Nyak­ken­dő és kendő

Két pré­di­ká­tor be­szél­get. Az egyik öl­töny­ben, a másik csak úgy lazán...

- Áld­jon meg az Úr Jézus, drága test­vé­rem!
- Szia!
- Szia??? Mi­fé­le kö­szön­tés ez?
- Hát, a test­vé­rek min­den csa­lád­ban így kö­szön­nek egy­más­nak, nem?
- És hogy nézel ki? Miért nem tisz­te­led meg Is­tent az öl­tö­ze­ted­del? Nem a disz­kó­ban vagy!
- De nem is a szín­ház­ban! Minek ez a szí­nész­ke­dés?
- Egy pré­di­ká­tor­nak illik öl­töny­be öl­töz­köd­nie!
- Hmm. Em­lék­szem egy fi­a­tal­em­ber­re. Te­ve­szőr ruhát hor­dott. Az egyik leg­si­ke­re­sebb pré­di­ká­tor volt. Csak éppen egy öl­tö­nyös ember vég­zett vele.
- Mire akarsz ezzel cé­loz­ni?
- A fü­ge­fa­le­ve­led­re.
- Mire?
- Arra, hogy te a nyak­ken­dőd­del igyek­szel el­ta­kar­ni és kom­pen­zál­ni al­kal­mat­lan­sá­go­dat. Látom, iz­zadsz. Ki­csit tán szo­ros­ra si­ke­re­dett.
- Hagyd, jó az úgy.
- Annyi ilyen pré­di­ká­tor van. Csak va­la­ki mu­tas­son nekem egyet­len he­lyet az Igé­ben öl­tö­nyös ta­ní­tók­ról.
- Sá­mu­el édes­any­ja pa­lás­tot ké­szí­tett neki éven­te.
- Amíg gye­rek volt. De mi­u­tán el­ér­ke­zett a hit, nem va­gyunk többé a tör­vény gyám­sá­ga alatt.
- A ruha ahhoz kell, hogy ne bot­rán­koz­tas­sam meg az em­be­re­ket, és hogy te­kin­té­lyem le­gyen.
- Ez nem te­kin­tély, hanem a va­rázs­lás bűne, ba­rá­tom.
- Va­rázs­lás?
- Va­rázs­lás az, ami­kor ma­ga­dat fel­jebb te­szed má­sok­nál és ural­mat gya­ko­rolsz fe­let­tük aka­ra­tuk meg­ke­rü­lé­sé­vel. Ezzel a ru­hád­dal ha­tást gya­ko­rolsz em­be­rek­re tud­tu­kon kívül. Ez nem a sze­re­tet útja.
- Tudod, ami­kor így pré­di­ká­lok, az em­be­rek sok­kal könnyeb­ben meg­hall­gat­nak.
- A sze­re­tet­tel sok­kal könnyebb meg­fog­ni őket. Tudom, ahhoz a Szent­lé­lek gyü­möl­cse is kel­le­ne.
- Nekem mű­köd­nek a cso­da­te­vő erő aján­dé­kai.
- Tény­leg kész csoda, hogy meg­hall­gat­nak! Az Úrnak még mik­ro­fon­ja sem volt. :)
- Jó, de Jé­zus­nak volt mennyei te­kin­té­lye! Cso­dá­kat tett...
- Jé­zus­nak volt te­kin­té­lye, de nem volt öl­tö­nye, kü­lön­le­ges "pré­di­ká­to­ri ru­há­ja", hanem az em­be­rek közé ment és meg­szán­ta őket. Ő azo­no­sult velük, nem te­kin­tet­te magát kü­lönb­nek.
- Ezt meg hon­nan ve­szed?
- Sze­rin­ted Jú­dás­nak miért kel­lett Jé­zust csók­kal meg­je­löl­nie? Nem lett volna elég, ha rá­mu­tat a ka­to­nák­nak: "Ott van: az öl­tö­nyös az a pré­di­ká­tor!"
- De Is­ten­nek akkor is meg kell adni a tisz­te­le­tet!
- Kép­mu­ta­tó! So­ha­sem ol­vas­tad Jó­zsua főpap ese­tét a Za­ka­ri­ás köny­vé­ben, ami­kor a szel­lem­vi­lág­ban Isten adott rá fehér ruhát, meg a papi sü­ve­get, az üd­vös­ség si­sak­ját míg a sátán vá­dol­ta őt?
- És?
- A tisz­te­le­tet nem az em­be­rek adják Is­ten­nek, hanem Isten teszi őket el­fo­gad­ha­tó­vá!
- Ez non­szensz! Nekem is ten­nem kell va­la­mit! Te bűnre és tisz­te­let­len­ség­re ta­ní­tod az em­be­re­ket!
- Te most vá­dolsz engem, de Isten el­fo­gad­ja az Ő szol­gá­it, ahogy van­nak. Ke­gye­lem­ből.
- De a ke­gye­lem­mel nem lehet vissza­él­ni!
- Nem élek vissza a ke­gye­lem­mel, hanem meg­élem, te pedig gya­lá­zol engem. Az em­be­rek azt nézik, ami a sze­mük előtt van: mi mi­lyen ruhát hor­dunk, Isten meg azt, mi van a szí­vünk­ben és hogy Ő mi­lyen ruhát adott ne­künk.
- Utcai pro­fán ruhát?
- Bá­rány­ból ké­szült bőr­szer­kót!
- Miről be­szélsz?
- Ádám­nak tö­ké­le­te­sen meg­fe­lelt Isten szem­pont­já­ból az a ruha, mely el­fe­dez­te lá­za­dá­sá­nak vét­két. És ez tö­ké­le­te­sen egye­zik az új­szö­vet­ség alap­el­vé­vel: vet­kőz­zük le a régi em­bert és öl­töz­zük fel az Úr Jézus Krisz­tust.
- Tehát nem jár­hatsz bűn­ben, le­gyél il­le­del­me­sen fel­öl­töz­ve.
- Bal­ga­tag! Nem jár­ha­tok a régi ter­mé­sze­tem sze­rint a test ere­jé­ben, a külső lát­szat­ban bízva. So­ha­sem ol­vas­tál Mó­zes­ről? Ki­jött a fáraó pom­pá­já­ból, a bűn ideig-óráig való él­ve­ze­té­ből és né­pé­vel azo­no­sul­va pász­to­ri ruhát hor­dott és azo­no­sult sze­gény­sé­gük­kel és szen­ve­dé­se­ik­kel.
- Mózes?
- Igen! Tudod, ki volt ő?
- Ked­venc pél­da­ké­pem! Iz­ra­el nagy cso­da­te­vő ve­ze­tő­je!
- Hely­te­le­nül látod. Eré­nye abban állt, hogy a világ leg­alá­za­to­sabb em­be­re volt. Per­sze az Úr negy­ven évet fog­lal­ko­zott vele!
- De ha úgy öl­töz­kö­döm, mint te, mit fog­nak szól­ni a gyü­le­ke­ze­ti elöl­já­rók?
- Kép­mu­ta­tó! Az Úr épp erről be­szélt: "Óva­kod­ja­tok az írás­tu­dók­tól, akik sze­ret­nek dí­szes kön­tös­ben járni, és szí­ve­sen ve­szik a kö­szön­té­se­ket a te­re­ken; sze­re­tik a fő­he­lye­ket a zsi­na­gó­gák­ban és az asz­tal­főn ülni a la­ko­má­kon."
- De az em­be­rek­nek meg kell adni a tisz­te­le­tet!
- Ho­gyan tud­ná­tok hinni ti, akik egy­más­tól fo­gad­tok el di­cső­sé­get, de azt a di­cső­sé­get, amely az Atyá­tól van, nem ke­re­si­tek?
- Hinni? Én hi­szek Is­ten­ben.
- Teo­ló­gi­án és pul­pi­tus mö­gött nem lehet hitet ta­nul­ni.
- Ezt meg hogy érted? El­ol­va­som, fel­ké­szü­lök és meg­ér­tem.
- Ez nem ilyen egy­sze­rű. Em­lék­szel, a ta­nít­vá­nyok egy­szer kér­ték az Urat, nö­vel­je a hi­tü­ket.
- Igen, és...?
- A Mes­ter egy tör­té­net­tel nö­vel­te a hi­tü­ket. Egy szol­gá­ról be­szélt, aki, mi­u­tán ha­za­jött a me­ző­ről fá­rad­tan, az urá­nak előbb még ki kel­lett adnia a va­cso­rát, és csak mi­u­tán meg­et­te, ül­he­tett le ő is és evett. Az ura meg se kö­szön­te neki, tel­je­sen ter­mé­sze­tes­nek vette.
- És? Mi a ta­nul­ság?
- Ha én Isten szol­gá­ja va­gyok, tel­je­sen ter­mé­sze­tes, hogy nem várok kö­szö­ne­tet, se el­is­me­rést em­be­rek­től. A hitem azért nő, mert a mennyei Bí­ró­tól várom az el­is­me­rést, ami­kor mun­ká­mat arany­nak, ezüst­nek és drá­ga­kő­nek fogja nyil­vá­ní­ta­ni. Mert tudod, a leg­na­gyobb kincs Isten or­szá­gá­ban az... De vár­junk csak! Most látom, be­le­lép­tél a sárba azzal a szép ci­pőd­del. De sebaj, ha meg­en­ge­ded, van nálam ci­pő­krém...
- ?
- Pré­di­ká­to­rok és pász­to­rok szá­má­ra szok­tam ma­gam­nál hor­da­ni. :-) És itt van a ken­dőm. Várj, míg...
- Miért kötöd körül ma­ga­dat? ...  Ó, Jézus, Te vagy az?
- :-)
- Ó, Uram, bo­csáss meg, kér­lek, bo­csáss meg! Én bűnös ember va­gyok!
- Már meg­bo­csá­tot­tam neked 2000 éve. Menj el, és ta­nuld meg, ir­gal­mas­sá­got kí­vá­nok és nem ál­do­za­to­kat. Isten is­me­re­tét és nem égő­ál­do­za­to­kat.
- Ó, azt hi­szem, ezek­re a dísz­le­tek­re nem lesz többé szük­sé­gem. Bár­csak gyer­me­ki módon tud­nék hinni...
- Ne vá­dold magad. Örök sze­re­tet­tel sze­ret­lek téged. Azért von­ta­lak Ma­gam­hoz hű­sé­ge­sen.
- Kár­nak és sze­mét­nek íté­lem ezt a sok gön­cöt, az én Uram is­me­re­té­nek pá­rat­lan gaz­dag­sá­gá­ért!
- Látom, Pál, kez­ded ér­te­ni. :-) Menj, és öl­tözd fel a szí­ved­re a ke­gyel­met és azt, hogy én meg­tart­lak téged. Mert az a jó, ha ke­gye­lem­mel erő­sö­dik meg a szív.

Tud­já­tok, hogy a népek fe­je­del­mei ural­kod­nak raj­tuk, és a na­gyok ha­tal­mas­kod­nak raj­tuk. De kö­zöt­te­tek ne így le­gyen: hanem aki naggyá akar lenni kö­zöt­te­tek, az le­gyen a szol­gá­tok, és aki kö­zöt­te­tek első akar lenni, az le­gyen a rab­szol­gá­tok. Mint ahogy az Em­ber­fia sem azért jött, hogy neki szol­gál­ja­nak, hanem hogy ő szol­gál­jon, és éle­tét adja vált­sá­gul so­ka­kért. Máté 20:25-28

Ha az Úrnak akarsz meg­fe­lel­ni és nem em­be­rek­nek, nyu­godt lesz az éle­ted.