Menü

TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2012. augusztus 24., péntek

Amire igazán büszkék lehetünk!

Van egy dolog, amire mindig minden ember minden időben tényleg büszke lehet és szerény véleményem szerint talán ez a legértelmesebb és legőszintébb módja is a dicsekvésnek...

Büszkék lehetünk arra, amit Jézus tett értünk: arra, hogy számunkra, bűnösök számára ingyenessé tette az örök életet értünk folyt vére által; arra, hogy magát megalázva lehetővé tette Istennek, hogy őt tegye meg bűnné helyettünk (hogy így ő legyen bevádolva és elítélve helyettünk, bűnösök helyett a kereszten); és arra, hogy te és én a Krisztus bűnt és halált legyőző erejébe vetett hitünk által olyan igazakká lettünk nyilvánítva, mint amilyen igaz Isten maga is.

Legyünk büszkék arra, hogy Isten úgy fejezte ki irántunk, a világ felé az ő mérhetetlen nagy szeretetét, hogy odaadta a Fiát. Igen, Jézus úgy halt meg értünk, hogy bűnösök voltunk. Érdemeinktől függetlenül, sőt, azok ellenére szeretett minket. Nos, erre a szeretetre büszkék lehetünk, mert nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor valaki életét adja barátaiért.

Büszkék lehetünk megmentő Istenünkre, akiben hiszünk és bízunk.

Istennel dicsekedve nem kell görcsölnöd az imázsoddal, és így nyugodt lesz az életed.

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése