Ne­künk ki­rály kell – 1. rész: Tör­té­nel­mi hát­tér (Fegy­ver Zol­tán elem­zé­se)

Teg­nap össze­fu­tot­tam egy test­vér­rel az utcán evan­ge­li­zá­ció köz­ben a Nyu­ga­ti­nál. Ol­vas­ta a nem­rég meg­je­lent Levél a pász­to­rok­nak c. cik­ket. Este be­szél­tünk még fa­ce­boo­kon, és azt mond­ta, van egy ha­son­ló írása a té­má­ban, picit más meg­kö­ze­lí­tés­sel, Ne­künk ki­rály kell cím­mel. El­ol­vas­tam, sze­rin­tem igen csak gon­do­lat­éb­resz­tő, ahogy gór­cső alá veszi az ember Is­ten­nel való kap­cso­la­tát mind az ókori Iz­ra­el, mind a mai gyü­le­ke­ze­tek ese­té­ben, és hogy mi miatt ala­kul­nak ki „ki­rá­lyi rend­sze­rek”. Zoli ké­ré­sé­re szó sze­rint le­köz­löm 3 rész­ben, apró for­má­zá­si mó­do­sí­tá­sok­kal. Öve­ket be­csa­tol­ni! Jó ol­va­sást!  (2. rész itt, 3. rész itt)


NE­KÜNK KI­RÁLY KELL
FEGY­VER ZOL­TÁN
zol­tan.fegy­ver kukac gmail.​com


BE­VE­ZE­TŐ

A mai ke­resz­tény gyü­le­ke­ze­tek­ben kö­rül­te­kint­ve szá­mos, saj­ná­la­tos el­lent­mon­dás­sal ta­lál­koz­ha­tunk: ta­ní­tás- és sze­mély­be­li kü­lönb­sé­gek, az ezek­ből fa­ka­dó gya­ko­ri viták és há­bo­rú­sá­gok, sztár­ként ün­ne­pelt, ki­rály­ként ke­zelt ve­ze­tők az őket kö­rül­ve­vő, már-már bi­ro­dal­mi szin­tű rend­szer­rel s az őket kö­ve­tő tö­meg­gel. A lá­tot­tak nem iga­zán em­lé­kez­tet­nek az Apos­to­lok Cse­le­ke­de­te­i­ben leírt min­tá­ra, mint­ha csak va­la­hol-va­la­mi fél­re­sik­lott volna.

Ezzel az írás­sal az a célom, hogy az Iz­ra­el­ben ki­ala­ku­ló ki­rá­lyi rend­szert és annak előz­mé­nye­it rö­vi­den be­mu­tas­sam, s össze­ves­sem ezt a mai gyü­le­ke­ze­tek­ben ta­pasz­tal­ha­tó je­len­sé­gek­kel. Bízom abban, hogy az itt ol­va­sot­tak sokak szá­má­ra szol­gál­hat­nak út­mu­ta­tó­ul, épü­lé­sül, s talán se­gít­het­nek job­ban meg­ér­te­ni és ke­zel­ni a fel­me­rü­lő el­lent­mon­dá­so­kat.


TÖR­TÉ­NE­TI ÁT­TE­KIN­TÉS

Mi­u­tán Iz­ra­el ki­vo­nult Egyip­tom­ból, negy­ven évig ván­do­rolt a pusz­tá­ban. Aho­gyan Pál apos­tol írja, mind­annyi­an felhő alatt vol­tak, és a ten­ge­ren men­tek át; mind­annyi­an Mó­zes­re ke­resz­tel­ked­tek meg a fel­hő­ben és a ten­ge­ren. Mind­annyi­an ették a szel­le­mi ke­nye­ret és ittak a szel­le­mi kő­szik­lá­ból, aki nem más, mint Krisz­tus. [1Kor 10,1-11] Mind­annyi­an lát­ták Isten nagy tet­te­it, je­le­it, cso­dá­it. Át­vet­ték a Tíz­pa­ran­cso­la­tot és más ren­de­lé­se­ket. Maga Isten ural­ko­dott fe­let­tük és ve­zet­te őket.

Mózes ha­lá­la után Iz­ra­el Jó­zsué ve­ze­té­sé­vel kezd­te el­fog­lal­ni az ígé­ret föld­jét. Ha­lá­la előtt Jó­zsué össze­hív­ta a nép ve­ze­tő­it, s át­te­kin­tet­te velük együtt Iz­ra­el ad­di­gi tör­té­nel­mét egé­szen Áb­ra­hám­tól kezd­ve, rész­le­te­sen tag­lal­va Isten Iz­ra­el iránt ta­nú­sí­tott ke­gyel­mét és nagy tet­te­it [Józs 24]. Jó­zsué végül vá­lasz­tás elé ál­lí­tot­ta Iz­ra­elt: szol­gál­ja­nak az Úrnak, vagy vá­lassza­nak ma­guk­nak más is­te­ne­ket. A nép, a szent­ség­re való fel­szó­lí­tás és az en­ge­det­len­ség kö­vet­kez­mé­nye­i­nek tag­la­lá­sa után is, az Urat vá­lasz­tot­ta.

A Bírák köny­vé­ben le­ír­tak sze­rint azon­ban Iz­ra­el le-le­té­vedt a tör­vény szab­ta útról. Is­ten­től való, igen fon­tos ren­de­lés volt az ígé­ret föld­jé­nek a más né­pek­től és azok is­te­ne­i­től való meg­tisz­tí­tá­sa. Iz­ra­el az en­ge­del­mes­ség he­lyett so­ka­kat meg­ha­gyott, és in­kább adó­fi­ze­tő­i­vé tette a le­igá­zott né­pe­ket. Ennek kö­vet­kez­mé­nye egy pró­fé­tai fi­gyel­mez­te­tés lett: „Annak oká­ért azt mon­dom, nem űzöm el őket elő­le­tek, hanem le­gye­nek nek­tek mint tö­vi­sek a ti ol­da­la­i­tok­ban, és az ő is­te­ne­ik le­gye­nek ti­nek­tek tőr gya­nánt.” [Bír 2:3]

In­nen­től fogva és ennek ered­mé­nye­ként egy tör­té­nel­mi kör­for­gás hú­zó­dik végig a Bírák köny­vén. Iz­ra­el go­no­szul cse­lek­szik, más is­te­nek­nek szol­gál, majd a bűnei miatt nyo­mo­rú­ság­ra jut. A nép el­nyo­mást szen­ved: az Úrhoz kiált. Ő sza­ba­dí­tót, úgy­ne­ve­zett bírót tá­maszt, aki Isten se­gít­sé­gé­vel meg­sza­ba­dít­ja a népet és bí­rás­ko­dik. Iz­ra­el egy ideig nyu­ga­lom­ban él, a bíró ha­lá­lá­val azon­ban a kör­for­gás elöl­ről kez­dő­dik.

Az első fér­fiú, akit Iz­ra­el­ben ki­rállyá akar­tak tenni, Ge­de­on volt, aki Is­ten­től el­hí­vot­tan le­győz­te a mi­dia­ni­tá­kat, és nagy sza­ba­du­lást szer­zett. Ge­de­on azon­ban így uta­sí­tot­ta el a nép ké­ré­sét: „Én nem ural­ko­dom fe­let­te­tek, sem az én fiam nem fog ural­kod­ni raj­ta­tok. Az Úr ural­ko­dik ti fe­let­te­tek!” [Bír 8,23] Bár ki­rállyá nem té­tet­te magát, anya­gi ja­va­kat azon­ban el­fo­ga­dott a nép­től, ami ké­sőbb csak­nem tel­jes csa­lád­já­nak vesz­tét okoz­ta.

