NEKÜNK KIRÁLY KELL
FEGYVER ZOLTÁN
zoltan.fegyver kukac gmail.com
BEVEZETŐ
A mai keresztény gyülekezetekben körültekintve számos, sajnálatos ellentmondással találkozhatunk: tanítás- és személybeli különbségek, az ezekből fakadó gyakori viták és háborúságok, sztárként ünnepelt, királyként kezelt vezetők az őket körülvevő, már-már birodalmi szintű rendszerrel s az őket követő tömeggel. A látottak nem igazán emlékeztetnek az Apostolok Cselekedeteiben leírt mintára, mintha csak valahol-valami félresiklott volna.
Ezzel az írással az a célom, hogy az Izraelben kialakuló királyi rendszert és annak előzményeit röviden bemutassam, s összevessem ezt a mai gyülekezetekben tapasztalható jelenségekkel. Bízom abban, hogy az itt olvasottak sokak számára szolgálhatnak útmutatóul, épülésül, s talán segíthetnek jobban megérteni és kezelni a felmerülő ellentmondásokat.
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS
Miután Izrael kivonult Egyiptomból, negyven évig vándorolt a pusztában. Ahogyan Pál apostol írja, mindannyian felhő alatt voltak, és a tengeren mentek át; mindannyian Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengeren. Mindannyian ették a szellemi kenyeret és ittak a szellemi kősziklából, aki nem más, mint Krisztus. [1Kor 10,1-11] Mindannyian látták Isten nagy tetteit, jeleit, csodáit. Átvették a Tízparancsolatot és más rendeléseket. Maga Isten uralkodott felettük és vezette őket.
Mózes halála után Izrael Józsué vezetésével kezdte elfoglalni az ígéret földjét. Halála előtt Józsué összehívta a nép vezetőit, s áttekintette velük együtt Izrael addigi történelmét egészen Ábrahámtól kezdve, részletesen taglalva Isten Izrael iránt tanúsított kegyelmét és nagy tetteit [Józs 24]. Józsué végül választás elé állította Izraelt: szolgáljanak az Úrnak, vagy válasszanak maguknak más isteneket. A nép, a szentségre való felszólítás és az engedetlenség következményeinek taglalása után is, az Urat választotta.
A Bírák könyvében leírtak szerint azonban Izrael le-letévedt a törvény szabta útról. Istentől való, igen fontos rendelés volt az ígéret földjének a más népektől és azok isteneitől való megtisztítása. Izrael az engedelmesség helyett sokakat meghagyott, és inkább adófizetőivé tette a leigázott népeket. Ennek következménye egy prófétai figyelmeztetés lett: „Annak okáért azt mondom, nem űzöm el őket előletek, hanem legyenek nektek mint tövisek a ti oldalaitokban, és az ő isteneik legyenek tinektek tőr gyanánt.” [Bír 2:3]
Innentől fogva és ennek eredményeként egy történelmi körforgás húzódik végig a Bírák könyvén. Izrael gonoszul cselekszik, más isteneknek szolgál, majd a bűnei miatt nyomorúságra jut. A nép elnyomást szenved: az Úrhoz kiált. Ő szabadítót, úgynevezett bírót támaszt, aki Isten segítségével megszabadítja a népet és bíráskodik. Izrael egy ideig nyugalomban él, a bíró halálával azonban a körforgás elölről kezdődik.
Az első férfiú, akit Izraelben királlyá akartak tenni, Gedeon volt, aki Istentől elhívottan legyőzte a midianitákat, és nagy szabadulást szerzett. Gedeon azonban így utasította el a nép kérését: „Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik ti felettetek!” [Bír 8,23] Bár királlyá nem tétette magát, anyagi javakat azonban elfogadott a néptől, ami később csaknem teljes családjának vesztét okozta.
Gedeon ágyasától született fia, Abimélek volt az első ember, akit királlyá is választottak Sikem városában. Ennek előzménye, hogy saját testvéreit, apja hetven fiát megölte, így Jóthám kivételével egyedül ő maradt meg Gedeon fiai közül. Bár az írás ezt nem állítja, de valószínűleg így az övé lett az a hatalmas vagyon is, amelyet Gedeon a győztes csata után a néptől elfogadott. Abimélek ellen később lázadást szítottak a sikembeliek Gaál vezetésével. A csatában számtalan férfi, nő és gyermek mellett maga Abimélek is életét vesztette.
Sámuel bíró alatt nagy változás állt be, a nép ugyanis királyt kívánt magának, holott ki lett jelentve, hogy maga az Úr uralkodik Izrael fölött. Az Úr parancsára Sámuel végül engedett a nép kérésének, és királlyá tette Sault, aki azonban hamarosan elbukott. Ezt követően Sámuel egy Isten szíve szerint való férfiút, Dávidot kente királlyá. Dávidot Salamon követte a trónon, majd Izrael kettészakadt. Ezután királyok sora váltotta egymást Izrael és Júda trónján, köztük sajnos sokkal több negatív, mintsem pozitív szereplővel, kalandos történelmüket árulásokkal, mások és egymás ellen is folytatott háborúkkal, viszálykodásokkal fűszerezve.
„VÁLASSZ NEKÜNK KIRÁLYT”
Mikor Sámuel megvénült, fiait tette bírákká. Ők azonban nem ítéltek igazságosan: telhetetlenségükből fakadóan ajándékokat fogadtak el, hagyták magukat megvesztegetni. Izrael vénei Sámuelhez gyűltek, s ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Íme, te megvénültél, és fiaid nem járnak az útjaidon. Most azért válassz nekünk királyt, aki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás!” [1Sám 8,5] Sámuelnek azonban nem tetszett ez a kérés. Az írás pontosan ki is emeli, hogy Sámuelnek, igazságos ember lévén, nem a fiai ellen emelt kifogásokkal volt problémája, hanem magával a királyválasztással. Istenhez fordult tehát a kéréssel, aki így felelt neki: „Fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak neked, mert nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük. [...] Most azért hallgass szavukra; mindazáltal tégy ellenük bizonyságot, és add tudtukra a király hatalmát, aki uralkodni fog felettük.” [1Sám 8,7-9]
Isten világossá teszi tehát, hogy a népnek nem Sámuellel, hanem magával Istennel, az Ő uralkodásával van problémája, s emiatt kíván magának királyt. Hiába állt rendelkezésre a törvény, hiába szóltak Isten tettei és csodái mind az Úr mellett, hiába emelt fel szabadítókat és bírákat: a nép nem tanult, nem formálódott át, hogy az Úr vezetését, közvetlen uralkodását elfogadja. Ezt a folyamatot Sámuel, mikor bírói tisztéről lemond, az alábbi szavakkal hozza Izrael tudomására [1Sám 12,7-13]:
„És mondta Sámuel a népnek: Igen, az Úr, aki rendelte Mózest és Áront, és aki kihozta atyáitokat Egyiptom földjéről! Most azért álljatok elő, hadd perlekedjem veletek az Úr előtt az Úrnak minden jótéteményei felett, amelyeket cselekedett veletek és a ti atyáitokkal. Miután Jákób Egyiptomba ment, atyáitok az Úrhoz kiáltottak, és az Úr elküldte Mózest és Áront, akik kihozták atyáitokat Egyiptomból, és letelepítették erre a helyre. De ők elfeledték az Urat, az ő Istenüket, azért adta őket Siserának, a Hásor serege vezérének kezébe, és a Filiszteusok kezébe és Moáb királyának kezébe, és azok harcoltak ellenük. Akkor kiáltottak az Úrhoz, és mondták: Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat, és szolgáltunk a Baáloknak és Astarótnak; most azért szabadíts meg minket ellenségeinknek kezéből, hogy neked szolgáljunk. És elküldte az Úr Jerubbaált és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadított titeket mindenfelől ellenségeitek kezéből, és biztonságban laktatok. Mikor pedig láttátok, hogy Náhás, az Ammon fiainak királya ellenetek jött, azt mondátok nekem: Semmiképpen nem, hanem király uralkodjon felettünk, holott csak a ti Istenetek, az Úr a ti királyotok. Most azért, ímhol a király, akit választottatok, akit kértetek. Íme, az Úr királyt adott nektek.”
