Blab­la?

Mos­ta­ná­ban több­ször ta­pasz­tal­tam, ahogy egye­sek le­tá­mad­nak test­vé­re­ket, hogy az ér­tel­met­len blab­lá­zás az hamis, és nem a Bib­li­á­ban ta­lál­ha­tó nyel­ve­ken szó­lás. Ezt a cik­ket azért írom, hogy ezt le­tiz­táz­zuk. A bib­li­ai szö­veg, amit hasz­nál­ni fogok, Márk evan­gé­li­u­ma vége, a 16. fe­je­zet 15–18-as ver­sei, Jézus ki­kül­dé­si pa­ran­csa:

Men­je­tek el mind az egész vi­lág­ra, hir­des­sé­tek az evan­gé­li­u­mot min­den te­remt­mény­nek, aki hisz és be­me­rít­ke­zik, az üd­vö­zül, aki pedig nem hisz, íté­let­re megy. Akik pedig hisz­nek, azo­kat ezek a jelek kö­ve­tik: a ne­vem­ben dé­mo­no­kat haj(í)tanak ki, új nyel­ve­ken szól­nak, kí­gyó­kat vesz­nek fel és ha va­la­mi ha­lá­lo­sat isz­nak, sem­mi­képp nem árt nekik, ke­zü­ket rosszul­le­vők­re te­szik és azok ki­tű­nő ál­la­pot­ba jut­nak.

Márk 16:15–19 Vida

Talán egy egész ta­nul­mány-so­ro­za­tot meg­ér­ne a fenti ki­kül­dé­si pa­rancs és a Márk evan­gé­li­u­ma vé­gé­nek* ele­mez­ge­té­se, amibe most nem men­nék bele. Úgy vélem, ez talán a Sátán által egyik leg­tá­ma­dot­tabb ige­sza­kasz, mert na­gyon tö­mö­ren van benne a szel­le­mi csata, a sza­ba­du­lás mi­ként­je és bi­zo­nyos is­mer­te­tő­je­lei a hí­vők­nek, ami sokak teo­ló­gi­ai do­bo­zá­ba nem fér bele. És mivel za­var­ja őket, hogy rájuk nem iga­zak az it­te­ni meg­ál­la­pí­tá­sok, in­kább el­tö­röl­ni sze­ret­nék vagy fi­gyel­men kívül hagy­ni, sem­mint ma­gu­kon vál­toz­tat­ni.

Szó­val, ami­ért írom most ezt a cik­ket, hogy rá­mu­tas­sak arra, hogy a nyel­ve­ken szó­lás miért NEM fel­tét­le­nül ter­mé­sze­tes nyelv. Az „új nyel­ve­ken szól­nak” ki­fe­je­zés­ből az „új” szó bib­li­ai je­len­té­sét fog­juk meg­vizs­gál­ni, rö­vi­den, igé­nye­sen és ért­he­tő­en.

„Szo­kat­la­nul új” nyel­ven

Ahhoz, hogy meg­ért­sük, miről is van szó, egy il­luszt­rá­ci­ót hozok. Az első szá­mí­tó­gé­pes nyel­vet a 19. szá­zad­ban élt Charles Bab­bage ne­vé­hez kötik. Ő volt az első tudós, aki elő­állt a prog­ra­moz­ha­tó szá­mí­tó­gép öt­le­té­vel. Azért hozom elő őt, mert egy addig pre­ce­dens nél­kü­li, addig is­me­ret­len do­log­gal állt elő, ami­ről még sosem hal­lot­tak az­előtt. A me­cha­ni­kus és prog­ra­moz­ha­tó szá­mí­tó­gép öt­le­te olyan ér­te­lem­ben volt új, hogy „az­előtt még soha” nem volt ilyen. Tehát nem egy­sze­rű­en egy másik, már meg­le­vő nyel­vet kez­dett hasz­nál­ni, hanem egy újon gon­dol­ko­zott, és a többi tudós és fel­ta­lá­ló már az ő mo­dell­je­it és ered­mé­nye­it vette fi­gye­lem­be.

Ezek után néz­zük meg annak a szó­nak a je­len­té­sét, amit Márk vá­lasz­tott, hogy ógö­rö­gül le­ír­ja Jézus azon mon­dá­sát, hogy „új nyel­ve­ken szól­nak”. Az itt hasz­nált szó a ka­i­nosz (καινός), és ilyen je­len­té­sei van­nak:

1. for­má­ját te­kint­ve új
• most ké­szült, friss, mo­dern, eddig nem hasz­nált, eddig nem hor­dott
2. lé­nye­gét te­kint­ve új
• új fajta, meg­elő­ző példa (pre­ce­dens) nél­kü­li, új­sze­rű, szo­kat­lan, még sosem hal­lott

Lát­hat­juk, hogy va­la­mi szo­kat­lan, eddig nem is­mert, új­sze­rű, addig is­me­ret­len, nem hasz­nált do­log­ról van szó. Néz­zünk meg né­hány pél­dát a Bib­li­á­ban erre az „új” szóra, a ka­i­nosz­ra:

1. Új sír
• Máté 27:60 Jó­zsef el­he­lyez­te Jézus tes­tét a saját, új (most ké­szült) sír­já­ba.
• János 19:41 ezt ki­egé­szí­ti, hogy oda még sen­kit sem te­met­tek (eddig nem hasz­nált). 
2. Új ta­ní­tás 
• Márk 1:27 Az em­be­rek cso­dál­koz­tak, hogy mi­lyen új (pre­ce­dens nél­kü­li, szo­kat­lan) ta­ní­tás az, hogy Jézus ha­ta­lom­mal pa­ran­csol az ör­dö­gök­nek.
• Ap­Csel 17:19 Az athé­ni fi­lo­zó­fu­sok nem ér­tet­ték Pál új (még sosem hal­lott) ta­ní­tá­sát, és meg­kér­ték, ma­gya­ráz­za el nekik.
3. Új szö­vet­ség
• 2Kor 3:6 Az új szö­vet­ség nem olyan, mint az írott tör­vény, ami megöl, hanem éle­tet ad.
• Zsid 8:8–9 Isten egy új fajta szö­vet­sé­get hoz létre, ami nem olyan lesz, mint a régi volt.
4. Új te­rem­tés, új ember
• 2Kor 5:17 Krisz­tus­ban újjá lett min­den, azaz egy min­den­ben tel­je­sen új fajta dolog jött létre, annyi­ra, hogy a ré­gi­ek is el­múl­tak
• Ef 4:24 ölt­sük fel ezt az új (új fajta) em­bert, aki most­már nem bűn­ben, hanem meg­iga­zí­tott­ság­ban és va­ló­di szent­ség­ben lett meg­te­remt­ve
5. Új ég és új föld
• Jel 21:1 János azért lá­tott egy új eget és új föl­det, mert az első ég és föld már nincs többé. Ez tehát egy friss, a régit le­vál­tó új ég és föld.
• 2Pt 3:13 Egy olyan új eget és új föl­det vá­runk, ami­ben már (végre) igaz­sá­gos­ság fog lakni. Ez is új­faj­ta, nincs rá példa a tör­té­nel­münk­ben, szo­kat­lan, ilyen­ről még nem hal­lot­tunk.
6. Új ének
• Jel 5:9 Egy új éne­ket éne­kel­tek a menny­ben, ami­ben meg­dí­csé­rik Jé­zust, hogy méltó a te­kercs ki­nyi­tá­sá­ra, mert bár meg­öl­ték Őt, mégis ezzel vál­tot­ta meg az ének­lő­ket. Az­előtt a menny­ben még nem hal­lot­tak ilyen éne­ket, ami erről szólt volna.
• Jel 14:3 Amit a 144000 éne­kelt, az annyi­ra szo­kat­lan ének volt, hogy raj­tuk kívül senki más nem tudta meg­ta­nul­ni.

