Alkalmatlan szituációk

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, szoktátok-e néha furán érezni magatokat, olyan cikiül vagy alkalmatlanul? Vagy akár a szitut, amiben vagytok? Nos, velem ez meg szokott esni, elkerülhetetlenül. Szép lassan kezdem felfogni, hogy mintha Istennek ezzel szándékos terve lenne. Most, hogy San Franciscóban felvettek a Jews for Jesus, Magyarországon a Zsidók Jézusért misszióba munkatársul, épp úgy érzem magam, na ők is megtalálták a „legmegfelelőbb” személyt. Enyhe kiégésem és lelki zúzódásaim után, teszem hozzá. S bár mindig is misszionárius szerettem volna lenni, nem hittem volna, hogy ennek így kell megtörténnie. Ám ami igaz, az igaz:

A mi alkalmasságunk az Úrtól van.

2Korintus 3:5

A kb. isz. 32-ben alapított
missziós társaság :)

Ami egyfelől „jó dolog”, ha lehet ezt így fogalmazni, ebben az alkalmatlanságban az az, hogy elengedheted magad. Nem kell idegeskedned. Ha az Úrtól van, úgyis meglesz, szóval mit erőlködjek? Ha az amerikai repülőút is csak úgy az ölembe pottyant, akkor az interjútól sem kell féljek. Az európai direktorral, Avival még annak idején rábíztuk az egész dolog kimenetelét Istenre. És tessék, görcsmentesen felvettek. S tudjátok mit, azt hiszem, szeretném az egész missziót így csinálni. Jó lecke volt, mit aggódjam? Ha egyszer Isten akarta, akkor nekem továbbra is csak az a dolgom, hogy a rám bízott feladataimban is Istenre számítsak. Igen, lesz egy új weboldala a Zsidók Jézusértnak, és hiszem, hogy megadatnak az ehhez szükséges ötletek és segítőkész emberek. Talán a kiégés ehhez is segített: már nincs se erőm, se kedvem görcsölni.

David Brickner (jobbra), a Jews for Jesus
vezetője közli velem, hogy felvettek

Ahogy ma friss misszionáriusként nézegettem az ismerős listámat, akik velem jöhetnek majd a szolgálatba anyagi és imatámogatás stb. által, az egyiküknek egy jó régi emailje akadt elém, amiben egy beszámolómra reagált, amikor még bibliaiskolás voltam Vajtán. A beszámoló arról szólt, ahogy a vonaton egyszer mindenféle zavaró tényező között alkalmatlan időben megosztottam valakivel Jézus örömhírét. Azért osztom most ezt meg veletek is, hogy bátorítson benneteket is, mert engem felvidámított. Meg hát már amúgy is rég írtam. Írni pedig csak akkor írok ide, ha van értelme, s most úgy éreztem, van! Imádkozzatok értem, hogy legyen újra minél több ihlet!

Nos, jöjjön hát a beszámoló:

Tudjátok, Vajtán Brian Newberry tanított arról, hogy az evangéliumot alkalmas és alkalmatlan időben is meg kell osztanunk. Példákat is hozott, és nagyon vicces, ugyanakkor komoly és praktikus is volt. Vajta után Pesten töltöttem a hétvége hátralevő részét.

Alkalmatlan szituáció

Barátaimmal való ebéd után megvettem az IC hely- és pótjegyet Debrecenbe. Telitalálat, már csak a dohányzón volt hely!!! Kicsit morgolódtam magamban, hogy ennél már az is jobb lett volna, ha a tíz perccel később induló fapadosra veszek jegyet. Stb... :)

Leültem, egy négyes helyre kaptam jegyet, ahol asztal van középen, és az ülések egymás felé fordulnak. Vettem két „Miért változtat meg mindent a kegyelem” könyvet, jó lesz a szolgálathoz. Elővettem az egyiket, nem árt felfrissíteni magunkat. Pár perc és bumm, leül velem szembe a kuncsaft kapásból két dobozos sörrel a kezében. „Meddig utazik?” „Debrecenbe” - felelte. Arcára nézek, és nem sok remény. Több tonna bánat és üresség a szemében. Hát, ide Jézus kell. (Kezemben a „Kegyelem”).

