Ha már-már túlon-túl is tömören szeretném összefoglalni, hogy mi zajlik most az országban, csak ennyit mondanék: „Én jobb vagyok, mint te!” De mit is értek ezalatt?
Hadd bocsássam előre, hogy amit most írok, azt nem biztos, hogy elsőre kellemes lesz hallani. Nem, nem fogok politizálni, sem a megélhetési gondokról beszélni, bár tudom, ezek is fontos kérdések. Hanem valami sokkal mélyebbről és valóságosabb problémáról. Tartsátok szem előtt, hogy amikor az orvos felállítja a diagnózist, tudja jól, hogy nehéz lesz, de mégis közölnie kell a beteggel. Nehéz szívvel írom ezeket, mert nekem is nehéz ezeket a dolgokat elfogadnom, hiszen én is érintve vagyok benne.
Országunk betegségének szívszorító diagnózisa az, hogy igazából teljesen mindegy, melyik oldalra állunk, ugyanolyanok vagyunk, a szívünk ugyanolyan gonosz, kritikus és ítélkező. Az egyik oldalon a gonosz, hazug, eltipró „viktátort” látjuk, a másik oldalon pedig a gonosz lázadó „büdösbogár” népet. Mindkét oldalról lövöldözünk és címkézzük egymást.
De kérlek, legyünk őszinték és valljuk meg: egész Magyarország a csalásra és a hazudozásra épül. Teljesen mindegy, hogy kicsik vagyunk, vagy nagyok. A bűn az bűn. Itt nem arról kell beszélnünk, hogy a másik milyen gonosz, hanem arról, hogy én milyen gonosz vagyok. Ez az ország nem fog megváltozni, sem akkor, ha leváltjuk a gonoszokat, sem akkor, ha eltiporjuk a gonoszokat.
A bűn egyik definíciója ugyanis nem más, mint „a jó és a gonosz tudása”:
Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.
Nos, nézzük meg, hogy amikor Ádám és Éva ettek a fáról, hogyan is nyilvánult meg ez „a jó és a gonosz tudása”, mert félelmetesen hasonított a maihoz:
Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte:
– Hol vagy?
Az ember így felelt:
– Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el.
Az Isten erre azt kérdezte:
– Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél?
Az ember így felelt:
– Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem.
Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól:
– Mit tettél?
Az asszony így felelt:
– A kígyó szedett rá, azért ettem.
Ha tüzetesen átvizsgáljuk a fenti párbeszédet, azt látjuk, hogy a „a jó és a gonosz tudása” szégyenhez, rejtőzködéshez, vádaskodáshoz és halálhoz vezetett. Az ember felismerte, hogy mezítelen, hogy Isten és egymás előtt teljesen ki vagyunk szolgáltatva, ezért elkezdett rejtőzködni. Először fizikailag, majd lelkileg is. A fügefalevélen túl Ádám úgy rejtőzködött, hogy a felelősséget Évára és az Évát mellé adó Istenre hárította! Ó, hányszor és hányszor tesszük mi is ezt. Hogy a körülményeinkre, sőt, Istenre hárítjuk a saját felelősségünket! „Ha lenne Isten, akkor nem engedné meg ezt és azt!” „Én biztos másképp vezetném a világot, mint Isten”, „Hitler sokkal rosszabb ember, mint én vagyok!” stb.
Pedig Isten eredetileg a Vele történő személyes szeretet-kapcsolatra teremtette az embert. Nem volt szó érdemekről, cselekedetekről, az embert az Istennel való kapcsolata határozta meg, s nem az, hogy mit tett jól, vagy mit nem tett jól. Ez az édeni állapot. Itt nincs mérleg. Itt elfogadás van. Szeretet, kegyelem, öröm.
De lehetett választani, mint ma is lehet választani. A szeretet nem uralja le a szabad akaratot, dönthetünk kétféle rendszer között. Az egyik az, hogy „Isten képmása vagyok, és ő szeret és vezet engem és gondoskodik rólam.” A másik pedig az „az vagyok, amit teszek és amim van” típusú versengés.
Az ember addig sosem lesz boldog, amíg önmaga istene és maga határozza meg, mi a jó és mi a rossz. Nekem az adód jó, neked rossz. Nekem a tüntetés jó, neked rossz. Pár éve még rossz volt a netadó, most jó. Jézus azt mondta, hogy a másik szemében meglátjuk a szálkát, de a magunkéban nem vesszük észre a gerendát.
Nos, van egy jó hírem. Megszabadulhatunk a „jó és gonosz tudásának” börtönéből. Aggodalomra semmi ok, mindannyian gonoszak vagyunk.
... nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.
Róma 3:22-23
Mindannyian elfogadásra vágyunk. Egy jó szóra. Egy kis elismerésre vagy ölelésre, bármire, amivel azt közlik velünk, fontosak és értékesek vagyunk. Isten már kifejezte, hogy értékesek és fontosak vagyunk a számára, amikor Jézusban a földre jött, hogy kifizesse bűneinkért az árat. Most kérlek, gondolj arra a személyre, aki nagyon gonosz volt veled, megsértett, ártott neked, valaki, aki a legnagyobb büntetést érdemelné!!! Eljön a tárgyalás napja, és te vagy a bíró! Az ítélet halálos, el is ítéled, de te úgy döntesz, hogy kifizeted a kárt, és az illető távozhat!!! Sőt, ennél is tovább mész, és azt mondod neki, hogy szereted őt és elfogadod őt, ahogy van!!! Sőt, még ennél is tovább mész, és azt mondod neki, amikor csak akar, bejöhet a házadba, együtt vacsorázhattok, beszélgethettek, és családtagodként kezeled őt.
Az embernek két lehetősége van. Vagy totál hülyének néz téged, és kihasznál illetve elutasít, vagy azt mondja, nem érdemlem meg, de köszönöm, bíró úr. Én gonosz voltam önnel, de maga túl jó hozzám.
Minden bűnünkkel Isten ellen vétkeztünk. Kihagytuk őt életünkből, nem érdekelt minket a véleménye, nem engedtük neki, hogy szeressen minket, lehülyéztük őt, káromoltuk, mentünk a magunk esze után, azt képzelve, hogy tudjuk menedzselni életünket.
És Ő ennek ellenére szeretett minket mindvégig. Számára annyira értékesek vagyunk, amennyit hajlandó volt letenni értünk az asztalra. A saját vérével fizetett, hogy minket kiszabadítson a bűn és a halál hatalmából. Isten porig alázta magát, amikor Jézusban bűnné lett értünk, hogy mi ártatlanok lehessünk.
Amikor én szembeköptem Őt, Ő akkor is szeretett engem.
Értitek már, miről beszélek? Ez rám és rád is igaz. Szeretve vagy. Nem kell megfelelned. Nem kell magadat máshoz méricskélned. Nem kell félned a holnaptól. Nem kell az határozzon meg, ki vagy, mit tettél, mid van:
Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek.
Akarsz-e békességet? Akarsz-e gyógyulást? Akarsz-e kibékülést? Akarsz-e értelmes életet élni? Akarod tudni Isten tervét és szándékát veled kapcsolatban? Ki akarsz jönni a bolyongásból? Gyere, kerülj összhangba Isten szívével, engedd, hogy szeressen, engedd, hogy Jézus vére átmosson, engedd, hogy átjárja szíved a Szentlélek öröme és csendes szeretete, engedd, hogy világító lámpássá tegyen téged is ebben a reménytelen világban. Fogadd be Jézus életét a szívedbe, és engedd, hogy a mennyország először beléd áramoljon, majd túlcsordulj vele, és így rajtad keresztül átáramoljon a körülötted élőkre is!
Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek! ♦ Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. ♦ Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! ♦ Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.
Térjetek meg, és merítkezzetek be valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
Apostolok cselekedetei 2:38-39
A bűnadót kifizette Jézus. Gyere ki Isten szeretetének kárhoztatásmentes szabadságára, és nyugodt lesz az életed.
Kapcsolódó cikkek: