Fan­tasz­ti­kus ma­gán­ren­de­lő

Sokan van­nak, akik "ke­res­gé­lik" Is­tent, va­la­mi miatt még­sem ta­lál­ják meg Őt biz­to­san. Egy ta­nul­sá­gos pár­be­széd se­gít­sé­gé­vel pró­bá­lom most meg meg­mu­tat­ni a prob­lé­ma okát...

100% Igen

Al­kal­maz­zuk Is­ten­re: "A Te ige­ned le­gyen igen és a te nemed le­gyen nem, a többi a go­nosz­tól van" - mond­ta Jézus egy­szer. Tehát, ha Isten igent mond rád, akkor min­den ál­dá­sa a tied! Ho­gyan ér­he­tem el, hogy Isten igent mond­jon rám? A szár­ma­zá­som alap­ján? A tel­je­sít­mé­nyem alap­ján? Vagy...

Őszent­ség­ék és Őszin­te­ség­ék

Mi­lyen igaz lenne az élet,
Ha a sok "őszent­sé­ge" he­lyett
Egy-egy "őszin­te­sé­ge" szí­vet
Is­mer­het­nék!

Mese a ti­zed­ről - 4. Ma­la­ki­ás (Átok?)

Most egy ki­csit gór­cső alá vesszük a Bib­lia leg­in­kább fél­re­ér­tel­me­zett ré­szét. Már érzem az ül­döz­te­tés sze­lét. :) Csak úgy vissza­cseng a fü­lem­ben: "ki­re­kesz­te­nek ti­te­ket a zsi­na­gó­gák­ból..." Ajjaj, hány pász­tor­nak fog ez fájni. Előre is bocs, ne engem, az Igét ül­döz­zé­tek. Ma­la­ki­ás­ból több cik­ket fogok írni, egy­ide­jű­leg csak egy-egy né­ző­pont­ra kon­cent­rál­va, ahogy Pál apos­tol­nak is szép sor­já­ban hul­lot­tak le a pik­ke­lyek a sze­mé­ről, mire meg­lát­ta Aná­ni­ást.

De

Ku­dar­ca­ink, hi­bá­ink és té­ve­dé­se­ink miatt leg­töb­ben tele va­gyunk belső ön­vád­lás­sal, il­le­tő­leg a kör­nye­ze­tünk­ből fe­lénk áradó kri­ti­ká­val. Egy­szer könnyes sze­mek­kel éb­red­tem, mert azt ál­mod­tam, a menny azért lesz tény­leg mennyei hely, mert sem­mi­fé­le vád nem fog min­ket soha többé érni se kint­ről, se bent­ről, se lent­ről. Kuk­kant­sunk bele egy ti­pi­kus, mennyei bí­ró­sá­gon el­hang­zó pár­be­széd­be. Pál volt a vád­lott, a tár­gya­lás arról szólt, al­kal­mat­lan-e a tö­ké­le­tes Isten szol­gá­la­tá­ra...

Na­gyobb, mint az én al­kal­mat­lan­sá­gom

Ber­tie Brits két­per­ces üze­ne­tét sze­ret­ném tol­má­csol­ni, mi­lyen fajta hitre van szük­sé­günk.

Krisz­tus sze­rel­mé­nek fog­lya

Sokan vá­gyunk az őszin­te­ség­re. Vá­gyunk arra, hogy ne kell­jen tit­ko­lóz­nunk, me­ne­kül­nünk, fél­nünk a vé­le­mé­nyek­től. Vá­gyunk arra, hogy kény­sze­rí­tés nél­kül él­hes­sünk, hogy se­gít­se­nek min­ket abban, ami a szí­vünk vágya. Vá­gyunk arra, hogy ha igent kell mon­da­nunk, ne meg­fe­le­lés­ből vagy hátsó szán­dék­ból kell­jen. Vá­gyunk arra is, hogy mond­has­sunk lel­ki­is­me­ret-fur­da­lás nél­kül nemet. Vá­gyunk arra, hogy gyen­ge­sé­ge­ink­ben se ne­ves­se­nek ki, és ne kell­jen kép­mu­ta­tás­ból és kény­szer­ből, fé­le­lem­ből bár­mit is meg­ten­nünk. A tö­ké­le­tes sze­re­tet az, ami elűzi eze­ket a fé­lel­me­ket és kény­sze­re­ket...

Is­ten­szomj

Van­nak olyan idő­sza­kok, ami­kor Isten egy ki­csit job­ban kö­ze­lebb von Ma­gá­hoz. Ilyen­kor egy ki­olt­ha­tat­lan só­vár­gást ér­zünk szí­vünk­ben Isten után. Ilyen­kor min­den Is­ten­köz­pon­tú­vá válik, és min­den em­be­ri dolog üres­sé.

A nagy vad­kom­ló-irtás

Ami­kor egy ker­tet meg­vá­sá­ro­lunk, meg­kap­juk a föl­det a tel­ken levő fák­kal, vi­rá­gok­kal, épü­le­tek­kel, de a föld­ben levő gaz­zal is. Az új tu­laj­do­nos dolga, hogy ki­gyom­lál­ja a ker­tet és rend­be tegye. A képen a ke­rí­tés­re fel­kú­szó igen ag­resszív, eny­hén szú­rós szárú vad­kom­ló lát­ha­tó. Lát­szó­lag ár­tat­lan kis nö­vény­nek lát­szik a fel­szí­nen, de a föld alatt szö­ve­vé­nyes, vas­tag, fás gyö­kér­há­ló­zat­tal ren­del­ke­zik.

Mese a ti­zed­ről - 3. Jákób

Foly­tas­suk so­ro­za­tun­kat arról a me­sé­ről, ami meg­ti­ze­de­li a hí­vő­ket. Mai pél­dánk a ked­ven­cem, Jákób lesz. Bib­lia­su­li­ban róla írtam esszét, mi­u­tán úgy érez­tem, ővele, az ő trük­kö­zős hí­vő­sé­gé­vel tudok leg­in­kább azo­no­sul­ni. Hi­szen anno én is nagy akar­tam lenni, jól be­bi­zo­nyí­ta­ni a testi Ézsa­uk­nak, hogy enyém az áldás! Szó­val, mi­u­tán 5x el­ol­vas­tam Mózes első köny­vét. és az Úr össze­rak­ta a ki­ra­kóst, meg­ér­tet­tem egy fon­tos alap­igaz­sá­got: Isten akkor áld meg iga­zán, ami­kor saját erőnk vé­gé­re ér­kez­tünk. Ezen a já­kó­bi tusán min­den­ki­nek át kell men­nie, ha Jézus ta­nít­vá­nya sze­ret­ne lenni.