Hirtelen megjelent a szőke Missz Flegma is, valószínűleg a DM-ből (itt fontos vagyok). Kicsit letolt engem, hogy tegyem arrébb a gitárt, majd leült, rá is gyújtott. Na nesze, jót tesz a rekedt torkomnak. Küszködtem a haragommal egy sort. Na, ilyen szívvel nem fogok tudni evangélizálni... Totál alkalmatlan az időpont.

Barátunk olykor sörözött, olykor könyvét olvasta, olykor eltűnt, hogy ami bement, az ki is menjen. Na persze, hogyan tudnék így vele szóba állni? Missz Flegma is ott van. A „Kegyelem”-be menkülve olvastam egy kicsit. Tiszta alkalmatlan itt minden. Egyszer ismét kiment barátunk. Ahogy telt az idő, azon mérgeldtem, hogy miért nem tud a drága államvasút egy rendes helyjegyet adni? Már sokadszorra kell a dohányzó kocsiban ülnöm! De barátunk csak nem jött vissza... Azt láttam, hogy a mosdóba ment, de vissza jönni nem. Eltelt tíz perc, semmi. Elkezdtem aggódni. A legrosszabb gondolatok is előjöttek: Mi van, ha öngyilkos lett? Ám utána mást is láttam bemenni a mosdóba. Lehet, nem is oda ment, hamen az ajtóhoz, és menetközben kiugrott? Én meg nem beszéltem neki JÉZUSRÓL... Komolyan kezdtem aggódni. Már történt velem, hogy Isten elém hozott egy srácot a panelházból, akiről tudtam, hogy beszélnem kell vele Jézusról, és nem tettem. Később öngyilkos lett... Sosem fogom elfelejteni, amit akkor éreztem.

Isten szereti őt is!

Imádkoztam... az ajtón nem ugorhatott ki, mert menet közben nem nyílik ki. Isten szólt is: „Menj utána.” Fogtam, és elindultam ugyanabba az irányba. A következő kocsi az étkező volt. Kezdtem sejteni, talán odament, hogy kérjen még egy sört. Meg is találtam, kezében a sörrel meg egy újsággal, megkönnyebbültem. Megengedte, hogy leüljek. Jó volt a dohányfüstből kimenekülni. Közben csodálkoztam, hogy Isten hogyan kímélt meg minket Missz Flegmától.

Miután bemutatkoztunk, és újra láttam Sándor szomorú arcát, megkérdeztem, hogy „Hallottál már a kegyelemről”? Ismerte a Bibliát, hogy ez valami vallásos szó. Nehezen akart erről beszélni. „És hogy Jézus vére elmossa bűneidet, megtisztítja bűntudatodat és új életet kezdhetsz?” Ekkor előjöttek a kérdések. Már hallott Jehova Tanúi tanításokat, meg beszélt mindenféle szerzetes dolgokról, hogy ő valahol hisz, de szerzetessé nem akar válni. :) Hogy van egy erkölcsi szintje, próbálkozik.

Voltak terelő kérdései Jézusról, meg hogy ő szokott imádkozni mindig. De nem Jézushoz, hanem az Atyához. Meg kellett értenie, hogy az Atyához csak Jézus az út, semmi más. Beszélgettünk arról, hogy sosem tudunk jók lenni. Csak egy ideig működik, amíg pl. valaki fel nem bosszant minket, és újra leesünk a létra aljára.

Tudta, hogy bűnös, így beszélgettünk vele arról, hogy minden bűnét Jézus már felvitte a keresztre. Sándor mindig azt mondogatta, ő meg akar javulni. Tudta, hogy a sör meg a cigi nem tesz neki jót. Megkérdeztem tőle, hogy ha a földről fel akar emelkedni, és elkezd ugrálni, mi történik? Visszaesek, mert lehúz a gravitáció. És mi lenne, ha felülhetnél egy repülőre? Ismerte az aerodinamika törvényeit. Ebből el lehetett magyarázni, hogy Isten nem azt akarja, hogy urgáljunk, hanem, hogy beszálljunk a repülőre, vagyis, hogy Szentlelkével betöltsön és Ő változtasson meg. Ezért kellett Jézusnak meghalnia, hogy Isten eltörölhesse bűneinket és a Szentlélek belénk költözhessen.

Jó, de mit akar Isten?

Ekkor azt is megkérdezte, hogy igazából mit akar Isten tőle. Megmutattam neki a Bibliából, amikor Jézus azt mondja a vallásosoknak: „Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit Ő küldött”. Ilyen radikálisan egyszerű. Semmi mást nem akar. Kicsit nehezen ment már neki, a néhány sör miatt. Kért még egyet. Nem szóltam érte. Nekem meg egy kávét, amit ki akartam fizetni, de nem engedte. Ahogy ezen gondolkoztam, eszembe jutott az, hogy Jézus együtt vacsorál azzal, aki megnyitja neki a szívét, tehát hogy közösségben akar vele lenni. Így elfogadtam a kávét, majd tovább beszélgettünk.

Kicsit a „Teljesen idegen” c. film jutott eszembe, ahol Jézus egy XXI. századi ügyvédasszonnyal ül be egy étterembe és beszélgetnek... Beszélgettünk vámszedőkről, meg hogy orvosra a betegnek van szüksége, így Jézus a bűnösökért jött, nem a jó emberekért. Így neki is van esélye.

Leszálláskor megkérdeztem az aluljáróban, hogy elfogadná-e, mint AJÁNDÉKOT, az örök életet és összes bűnei bocsánatát Jézus vére által? Elfogadja, de megy a busza. Amikor megvette a jegyet, még megkérdeztem tőle, melyik a fontosabb, a buszjegy, vagy az örök élet? „Az örök élet” - mondta. Elmondta, hogy a busza csak 15 perc múlva indul. Kint megálltunk. Miután imádkoztunk, megköszönve a bűnbocsánatot Jézus kereszthalálában, és a Szentlélek erejéért, családjába szeretetért, elmondta, hogy magában ő is imádkozott. Bátorítottam a Biblia olvasására, majd elköszöntünk. Remélte, hogy még találkozunk. Mondtam, hogy ha velem nem is, de Jézussal találkozhat minden nap, én csak a postás voltam.

Nagy öröm van egy megtérő bűnösön a mennyben

Abban a pillanatban jött az én buszom. Utána szaladtam és hazaértem. Hogy mi lesz Sándorral, nem tudom. Hiszem, hogy nem volt véletlen, és bízok Isten kegyelmében, hogy tovább viszi őt jelenlétében. Ő irgalmas, és látja, mi van a szívünkben. Ő kezdeményez, és Ő az, aki megtart. Hiszem, hogy az Úr fog neki erőt adni, hogy teljesen Rá tudja bízni bánatát és problémáit, stresszét, aggodalmait, s ne az alkoholra, vagy a cigire.

Ami engem illet, öröm volt végre beállni a zuhany alá. Ekkor nevettem is. Kit érdekel a cigifüst? Azt le lehet mosni. És a tüdőm? Annyit megért, hogy egy ember halljon JÉZUSról. Testem Isten temploma, arra használja, amire akarja, amíg egy darabban van és működik. Rekedt hang, fejfájás, morgolódás, rossz kedv... ezek nem számítanak, Isten kezében minden alkalmatlan dolog alkalmas, ha egy lélek megtér Őhozzá.

Köszönjük, Jézus a Te radikális, nyughatatlan szeretetedet! Használj minket, és ments meg sokakat, amíg még van idő. Aztán gyere és vigyél magaddal a Mennybe!

Ez volt a levél tartalma, és remélem titeket is lelkesített (engem igen). Olyan jó, hogy Isten még egy ilyen monoton és számomra amúgy is furcsa feladatot is fel tud használni bátorításunkra és emlékeztetésünkre, mint leendőbeli támogatóink listájának összeírása. Próbálom hát elhagyni „dobozaimat”, amikkel akár tudat alatt is határt szabnék Istennek, és egyszerűen csak hagyni Őt, hogy úgy és oly módokon munkálkodjon, ahogyan Ő akar. Kövessetek engem, és tegyétek ti is ezt. Legyetek készen arra, hogy Isten bármilyen szituációban megszólíthat benneteket is!

Engedd ki Istent az „alkalmatlanság-dobozból”, és nyugodt lesz az életed.