Nem „csak egy másik” nyel­ven

Né­há­nyan úgy pró­bál­ják ér­tel­mez­ni a nyel­ve­ken szó­lást, mint­ha az egy­sze­rű­en „csak egy másik” em­be­ri­leg be­szélt nyelv lenne, tehát mond­juk nem ma­gya­rul, hanem „egy másik” nyel­ven, pél­dá­ul man­da­rin kínai nyel­ven szó­lal­nék meg. Ezt az Ap­Csel 2-ből pró­bál­ják le­ve­zet­ni, ahol azt ol­vas­suk, „más nyel­ve­ken” kezd­tek szól­ni, ahogy a Szel­lem adta nekik:

És meg­tel­tek mind­nyá­jan Szent Szel­lem­mel, és el­kezd­tek szól­ni más­fé­le nyel­ve­ken amint a Szel­lem adta nekik, hogy ki­mond­ják.

Ap­Csel 2:4 Vida

Hogy a rész­le­tek­be most ne men­jünk bele, az ott hasz­nált he­te­ro­sz (ἕτερος) szó je­lent­het egy cso­port­ban egy má­si­kat (kö­vet­ke­zőt), vagy egy lé­nye­gé­ben tel­je­sen má­si­kat (kü­lön­bö­zőt). Pél­dá­ul Jé­zus­nak, ami­kor a he­gyen el­vál­to­zott, más lett az arca, azaz lé­nye­gé­ben kü­lön­bö­ző lett. De je­lent­het simán egy más­na­pot, azaz kö­vet­ke­zőt is.

De az Ap­Csel 2-ben ez a más nyelv nem azért volt meg­döb­ben­tő, mert az apos­to­lok a hall­ga­tók min­den­fé­le nyel­ve­in szól­tak, hanem azért, mert min­den­ki a maga nyel­vén hal­lot­ta őket. Nem a szó­lás, hanem a hal­lás volt az ér­de­kes a szá­muk­ra. Nézd meg magad, ott van a „hal­la­ni” két­szer is, ne­hogy szem elől té­veszd: elő­ször a 6-os, majd meg­is­mé­tel­ve a 8-as vers­ben is:

…nagy zavar ke­let­ke­zett, mert min­den­ki a maga nyel­vén hal­lot­ta őket…
…ho­gyan hall­hat­ja őket mind­egyi­künk a maga anya­nyel­vén…

Ap­Csel 2:6 és 8

Tehát nem a be­szé­den le­pőd­tek meg, hanem a hal­lá­son. A Bib­lia nem em­lí­ti, hogy mi­lyen em­be­ri nyel­ve­ken szól­tak, hanem azt, hogy az em­be­rek mi­lyen nyel­ve­ken hal­lot­ták őket szól­ni: ezt so­rol­ja fel, és ezen le­pőd­tek meg.

Rá­adá­sul, nem úgy van írva, hogy min­den­ki hal­lot­ta né­me­lyi­ket kö­zü­lük a maga nyel­vén, hanem úgy, hogy őket, azaz min­det egy­szer­re hal­lot­ta min­den­ki a maga nyel­vén. Tehát egy méd médül hal­lott min­dent, egy kré­tai kré­tai nyel­ven, egy arab ara­bul, stb. A meg­le­pe­tés az volt, hogy min­den­ki a saját maga nyel­vén hal­lot­ta őket szól­ni.

Nem „kü­lön­fé­le”, hanem „más­fé­le” nyel­ve­ken

Már csak azért is je­len­tő­ség­tel­jes ez, mert az 1. rész vé­gé­ről tud­juk, hogy az ad­di­gi ta­nít­vá­nyok száma kb. 120 volt, és a 2. rész úgy kez­dő­dik, hogy most mind együtt vol­tak pün­kösd­kor. Egy­szer ki le­het­ne pró­bál­ni, hogy mi­lyen az, ami­kor egy­szer­re száz­husz­an ki­ál­toz­nak a kör­nye­ze­ted­ben egy ház­te­tőn kü­lön­bö­ző ide­gen nyel­ve­ken, hogy te abból ki­hal­lod-e a sa­já­to­dét, és még rá­adá­sul érted-is e? A West-End­nek van egy ilyen sza­bad­te­res te­tő­ré­sze. Te mit ér­te­nél abból a Nyu­ga­ti kör­nyé­kén, amit ott egy­szer­re 120-an ki­a­bál­nak, mi­köz­ben a város zaját is ki kell szűrd? Gon­do­lod, a pün­kösd, vagy­is a zsi­dók ara­tás­ün­ne­pe, mely­re egész Iz­ra­el fel­ment, egy nyu­gis, csen­des nap volt Je­ru­zsá­lem­ben, ahol ki­csit job­ban kon­cent­rál­va ki­ve­het­ted a 120 szóló közül a magad nyel­vét? Ugyan már…

Meg­ér­tem, hogy egyes ha­gyo­má­nyos egy­há­zak ér­de­ke­it kép­vi­se­lő bib­lia­for­dí­tók a „más” szó he­lyett ön­ké­nye­sen a „kü­lön­fé­le” szót írták oda (pl.: Káldi, Uj­for­dí­tás, Ra­vasz, Soós, stb.), mint­ha „egyé­nen­ként kü­lön­bö­ző” em­be­ri nyel­ve­ken szól­tak volna, de ez a szó a po­i­ki­losz (ποικίλος) lenne, nem pedig a he­te­ro­sz (ἕτερος). Vida Sán­dor pl. jól adja vissza, és ő úgy for­dít­ja, hogy „más­fé­le nyel­ve­ken” szól­tak, tehát a mi­nő­sé­ge és a faj­tá­ja volt más a nyel­vek­nek.

Van kü­lönb­ség a más és a más-más sza­vak kö­zött. A más azt je­len­ti, hogy min­den­ki az ed­di­gi saját nyel­vé­hez ké­pest egy más­fé­le nyel­ven be­szél, tehát a más-ságon van a hang­súly. Eddig ga­li­le­ai nyel­ven szól­tak, most mind egy ettől el­té­rő módon (tehát a ko­ráb­bi nyel­vük­höz ké­pest más az új nyelv). Ezzel szem­ben a más-más arra tette volna a hang­súlyt, mint­ha egy­má­sé­tól kü­lön­bö­ző nyel­ve­ken be­szél­tek volna (pl.: az egyik csak ara­bul, a másik meg csak médül, vagy­is az arab a méd­hez ké­pest más).

Egy pél­dá­val szem­lél­te­tem ezt, hogy ért­he­tő le­gyen. Ami­kor egy al­ka­lom­ra ki kell öl­töz­ni, akkor mind­annyi­an más ruhát ve­szünk fel. Pl. egy anyu­ka ezt mond­hat­ja: „Gye­re­kek, hogy néz­tek ki? Ve­gye­tek fel más ruhát az év­zár­óra!”A lé­nyeg, hogy ne a hét­köz­na­pi le­gyen, hanem más­fé­le! A hang­súly itt nem azon van, hogy egy­más­hoz ké­pest le­gyen más a ru­há­juk a gye­re­kek­nek, hanem, hogy a meg­szo­kott­hoz ké­pest! A pün­kös­di tör­té­net­ben is azon van a hang­súly, hogy a meg­szo­kott­hoz ké­pest be­szél­tek más nyel­ven, és nem fel­tét­le­nül egy­más­hoz ké­pest más-más ért­he­tő dia­lek­tus­ban.

Így egyez­tet­he­tő tehát össze az új és a más: ugyan­an­nak a je­len­ség­nek el­té­rő le­írá­sai. Az egyik a szo­kat­lan je­len­ség­nek az új ol­da­lát, a másik pedig az ed­di­gi­ek­től el­té­rő ol­da­lát ra­gad­ja meg

Össze­fog­lal­va: „új fajta és más­fé­le” nyel­ve­ken

Mire ide­ér­tünk, már bi­zo­nyá­ra össze­állt a kép ben­ned, hogy ezek a nyel­vek pre­ce­dens nél­kü­li­ek és el­té­rő­ek az em­be­rek szá­má­ra addig is­mert nyel­vek­től. Jézus egy meg­döb­ben­tő­en szo­kat­lan ta­ní­tás­sal állt elő, ami­kor ha­ta­lom­mal űzött ör­dö­gö­ket, mint­egy be­ha­ran­goz­va egy új és más­fé­le szö­vet­sé­get, ami nem olyan, mint a tör­vény be­tar­tá­sa. Ebben a szö­vet­ség­ben újjá, azaz tel­je­sen más­fé­lé­vé te­rem­tett em­be­rek pre­ce­dens nél­kü­li és el­té­rő nyel­ve­ken szól­nak. János is hal­lott a menny­ben tel­je­sen új, szo­kat­lan, addig is­me­ret­len, vagy épp mások szá­má­ra meg nem ta­nul­ha­tó más­fé­le éne­ke­ket. Ért­he­tő így ebben a bib­li­ai össze­füg­gés­ben a nyel­vek más-sága, és faj­ta­i­lag új-sága?

Nem meg­le­pő, hogy amennyi­re „ki­akad­tak” azon, hogy Jézus ha­ta­lom­mal űzte ki az ör­dö­gö­ket, ugyan­úgy „ki­akasz­tó­nak” kell len­nie a nyel­ve­ken szó­lás szo­kat­lan­sá­gá­nak is. Akkor lenne baj, ha nem lenne ki­akasz­tó. Akkor se szo­kat­la­nul új nem lenne, sem más­fé­le. Sem pre­ce­dens nél­kü­li, sem el­té­rő nem lenne. Ha va­la­mi, akkor a vizs­gál­tak fé­nyé­ben az biz­to­san nem lenne bib­li­kus!

Arra sze­ret­nék min­den­kit bá­to­rí­ta­ni, hogy ha pusz­tán in­tel­lek­tu­á­lis blokk volt eddig a fe­jed­ben, hogy a blab­la nem is igazi nyelv, mert ért­he­tő­nek kell len­nie (pedig az 1Kor 14:2 is el­lent­mond ennek), akkor bánd meg Isten előtt az el­len­ál­lá­so­dat, és kérd meg, adja neked is ezt az aján­dé­kot, és nyisd ki a szá­dat, és pró­báld meg. Nem fog kí­gyót adni, ha ke­nye­ret kérsz tőle.

Akik hisz­nek, egyik jele, hogy új fajta nyel­ve­ken szól­nak. Imád­kozz ezért, és nyu­godt lesz az éle­ted.



*A Márk evan­gé­li­u­ma hosszú vég­ző­dé­sé­ről an­go­lul itt ol­vas­hat a tu­do­má­nyos ér­dek­lő­dő. Tö­mö­ren: már a 2. szá­zad­ban Jusz­ti­nusz már­tír (i.​sz. 165.) és Iré­ne­usz (kb. i.​sz. 177.) írá­sa­i­ban meg­ta­lál­juk a hosszú vég­ző­dést (Jusz­ti­nusz az utol­só 20-as ver­set, Iré­ne­usz pedig a tel­jes 9–20-at idézi). A szö­veg­kri­ti­ku­sok azon el­len­ér­ve­lé­se, hogy a „leg­ko­ráb­bi” fenn­ma­radt kéz­ira­tok­ban nem ta­lál­ha­tó (Sínai és Va­ti­ká­ni kó­de­xek, 4. szá­zad), ezek alap­ján vi­tat­ha­tó…