Szüntelenül... a térdeinken

Isten Országa... Isten Országa és Királysága... egy másik világ ebben a világban. Szinte mindenben fordítva működik, mint a mi feje tetejére állított világunk. Ha létezik egyáltalán olyan, hogy Isten kiválasztása, akkor van itt valami nagyon érdekes dolog, ami leírja, mi szerint választ Isten, vagy legalábbis mi a célja ezzel a különleges választással. És egyben ki is derülhet ebből, miért oly fontos az imádság. Talán életed nehéz kérdéseire is választ lelsz most…

Kiket hív el Isten és mi a célja ezzel?

26 Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. 27 Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket: 28 és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; 29 hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. 30 Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, 31 hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.”

1Korintus 1:26–30

Ha hátulról megyünk visszafelé, a céllal találjuk magunkat szemben. Isten célja az, hogy teremtményei Ővele dicsekedjenek, az Ő nagyságával, hatalmával, szeretetével, megváltásával, megbocsátásával. Előtte arról beszél Isten elhívott embere, Pál, hogy milyen „bolondság” és „erőtlenség” is a törtető és gőgös világ szemében egy megfeszített messiás, egy Isten, aki lejön a földre és kiszolgáltatja magát nekünk, bűnösöknek, sőt, bűnné válik, és végül meghal.

De van egy másik embercsoport, akiket Isten, az Atya elhív: „Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon” – mondja Jézus a János 6:44 igében. De kiket és hogyan is hív el Isten? A kiket kérdésre az előző ige adja meg a választ: a világ szemében bolondokat, erőtleneket, a nem előkelőket, sőt: a lenézetteket és a semmiket. A „hogy” kötőszóval a célt is elmondja, miért épp őket választja ki. Nos, azért, hogy megszégyenítse a böcseket, erőseket, valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt, hogy aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.

Isten nem szereti a dicsekvést, a beképzeltséget!

Hogyan hív el Isten?

Most pedig nézzük át, hogy hogyan is munkálkodik Isten a színfalak mögött – és hogyan hív el Isten az Ő szolgálatába!

És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.

Máté 21:44

Jézussal minden ember fog találkozni. Vannak, akik e földi életükben találkoznak vele, és vannak, akik bújócskát játszanak, és ők majd az ítélet napján fognak vele találkozni. Egy valami garantált. A dicsekvés lesz zárva!

Arról az emberről, aki e földi életében valóban találkozik vele, azt a hasonlatot hozza, mint amikor valaki ráesik egy kemény kőre. Nem hullik, nem szállingózik, nem rálép, hanem ráesik. Nem megüti magát, nem koppan egy picit, hanem összezúzódik. Két szóból áll az eredeti: eggyé válni és zúzódni. Tehát az illető „eggyé zúzódik” a Kősziklával! Belelapul!!! Palacsintává válik! Mint egy gyurma, placsnivá válik, kilapul. Szellemi értelemben, a gőgös egónkról van szó. Isten szentségével találkozunk, ahol nincs helye pöffeszkedésnek. Jákóbnak kitörte az angyal a forgócsontját. Ezékiel, Dániel és János látták látomásban az Urat és holtként rogytak össze. Péter halfogásánál nem bírta elviselni Jézus hatalmát és bűnösként rogyott össze. Pál leesett az öszvérről, és átélte az „Isten szerinti szomorúságot, ami megbánhatatlan megtérést eredményez az üdvösségre.” (2Korintus 7:10)

Az összetöretés. Ezt nem lehet megkerülni az elhíváskor. Jézus előfutára, Bemerítő János úgy fogalmazott: „Neki növekednie kell, nekem pedig alászállanom.” (János 3:30)

Isten az összetöretésen keresztül választja ki övéit a világból. Valamikor a megtérés környékén, előtte, utána, vagy egy életen át, de megtörténik az összetöretés: „hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt, hogy aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.” Pál, amikor próbált ez elől menekülni, Jézus ezt válaszolta neki: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Pál a megaláztatásokból és úgymond büszkesége kilapításából megértette ezt, s elfogadta: „Legszívesebben azért az én erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Korintus 12:9–10)

Az imádat és az imádság lényege

Mint említettem, Isten Országa sokszor épp ellenkezőleg működik, mint világunk. Itt azt mondják nekünk, érvényesítsük magunkat, farkas-törvények uralkodnak, az erősebb győz, stb. Isten Országában viszont „Jó csendben [megadással, de elváró reménységgel] várni az Úr szabadítására.” (Jeremiás siralmai 3:26). A világ türelmetlen, azonnali megoldást akar, Isten Országában pedig Isten dicsőül meg az ember várakozásában, ami olykor önfegyelemből, olykor pedig tehetetlenségből fakad. Az ima és az imádat lényege, hogy önmagunk képességéről/képtelenségéről végre áttegyük a fókuszt Isten nagyságára. Ebben segít az összetöretés! S amikor ez megtörténik, akkor ismét csak nem a bűnös ember fog önmagával dicsekedni, hogy „látod Isten, mit értem el...?” (az őszinte azt mondja, Nélküled, a képmutatója meg hozzáteszi: Veled.) Jézus kijelentette egyértelműen:

Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.

János 15:5

Nos, ez egy büszke, össze nem töretett embernek felér egy „Kikérem magamnak!”-kal... de egy összetört ember hozzáfér a világmindenség legnagyobb Forrásához, és többé már nem is kell önmagára hagyatkoznia. Igaz, kicsit lassabban és nem úgy, ahogy elképzeli a dolgokat, de Isten ereje célba ér az ember erőtlensége által!

Az ember sehol sincs nagyobb biztonságban ezen a bukott világon, mint amikor beleesik Isten akaratába, összezúzza magát, és végre a térdeire kényszerül. Isten gyakran beszél az alázat jelentőségéről, ami szerintem egy ajándék Istentől, amit a megtöretésen keresztül kapunk. Kereszt nélkül nincs korona. Ha Jézus a Mesterünk, akit követünk, mi is átmegyünk a kereszten, a halál árnyéka völgyén. A „terülj-terülj asztalkám” és a tele pohár csak a völgy után jön. Csak az összezúzatás után ismerjük meg Isten erejét, hogy „bizonyára kegyelmed és jóságod kísér életem minden napján”. Amikor lecsupaszított, kigyomlált, összetört, megsebzett, megölt, de be is kötözött, plántált, feltámasztott és helyreállított. Amikor megértettük a „halál” pillanatában, hogy életünk irányítása nem a mi kezünkben van. Ezt ki is fogalmazhatná meg találóbban, mint a kútba dobott elutasított, kigúnyolt próféta, Jeremiás? „Tudom, Uram, hogy az ember nem ura élete útjának, és a rajta járó nem maga irányítja lépteit!” (Jeremiás 10:23)

Szüntelenül imádkozzatok (1Thesszalonika 5:17)

Így töltődik be az elhívás. Az az ember, aki kétségbeesetten tisztában van azzal, hogy a világ nem az ő kezében van, hanem Isten és a gonosz közti világháborúban a lelkek örök sorsáért, az összetöretésből tanulta meg, hogy Istentől függjön és ne a maga eszére támaszkodjon. Az ima: imádat, elismerése Isten hatalmának, térdre rogyás a Mindenható előtt: elismerve, hogy teljességgel lehetetlen a helyzet, ha csak Ő be nem avatkozik! Épp úgy, mint a leprás, aki Jézus istenségét elismerve leborult előtte, és beismerve képtelenségét a megtisztulásra, kérte, hogy „ha akarod, megtisztíthatsz engem” (Máté 8:2). Uram, semmi esélyem, hogy… de ha akarod, …. A közbenjáró ima is erről szól. Te szent vagy és hűséges, mi pedig búnösek és hűtlenek, töröld el álnokságunkat – tanuljuk meg a Dániel könyve 9. részből.

Egy lehetőség a szüntelen imádkozáshoz – az elme letérdelése

Az imánál jó dolog letérdelni Isten előtt. Ez kifejezi, hogy Ő nagy, mi pedig kicsik vagyunk. Ő a Király, mi pedig a teremtményei. Némely királyok a Bibliában ezen felül még le is hasaltak, mintegy kifejezve totális megadásukat és „kilapulásukat” (a gyurma ráesése a sziklára). De van itt még egy „térdelési” lehetőség, amit az Úr az övéinek megad, amiről úgy vélem, nagy áldás, és fontos, ha megadatik nekünk is. Ugyanis van még egy dolog bennünk, ami nagyon nehezen térdel le az Úr előtt.

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!

Példabeszéd 3:5

Igen, az eszünk, az elménk, a gondolkozásunk. Nagyon nehezen adja meg magát. Olyan okosok vagyunk sokszor, tele tudással, ismerettel, vagy épp agyalunk dolgokon, hogy „biztos így, meg úgy van, vagy ennek meg annak kellene lennie”, stb. Ítélkezünk, a saját szűk szemszögünkből látunk dolgokat, stb. Épp ezért Isten adott nekünk egy eszközt, amivel elménket is végre térdre kényszeríthetjük, és lepihentethetjük szüntelen erőlködéséből és gondolat-izzadságából. Ironikus módon ezen az ajándékon is inkább agyalunk és vitatkozunk, pedig el is kérhetnénk Istentől, és le is nyugodhatnánk.