Ge­de­on ágya­sá­tól szü­le­tett fia, Abi­mé­lek volt az első ember, akit ki­rállyá is vá­lasz­tot­tak Sikem vá­ro­sá­ban. Ennek előz­mé­nye, hogy saját test­vé­re­it, apja het­ven fiát meg­öl­te, így Jót­hám ki­vé­te­lé­vel egye­dül ő ma­radt meg Ge­de­on fiai közül. Bár az írás ezt nem ál­lít­ja, de va­ló­szí­nű­leg így az övé lett az a ha­tal­mas va­gyon is, ame­lyet Ge­de­on a győz­tes csata után a nép­től el­fo­ga­dott. Abi­mé­lek ellen ké­sőbb lá­za­dást szí­tot­tak a si­kem­be­li­ek Gaál ve­ze­té­sé­vel. A csa­tá­ban szám­ta­lan férfi, nő és gyer­mek mel­lett maga Abi­mé­lek is éle­tét vesz­tet­te.

Sá­mu­el bíró alatt nagy vál­to­zás állt be, a nép ugyan­is ki­rályt kí­vánt ma­gá­nak, hol­ott ki lett je­lent­ve, hogy maga az Úr ural­ko­dik Iz­ra­el fö­lött. Az Úr pa­ran­csá­ra Sá­mu­el végül en­ge­dett a nép ké­ré­sé­nek, és ki­rállyá tette Sault, aki azon­ban ha­ma­ro­san el­bu­kott. Ezt kö­ve­tő­en Sá­mu­el egy Isten szíve sze­rint való fér­fi­út, Dá­vi­dot kente ki­rállyá. Dá­vi­dot Sa­la­mon kö­vet­te a tró­non, majd Iz­ra­el ket­té­sza­kadt. Ez­után ki­rá­lyok sora vál­tot­ta egy­mást Iz­ra­el és Júda trón­ján, köz­tük saj­nos sok­kal több ne­ga­tív, mint­sem po­zi­tív sze­rep­lő­vel, ka­lan­dos tör­té­nel­mü­ket áru­lá­sok­kal, mások és egy­más ellen is foly­ta­tott há­bo­rúk­kal, vi­szály­ko­dá­sok­kal fű­sze­rez­ve.


„VÁ­LASSZ NE­KÜNK KI­RÁLYT”

Mikor Sá­mu­el meg­vé­nült, fiait tette bí­rák­ká. Ők azon­ban nem ítél­tek igaz­sá­go­san: tel­he­tet­len­sé­gük­ből fa­ka­dó­an aján­dé­ko­kat fo­gad­tak el, hagy­ták ma­gu­kat meg­vesz­te­get­ni. Iz­ra­el vénei Sá­mu­el­hez gyűl­tek, s ezek­kel a sza­vak­kal for­dul­tak hozzá: „Íme, te meg­vé­nül­tél, és fiaid nem jár­nak az út­ja­i­don. Most azért vá­lassz ne­künk ki­rályt, aki ítél­jen fe­let­tünk, mint min­den nép­nél szo­kás!” [1Sám 8,5] Sá­mu­el­nek azon­ban nem tet­szett ez a kérés. Az írás pon­to­san ki is emeli, hogy Sá­mu­el­nek, igaz­sá­gos ember lévén, nem a fiai ellen emelt ki­fo­gá­sok­kal volt prob­lé­má­ja, hanem ma­gá­val a ki­rály­vá­lasz­tás­sal. Is­ten­hez for­dult tehát a ké­rés­sel, aki így fe­lelt neki: „Fo­gadd meg a nép sza­vát min­den­ben, amit mon­da­nak neked, mert nem téged utál­tak meg, hanem engem utál­tak meg, hogy ne ural­kod­jam fe­let­tük. [...] Most azért hall­gass sza­vuk­ra; mind­az­ál­tal tégy el­le­nük bi­zony­sá­got, és add tud­tuk­ra a ki­rály ha­tal­mát, aki ural­kod­ni fog fe­let­tük.” [1Sám 8,7-9]

Isten vi­lá­gos­sá teszi tehát, hogy a nép­nek nem Sá­mu­el­lel, hanem ma­gá­val Is­ten­nel, az Ő ural­ko­dá­sá­val van prob­lé­má­ja, s emi­att kíván ma­gá­nak ki­rályt. Hiába állt ren­del­ke­zés­re a tör­vény, hiába szól­tak Isten tet­tei és cso­dái mind az Úr mel­lett, hiába emelt fel sza­ba­dí­tó­kat és bí­rá­kat: a nép nem ta­nult, nem for­má­ló­dott át, hogy az Úr ve­ze­té­sét, köz­vet­len ural­ko­dá­sát el­fo­gad­ja. Ezt a fo­lya­ma­tot Sá­mu­el, mikor bírói tisz­té­ről le­mond, az aláb­bi sza­vak­kal hozza Iz­ra­el tu­do­má­sá­ra [1Sám 12,7-13]:

„És mond­ta Sá­mu­el a nép­nek: Igen, az Úr, aki ren­del­te Mó­zest és Áront, és aki ki­hoz­ta atyá­i­to­kat Egyip­tom föld­jé­ről! Most azért áll­ja­tok elő, hadd per­le­ked­jem ve­le­tek az Úr előtt az Úrnak min­den jó­té­te­mé­nyei fe­lett, ame­lye­ket cse­le­ke­dett ve­le­tek és a ti atyá­i­tok­kal. Mi­u­tán Jákób Egyip­tom­ba ment, atyá­i­tok az Úrhoz ki­ál­tot­tak, és az Úr el­küld­te Mó­zest és Áront, akik ki­hoz­ták atyá­i­to­kat Egyip­tom­ból, és le­te­le­pí­tet­ték erre a hely­re. De ők el­fe­led­ték az Urat, az ő Is­te­nü­ket, azért adta őket Si­se­rá­nak, a Hásor se­re­ge ve­zé­ré­nek ke­zé­be, és a Fi­lisz­te­u­sok ke­zé­be és Moáb ki­rá­lyá­nak ke­zé­be, és azok har­col­tak el­le­nük. Akkor ki­ál­tot­tak az Úrhoz, és mond­ták: Vét­kez­tünk, mert el­hagy­tuk az Urat, és szol­gál­tunk a Ba­álok­nak és As­tarót­nak; most azért sza­ba­díts meg min­ket el­len­sé­ge­ink­nek ke­zé­ből, hogy neked szol­gál­junk. És el­küld­te az Úr Je­rub­ba­ált és Béd­ánt és Jef­tét és Sá­mu­elt, és meg­sza­ba­dí­tott ti­te­ket min­den­fe­lől el­len­sé­ge­i­tek ke­zé­ből, és biz­ton­ság­ban lak­ta­tok. Mikor pedig lát­tá­tok, hogy Náhás, az Ammon fi­a­i­nak ki­rá­lya el­le­ne­tek jött, azt mon­dá­tok nekem: Sem­mi­kép­pen nem, hanem ki­rály ural­kod­jon fe­let­tünk, hol­ott csak a ti Is­te­ne­tek, az Úr a ti ki­rá­lyo­tok. Most azért, ímhol a ki­rály, akit vá­lasz­tot­ta­tok, akit kér­te­tek. Íme, az Úr ki­rályt adott nek­tek.”

Na­gyon fon­tos a ki­eme­lés­ben sze­rep­lő ál­lí­tás. Sá­mu­el itt teszi nyil­ván­va­ló­vá, hogy a ki­rály­vá­lasz­tás oka nem Sá­mu­el fi­a­i­nak el­haj­lott útja, hanem alap­ve­tő­en a fé­le­lem, a bi­zal­mat­lan­ság és a hi­tet­len­ség Is­ten­ben! Hi­szen az Úr min­den ed­di­gi bi­zony­sá­ga, hű­sé­ge és ke­gyel­me el­le­né­re Iz­ra­el job­ban bí­zott a győ­ze­lem­ben akkor, ha ki­rály ve­ze­ti a csa­tá­ban, mint­sem ha Is­ten­re bízza magát. Ez két ok miatt is le­het­sé­ges: egy­részt egy em­be­ri-ural­ko­dói rend­szer­ben va­ló­szí­nű­leg job­ban lát­ták a prob­lé­mák­ból való ki­utat, sem­mint Isten ve­ze­té­sé­ben, más­részt a nép cse­le­ke­de­tei és szíve talán nem volt egye­nes Isten irá­nyá­ba, tehát tud­ták, hogy egy le­en­dő üt­kö­zet­ben emi­att is ve­szít­het­nek. Az min­den­eset­re bi­zo­nyos, hogy a ki­rály­vá­lasz­tás alap­ve­tő mo­tí­vu­ma a hi­tet­len­ség és a fé­le­lem volt.

