Mit ér?

Avagy: vers az élet ér­té­ké­ről...

Mit ér, ha mint élet­mű­vész az egész vi­lá­got meg­nye­red,
kör­be­utaz­va azt és köz­ben hab­zsol­va él­ve­ze­te­ket?

Mit ér, ha az em­be­re­ket le­nyű­gö­zöd ügyes­sé­ged­del,
Frap­páns kis hu­mor­ral vagy bűvös szép­sé­ged­del?

Mit ér mind­ez, mi­köz­ben fur­dal téged a lel­ki­is­me­ret,
Mert tudod, hogy szám­lá­dat oda­fenn el még nem ren­dez­ted?

Mit ér a pil­la­nat­nyi siker, ha végig fé­le­lem­mel kell élned,
Tud­ván mind­azt, hogy az utol­só órát te sem ke­rü­löd el?

Mit ér, ha földi kin­cset gyűjt­ve raj­tad a ró­zsa­szín szem­üveg,
Hol­ott az ember éle­tét nem a va­gyo­na tart­ja meg?

Mit ér a va­gány­ság, a drog, a pia és a szex?
Hisz lel­ked oly drága, hogy nem vált­ja meg a stex.

Mit ér ha vét­ke­det az ön­jó­ság sző­nye­ge alá sep­red?
Ezzel nem te­szel mást, csu­pán ön­ma­gad át­ej­ted.

Mit ér majd mind­ez, mikor szá­mot adsz Is­ten­nek,
És tet­te­id, tit­ka­id nem lesz­nek el­rejt­ve?

Mit ér majd ki­fo­gás, ká­rom­lás és el­len­sze­gü­lés?
Hisz na­gyon is jól tud­tad, mind­ez nem ked­ves Is­ten­nél.

Mit ér, ha a bűn sú­lyát egye­dül kell ci­pel­ned?
Pedig ő mond­ta: „Gyere én­hoz­zám, és tedd elém ter­he­det.”

Mit ér hát éle­ted? Ba­rá­tom, oly sokat, fel­mér­ni nem lehet:
Hogy neked békéd le­hes­sen: éle­tét adta he­lyet­ted!

Mit ér, ha ha­lo­gat­va meg­ke­mé­nyí­ted drága szí­ved?
In­kább még ma bo­rulj elé, s bűnöd bo­csá­na­tát vedd!
 
Ha el­is­me­red vét­ke­det, kész el­en­ged­ni tar­to­zá­so­dat.
Ke­reszt­fán ki­on­tott vére el­tör­li min­den go­nosz­sá­go­dat.

Mert nem ítél­ni jött, s nem kí­ván­ja örök ha­lá­lo­dat,
Hanem, hogy meg­tudd: sokat érsz s meg­lásd mennyei Ba­rá­to­dat.

Vá­laszd az Éle­tet és nyu­godt lesz az éle­ted.