Nagyon fontos a kiemelésben szereplő állítás. Sámuel itt teszi nyilvánvalóvá, hogy a királyválasztás oka nem Sámuel fiainak elhajlott útja, hanem alapvetően a félelem, a bizalmatlanság és a hitetlenség Istenben! Hiszen az Úr minden eddigi bizonysága, hűsége és kegyelme ellenére Izrael jobban bízott a győzelemben akkor, ha király vezeti a csatában, mintsem ha Istenre bízza magát. Ez két ok miatt is lehetséges: egyrészt egy emberi-uralkodói rendszerben valószínűleg jobban látták a problémákból való kiutat, semmint Isten vezetésében, másrészt a nép cselekedetei és szíve talán nem volt egyenes Isten irányába, tehát tudták, hogy egy leendő ütközetben emiatt is veszíthetnek. Az mindenesetre bizonyos, hogy a királyválasztás alapvető motívuma a hitetlenség és a félelem volt.
Isten, noha elfogadta Izrael király iránti igényét, nyilvánvalóvá tette, hogy nem ez az Ő tökéletes akarata. Emellett azt is kihangsúlyozta, hogy a királyi rendszer bár uralkodással jár, tehát a felelősség jobban megoszlik, és a királyra tevődik, mégsem mentesít senkit az egyéni felelőssége alól [1Sám 12,14-17]:
„Hogyha az Urat félitek, és neki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, aki felettetek uralkodik, az Urat, a ti Isteneteket követitek: megtartattok. Ha pedig az Úr szavára nem hallgattok, és az Úr szava ellen engedetlenek lesztek: az Úrnak keze ellenetek lesz, miként a ti atyáitok ellen. Most is azért álljatok meg, és lássátok meg azt a nagy dolgot, amelyet az Úr visz véghez szemeitek előtt. Avagy nem búzaaratás van-e most? Kiáltani fogok az Úrhoz, és ő mennydörgést és esőt ad, hogy megtudjátok és meglássátok, mily nagy a ti gonoszságtok, melyet cselekedtetek az Úr szemei előtt, mikor királyt kértetek magatoknak.”
Az engedelmesség szempontjából tehát gyakorlati változást nem hozott a királyi rendszer, sőt, talán még nehezítette is a helyzetet: immár nem csak a népnek kellett igazságban járnia, hanem egy törvény iránt engedetlen király is romlást hozhatott az egész népre. A bírák korában ráadásul a nép viszonylagos szabadságban élt: „Ebben az időben nem volt király Izraelben, azért mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott az ő szemei előtt.” [Bír 21,25] Problémás, vitás esetben pedig felkereste a bírót, aki ítéletet hozott. Mostantól azonban az uralkodónak az egész nép engedelmességgel tartozott, a király pedig Istentől kapott jogkörrel bírt a nép fölött. Erről a jogkörről később még részletesen írok. Összességében tehát az izraeli királyság a félelem és a hitetlenség által motiválva jött létre, nem volt Isten tökéletes akaratában. A nép sorsa pedig nem könnyebbedett: továbbra is ugyanolyan engedelmességgel tartozott Isten felé, de immár király is uralkodott rajta. Így Isten uralkodását el- és megvetve ezáltal kiszolgáltatottá vált az emberi tényezőnek, az emberi gyarlóságnak is.
Kapcsolódó cikkek: