljuk magunkat, esetleg hangosabbak vagy gyorsabbak vagyunk másoknál, és nem hagyjuk szóhoz jutni őket. Az is meglehet, hogy valamilyen formában úgy gyakorlunk tekintélyt, hogy a másikat nem vesszük figyelembe (megértés nélkül elhallgattatjuk).

2016. augusztus 7., vasárnap

A hamis próféták felismerése

Isten ma is gyógyít. Jézus Szentlelke ma is ugyanúgy tevékenykedik mint kétezer éve. Célja is ugyanaz, Jézust megmutatni az embereknek.

Jézus örömhíre az INGYENES MEGVÁLTÁSRÓL szól, hogy ő mindent kifizetett, hogy megmentsen a bűneinktől. Ehhez semmit sem tudunk hozzátenni, mert a bűn olyan súlyos és a megváltás olyan drága, hogy emberileg megfizethetetlen.

2016. június 7., kedd

A bibliai módon

Mostanában újra előkerült a „tized” témája néhány barátom körében, sőt, többen is mondták, hogy amióta fizetik a tizedet, áldottabbak. És igazuk is lehet, áldottak ők, mégpedig azért, mert Valaki már mindent kifizetett, és mi Jézus vetését aratjuk. Ha úgy tetszik, az anyagi áldást / védelmet sem azért aratjuk, mert (és itt jön a trükk) kiérdemeljük a tizeddel, hanem azért, mert Jézus már ezt is kiérdemelte nekünk a kereszten. A kegyelemnek többféle szintje van, néhány területen az életünkön már alkalmazzuk, máshol úgy látszik, még a törvény alatt vagyunk.

2016. február 17., szerda

Sok az aratnivaló, kevés a munkás

Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek...
Lukács 10:2
Jézus ezen mondata engem mindig megérint. Mindig is vágyam volt, hogy a magyarok közt is lássak olyanokat, akik felállnak és teljes életüket az Úr munkájára szentelik és meghonosodik itthon is a misszionárius kultúra: kiküldő gyülekezetekkel és támogatókkal. Ezen cikkem egy általános misszióra bátorítás, és szívem vágya az, hogy ezt minden gyülekezetben olvassák fel!

2015. december 28., hétfő

Kövekből fiakat

Isten szólni akar ma is. Szeretni. Befogadni. Feltámasztani. Életet lehelni. És minket is élet-adóvá tenni.

Ahogy ma Apu előtt voltam, és hagytam, hogy vezessen, és tanításokat hallgattam, és könyvet olvastam, elkezdett inspirálni, hogy olvassam a Bibliát. Így szólt hozzám: „Máté 3.” Isten nagyon egyszerűen szól hozzánk, Ő, ha kérdezed, nem marad néma. Igen, azok az átsuhanó gondolatok... nem szabad leértékelnünk őket.

2015. december 27., vasárnap

Dicsőségről dicsőségre

Kb két hónapja gyülekezetet váltottam. Ezt egy kb fél éves várakozási és imádkozási időszak előzte meg, missziói vezetőm bölcs tanácsára. Ezen időszak alatt van lehetőség átgondolni a dolgokat, imában keresni Istent és arra is, hogy lecsapódjon szívünkben, megfogalmazódjon istenkeresésünkben az, amiben szeretnénk Vele még mélyebbre menni.

2015. december 3., csütörtök

Szolgálat vagy szolgáltatás?

Amiért fizetni kell, az szolgáltatás.
Amiért nem kell, az szolgálat.

2015. október 12., hétfő

„Mert Ő él, és nagyobb mindennél!”

Talán ismeritek azt a dalt, aminek strófája így szól: „Csak Istenben bízz én lelkem, | Mert Ő él, és nagyobb mindennél!” Nos, amikor most hétvégén énekeltük néhányan ezt egy idősotthonban, mintha ez a sor különösen is élővé vált számomra, annyira, hogy kénytelen voltam újra megismételni a versszakot, és előtte kimondani: „És most jön a legszebb rész: Mert Ő él, és nagyobb mindennél.”

2015. október 3., szombat

Szüntelenül... a térdeinken

Isten Országa... Isten Országa és Királysága... egy másik világ ebben a világban. Szinte mindenben fordítva működik, mint a mi feje tetejére állított világunk. Ha létezik egyáltalán olyan, hogy Isten kiválasztása, akkor van itt valami nagyon érdekes dolog, ami leírja, mi szerint választ Isten, vagy legalábbis mi a célja ezzel a különleges választással. És egyben ki is derülhet ebből, miért oly fontos az imádság. Talán életed nehéz kérdéseire is választ lelsz most…

2015. szeptember 27., vasárnap

Az egyetlen elfogadható dolog

Kedves Testvéreim, nagyon szeretlek titeket. Szeretnék valamit elmondani nektek, amiről úgy gondolom, hogy nagyon fontos és aktuális. Ahogy ma elmélkedtem Isten dolgain, két dolog jött fel bennem.

Az egyik az, hogy ez a világ elmúlik, és annak kívánsága, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. (1János 2:17)

A másik pedig egy nagyon érdekes észrevétel volt. Előre is elnézést kérek, ha a szó és a téma, amit használok, furcsa lenne.

Az egyetlen testnedvünk, ami kijön belőlünk, ami nem vált ki undort az emberből, hanem tiszta: a könny. A könny. Miért más a könny a többi testnedvtől? A többi miért okoz undort?

2015. május 19., kedd

Állásfoglalás, elhatárolódás

Szükségesnek vélem, mint a „Nyugodt lesz az életed...” blog szerkesztője, ezt a tájékoztatást közzétenni a kegyelem irányzataival kapcsolatban.
A Teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.
1Timóteus 3:16

2015. január 11., vasárnap

A Charlie Hebdo eset margójára

A Párizsban történt, iszlám terroristák általi újságíró-gyilkosság után, ha felszínesen nézzük a dolgokat, akkor valóban a vallás tűnhet a világ rákfenéjének, és ebben van részben némi igazság. De tovább kell lépnűnk a felszínnél. A vallás, legyen az bármelyik is, szabályokról szól, azok betartásáról, hogy "jókisgyerek" legyél. Namost, a vallással az a probléma az, hogy tévút. Az ember ugyanis bűnös természettel születik, a bűn pedig épp az ilyen szabályok ellen lázad. Figyeld meg, hogy minél több a szabály, annál bűnösebb és gonoszabb lesz az ember. Igen, egy ideig talán tud képmutató lenni, de ekkor meg felfuvalkodik, és másokat lenéző lesz.

2014. november 2., vasárnap

Az internetadó margójára

Mostanában, mint talán sokunkat, engem is sokat foglalkoztat engem ez a kérdés. Nem csak az internetadó, szappanadó, politikai botrányok, stb., hanem a tüntetések, a hozzászólások és az egyre-másra megjelenő hírek mindkét oldalról. Ezen cikk és írója egyik oldara sem kíván állni, noha én sem vagyok indulatoktól mentes. Ám, attól tartok, a probléma sokkal mélyebben gyökerezik, mint az internetadó, és ebben mindannyian ludasak vagyunk. Én is.

Ha már-már túlon-túl is tömören szeretném összefoglalni, hogy mi zajlik most az országban, csak ennyit mondanék: „Én jobb vagyok, mint te!” De mit is értek ezalatt?