Isten, noha el­fo­gad­ta Iz­ra­el ki­rály irán­ti igé­nyét, nyil­ván­va­ló­vá tette, hogy nem ez az Ő tö­ké­le­tes aka­ra­ta. Emel­lett azt is ki­hang­sú­lyoz­ta, hogy a ki­rá­lyi rend­szer bár ural­ko­dás­sal jár, tehát a fe­le­lős­ség job­ban meg­osz­lik, és a ki­rály­ra te­vő­dik, még­sem men­te­sít sen­kit az egyé­ni fe­le­lős­sé­ge alól [1Sám 12,14-17]:

„Hogy­ha az Urat fé­li­tek, és neki szol­gál­tok; sza­vá­ra hall­gat­tok és az Úr szája ellen en­ge­det­le­nek nem lesz­tek; és mind ti, mind pedig a ki­rály, aki fe­let­te­tek ural­ko­dik, az Urat, a ti Is­te­ne­te­ket kö­ve­ti­tek: meg­tar­tat­tok. Ha pedig az Úr sza­vá­ra nem hall­gat­tok, és az Úr szava ellen en­ge­det­le­nek lesz­tek: az Úrnak keze el­le­ne­tek lesz, mi­ként a ti atyá­i­tok ellen. Most is azért áll­ja­tok meg, és lás­sá­tok meg azt a nagy dol­got, ame­lyet az Úr visz vég­hez sze­me­i­tek előtt. Avagy nem bú­za­ara­tás van-e most? Ki­ál­ta­ni fogok az Úrhoz, és ő menny­dör­gést és esőt ad, hogy meg­tud­já­tok és meg­lás­sá­tok, mily nagy a ti go­nosz­ság­tok, me­lyet cse­le­ked­te­tek az Úr sze­mei előtt, mikor ki­rályt kér­te­tek ma­ga­tok­nak.”

Az en­ge­del­mes­ség szem­pont­já­ból tehát gya­kor­la­ti vál­to­zást nem ho­zott a ki­rá­lyi rend­szer, sőt, talán még ne­he­zí­tet­te is a hely­ze­tet: immár nem csak a nép­nek kel­lett igaz­ság­ban jár­nia, hanem egy tör­vény iránt en­ge­det­len ki­rály is rom­lást hoz­ha­tott az egész népre. A bírák ko­rá­ban rá­adá­sul a nép vi­szony­la­gos sza­bad­ság­ban élt: „Ebben az idő­ben nem volt ki­rály Iz­ra­el­ben, azért min­den­ki azt cse­le­ked­te, ami jónak lát­szott az ő sze­mei előtt.” [Bír 21,25] Prob­lé­más, vitás eset­ben pedig fel­ke­res­te a bírót, aki íté­le­tet ho­zott. Mos­tan­tól azon­ban az ural­ko­dó­nak az egész nép en­ge­del­mes­ség­gel tar­to­zott, a ki­rály pedig Is­ten­től ka­pott jog­kör­rel bírt a nép fö­lött. Erről a jog­kör­ről ké­sőbb még rész­le­te­sen írok. Összes­sé­gé­ben tehát az iz­ra­e­li ki­rály­ság a fé­le­lem és a hi­tet­len­ség által mo­ti­vál­va jött létre, nem volt Isten tö­ké­le­tes aka­ra­tá­ban. A nép sorsa pedig nem könnyeb­be­dett: to­vább­ra is ugyan­olyan en­ge­del­mes­ség­gel tar­to­zott Isten felé, de immár ki­rály is ural­ko­dott rajta. Így Isten ural­ko­dá­sát el- és meg­vet­ve ez­ál­tal ki­szol­gál­ta­tot­tá vált az em­be­ri té­nye­ző­nek, az em­be­ri gyar­ló­ság­nak is.

To­vább a 2. rész­hez

Isten ki­rály­sá­ga alatt nyu­godt lesz az éle­ted.