Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2019. szeptember 17., kedd

Felkészülés az ezer éves uralkodásra

Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.
Lukács 21:28
Talán vagytok így néhányan, hogy időnként elegetek van az egészből, és legszívesebben kifutnátok ebből a világból. Időnként mindannyiunkkal előfordulhat ez, és mindez rendjén is van. Lelkünk jelzi, hogy baj van, és hogy valami nagyon természetellenes, idegen a számára. Mintha az édesvizi halnak sós vízben kellene élnie. Nem ez a természetes közege. Ahogy nekünk sem a fájdalom, az igazságtalanság, a lopás, csalás, hazudozás, pletykálkodás, tisztátalanság, a bűn. Ebből akarunk olykor elmenekülni mi, akiket Isten már tisztára mosott ebből Jézus vérével: akiket Isten újjászült az ő örökkévaló Igéje, vagyis Koncepciója által, ami Jézusban lett először testté, s most benned, bennünk valósul meg.

Tehát ne adjuk fel! Mi most éljük át a szenvedést, miközben kialakul bennünk a szánalom, a türelem, a jobbítani akarás. Hitünk nő és Isten iránti vágyakozásunk. Engedelmességből elkezdjük tanítványként a gonoszt gyűlölni, az embereket szeretni. Elkezdünk közbenjárni, gyógyítani, ördögöt űzni, hirdetni Isten Királyságának győzelmi örömüzenetét.


Bizony, most még csak a felkészülés történik a hamarosan eljövendő Milleniumra, az Ezer Éves Királyságra. Most tanuljuk meg a sok kaki és fájdalom, igazságtalanság, stb. között, hogy amikor mi kerülünk uralomra ezer éven át, hogy hogyan uralkodjunk igazságosan és szeretettel Krisztussal. A sok hiány és üresség és a negatív dolgok mutatják meg, mire is vágyunk igazán, mi hiányzik, mi nem Isten szerint való most még. Így készülünk fel a sóvárgás által a „jöjjön el a te királyságod, legyen meg a te akaratod”-ra. Tehát amikor majd a kezedbe kerül a hatalom a megdicsőült testben Jézus visszajövetelekor, a Bárány menyegzőjén: mindazt, ami most még hiányzott, és negatív volt, fogod tudni Krisztussal együtt megvalósítani a Milleniumban. Utána pedig jön az örökre szétválasztó és kárhoztató ítélet a kívülvalóknak, s legvégül az Örök Királyság az új Jeruzsálemmel, a Bárány Feleségével.

Ahogy tehát egyre rosszabbá válik a világ, és amikor egyszer csak meghallod és meglátod a hírekben, hogy aláírták a világbéke-szerződést: jusson eszedbe, hogy onnantól már csak legfeljebb 7 év szenvedés és íme: végre jön a Millenium! (Azért írtam, hogy legfeljebb 7 év, mert ez a 7 év meg van prófétálva több helyen, viszont Jézus eljövetelének az óráját és napját nem tudjuk, és a választottakért azok a napok le lesznek rövidítve.)

Készülj tehát, ne add fel, hanem vésd a tudatodba, hogy egy nap a világot fogjuk ítélni és az angyalokat. Törekedj szentségre, alázatra, és kérd Istent, készítsen fel téged is a milleniumi rendfenntartó és uralkodói szolgálatodra az ő jótetszése szerint!
Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál az Úr, mikor megérkezik!
Lukács 12:43

Készülj a Milleniumra, és nyugodt lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése