Vallásos skodás

Miért van annyi vallás, ha mindenki ugyanazt keresi?

Ma reggeli telefonbeszélgetésem során adódott a kérdés, hogy minek kell menni missziózni Szaúd-Arábiába, ha már egyszer őnekik úgyis megvan a maguk istenhite? Miért nem mennek az ateistákhoz, azokhoz, akik nem hisznek semmiféle istenben? Hát nem ugyanabban az istenben hisz mindenki valamilyen szinten?

Nos, ez egy jó és jogos kérdés. Amíg kulturális szinten hagyjuk a dolgot, és nem emeljük a viszonyok szintjére. Az okos skodás megelégszik azzal, hogy a kultúrák jól megférnek egymással, így szereti békén hagyni a vallásos skodásokat.

Node, szerintem máshol van a kutyus elföldelve. És bezony, nem megyek megyek bele az okos skodásba, így nem érhet baleset a közúton.

Már maga a tény, hogy oly sok vallás létezik, bizonyítja az ember bűnösségét, céltévesztését. Amit eltéveszettünk, amit elhagytunk, amit elvesztettünk, azután szoktunk keresőútra indulni. Ha valamit keresünk, nem egy helyen szoktuk. A szekrényben, az asztalon, a zsebünkben. Ezért annyi vallás... Hol van Isten? Hol lehet a baj? Miért nem vagyunk boldogok? Miért nincs béke? Mi van a halál után? Ki vagyok? Estébé. E keresgélés formái a vallásfilozófiák.

Emberi szemszögből nézve Isten (vagy akárminek is nevezzük) veszett el. Ő homályos. De Isten szemszögéből nézve mi vesztünk el az Ő számára.

Itt hantolták el a blökit (a vallásos skodás és az okos skodás karambolja után). A kulcs tehát nem az, hogy mi próbáljuk megkeresni Istent, hanem az, hogy Isten hogyan lát minket? Jézus által Isten keresi és meg is találja az embert.

A bibliai Kornéliusz százados például egy őszinte istenkereső volt. Igaz, hogy zsidó szemmel nézve római pogány szegényke, de azért sok jó dolgot tett. Adakozott, imádkozott és próbált igazságosan ítélni. Isten úgy döntött, elküldi Pétert (nem tudom, a Bibliában nem látok karikát a feje fölött) Kornéliuszhoz. Péter hezitált, mire Isten azt mondta, ne nézd le, ne közösítsd ki, ne tartsd magad különbnek nála. Péter értetlenkedve, de végül ott találta magát Kornéliusznál. Saját okoskodását, hagyományait és hitrendszerét kellett félretennie, miközben egyszerűen csak beszélt neki Jézusról. Akkor még egyértelmű és közismert volt halála és feltámadása (a római híradó ezzel volt tele), ezt Kornéliusz is tudta. Amikor Péter épp arról beszélt, hogy Jézusról "tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer", Isten egyszerűen csak megragadta Kornéliuszt és a jelenlevőket, és más emberré lettek. A módja most mindegy, a lényeg, hogy tudták: Isten rájuk talált.

Mi történt? Isten felajánlotta Kornéliusznak azt, hogy találkozhasson Vele. Ehhez neki szüksége volt bűnei bocsánatának átvételére. (Nem Kornéliusz vezekelt a bűnbocsánatért: csak elfogadta.) Isten a céltévesztés falát távolította el Jézus által, Kornéliusz ezt megértette, s így Isten öröme végre betölthette őt.

Barátom, nem arról van szó, te hogyan keresed Istent, vagy nevezd, aminek akarod, hanem arról, hogy Ő már régóta keres téged. A te boldogsághiányod abból fakad, hogy nem tapasztalod az Ő örömét, mert bűnöd elválaszt tőle. Így hiába keresed, nem fogod Őt találni saját módszereiddel. De ahogy Kornéliuszt is megtalálta, és végre felajánlhatta neki bűnei bocsánatát (magyarul: az elválasztó okot engedte Kornéliusz, hogy Isten elvegye), ugyanúgy a kereszten már neked is rég meg vannak bocsátva bűneid, céltévesztéseid. Csak el kell fogadnod.

Hogyan? Pofonegyszerű. Úgy, elhiszed, hogy Jézus meghalt érted a kereszten, elvette a bűnödet, feltámadt és most ott kopog szíved ajtaján. Csak be kell őt engedni oda és hagyni hogy rendet rakjon. Ez egy szeretetkapcsolatról szól, nem liturgikus és misztikus vallásról, sem okos emberi agyalásokról.

Hagyd hátra a vallásos skodást, és az okos skodást, és nyugodt lesz az életed.