Ez az ajándék a nyelveken szólás. Most nem szeretnék arra kitérni, hogy emberi, vagy angyali nyelv, épp nem ez a lényege, hanem amire való, és amit biztosan tudunk: „aki nyelveken szól, szépen ad hálát” (1Korintus 14:17). Milyen nagyszerű dolog! Agyalás helyett önkéntelenül is szépen adunk hálát! A hála a görögben az „eukhariszteo” (ami egyes helyeken az Úrvacsora neve), a szépen pedig a „kalosz”, ami azt jelenti: jól, kiválóan, szépen, gyönyörűen, nemesen, ajánlatosan, tiszteletteljesen, dicséretre méltóan, valakiről jót mondva. Nem gyülekezetbe való, nem is dicsekvésre, hanem sokkal inkább a megfáradt ember és a megfáradt elme térdelőszőnyege ez. Vagy keresztje. Ahol végre megtagadjuk magunkat. Amikor teljesen kiszolgáltatjuk magunkat Istennek, és mintegy azt imádkozzuk: Uram, legyen meg a Te akaratod. És ha kell, közbenjárunk valakiért, és engedjük a Szentlelket, hogy Ő esedezzen bennünk és rajtunk keresztül úgy, és addig, ahogy és ameddig Ő akar. És amikor vége a tusának, lemegy rólunk a teher, jöhet egy prófécia, megerősítés, megnyugvás. Ez Jézus könnyú és gyönyörűséges igája elménk számára. Amikor kifogysz a szóból... amikor sorban állsz… amikor utazol… amikor sétálsz… amikor semmi esélyed… amikor vizsgázol… amikor dolgozol… amikor dicsőítesz… amikor megosztod az evangéliumot… főzés közben... bármikor... használd ki az idődet! Szüntelen imádkozz! Nem kell hangosan… néha elég, ha csak az ajkadon van. De ott van a szádban és a szívedben!

Ha pedig nem tudsz nyelveken szólni, az nem azt jelenti, hogy másodrangú keresztény vagy. Hanem talán azt, hogy még nem zúzódtál úgy össze a kősziklán, hogy szükséged legyen végső kiáltásodban az elméddel is leborulni Isten akarata előtt. Talán te erősebb vagy nálam. Talán ügyesebb. Talán még úgy érzed, nincs erre a blablaságra szükséged. Megértelek. Én is éreztem így. Sőt, voltam olyan bolond is, hogy amikor akartam, elméből akartam leutánozni, generálni a hangokat. De épp a lényeg mellett mentem el. Mert a nyelveken szólás nem rólam szól. Hanem arról az Istenről, aki előtt – az ismert ének szavaival élve – „elmém meghajol és hódol Neked.”

Zárszó

A megtört és meghurcolt Pál azt mondta az erős és hatalmas Agrippa királynak: „Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nem csak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok” (Apostolok Cselekedetei 26:29). Nehezet kért Pál, hogy Isten hívjon el (tehát törjön össze) egy erős királyt, de legalább bejuthasson a mennybe. Amikor valakit Isten a fiává fogad, azt megostorozza. A tű fokán tényleg nem sok minden megy át abból a sok „gazdagságból” és fölényből, amiben bízunk e világon. Én is ezt kívánom számodra. Hogy Isten megszenteljen téged, elhívjon, törjön össze, de nem azért, hogy bajod essék, hanem épp ellenkezőleg, hogy átéld és megtapasztald a feltámadás erejét. Azt az erőt, ami Isten Országában épp ellenkezőleg működik, mint a világ önmagváltó ereje.

Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.

Márk 8:35

Szeretnéd végre megtalálni az életedet? Akkor ne félj attól, hogy ráess a Kősziklára, összezúzd magad, és végre elvesszél Krisztusban, ugyanazon a kereszten „vele együtt meghalni”, hogy „vele együtt részesedj a feltámadásban”. Átvitt értelemben már itt a földön is, de természetesen az örökkévalóságban tovább folytatva mindezt! Ez az elhívó, megszentelő, elgyengítő, Isten dicsőségét megmutató – és a szolgálatra alkalmassá tevő kegyelem!

Remélem, ez a cikk talán arra is választ adott, hogy miért történnek mostanában veled esetleg nagyon furcsa és nehéz dolgok folyamatosan. Talán választ kaptál most, hogy mi Isten célja ezzel az életedben. E témában figyelmedbe ajánlom még az Ambíció vége c. tanulmányomat is.

Az összezúzódás és önátadás után végre nyugodt lesz az életed.