Ma reggel nézegettem a facebookot, és egy közismert magyar keresztény énekesnő fényképét láttam meg. Arcán mosoly nélkül, üres szemekkel. Valami nem stimmel itt. Fájdalmat éreztem iránta. Végignéztem a többi fényképét. Mindenhol ugyanaz a szomorú üresség. A szellemi megítélés ajándékával ezeket nem nehéz észrevenni.
Oh, mily sokakat becsapott a gonosz. Az emberek megtérnek, vagy legalább is azt hiszik, megtértek, és azonnal belecsöppennek az intézményes egyházrendszer voltaképp világias labirintusába.
„Dehogy haltok meg!” – ez volt az Édenben a kígyó első hazugsága Éva felé. Ma is ugyanezt harsogja, csak burkoltabban, ráadásul keresztény köntösben: „Dehogy kell meghalnod önmagad számára!”
A kislányon látszik a megtörtség, a belefáradtság, hogy szeretne boldog lenni, de mégsem az. Sok zenekarban szerepel, sokan ismerik, híres és körbe van véve szeretettel és elismeréssel. Mégsem boldog. Kipróbált mindenféle stílust, és próbál úgy kinézni, mint a világi emberek. De nem, ez sajnos nem működik. Ez egy örök átverése a Sátánnak, hogy „ti is lehettek olyanok, mint a többi nép.”
Ám akiket Isten kiválaszt, azokat meg is szenteli. A megszentelés azt jelenti, hogy Önmagának elkülönít és elválaszt a többitől. A legszebb ebben, amit látnod kell, kedves Olvasó, hogy „Önmagának”. Nincs ennél nagyobb kiváltsága az embernek, minthogy Isten megmenti őt a bűnéből és a mocsokból, és megtisztítva őt a Bárány vérével és az Újjászületés fürdőjével, Önmagának elválasztja. De ez fájdalmas, mert Isten elveszi a világi örömök élvezetét, miközben az Atya őt Jézushoz vonzza. Többek közt ezt jelenti az, hogy „nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.” Vegyük észre, nem azt mondja, hogy „lehetetlen”, hanem azt, hogy „nehéz”, tehát megvan rá a szabadságod, hogy harcolj Isten ellen, csak nehéz és fárasztó.
Ez az amúgy csinos és híres keresztény lány boldogtalan. Hiszem azt, hogy Isten elválasztaná őt Magának, de a gyülekezeti rendszer csábítása és az elismerésvágy ennek a lánynak a gyengéje. De nem lehet a keskeny úton, az alázat útján, az önmagunknak való meghalás útján, a kereszt útján, tehát Jézust követve is élni, meg az emberek elismerését is keresni. Ez a lány valamit nem értett meg. Isten nyugalmát és a megigazulást, az új, isteni természet lényegét, hogy a megváltott ember nem ebből a világból van. Ezért boldogságát a zenében keresi, a dicsőítésben, ami azért is gonosz becsapás, mert még mindig nem Isten maga a fontos, hanem csak „az Isten körüli dolgok.” És a kereszténység zajában ez a lány el van veszve, akárcsak Márta a sürgés-forgásban.
Sajnos a modern kereszténység bálványt csinált a zenéből. Amit dicsőítésnek neveznek, az valójában nem is az, hanem egyfajta önkeresés. Legtöbbször nem szellemből van, tehát Istentől, és nem is Isten síkján, hanem lélekből, tehát az emberi érzelmekre ható manipulatív és önbecsapó megtévesztésből. Isten ezt megengedi azoknak, akik nem fogadják be az igazság szeretetét, tehát, akik nem keresik Isten véleményét a Szentírásban, hanem megelégednek az emberi hagyományokkal, legyen szó a modern kereszténység tévelygéseiről is. És mindez belül fáj. És nehéz. És üres.
Istent a büszke ember képtelen felfogni és megismerni. Aki magát jónak tartja. Vajon miért keresi valaki emberek elismerését? Csak nem azért, mert még nem jutott el oda, hogy „menthetetlen gonosz vagyok, esélyem sincs megfelelni”? Isten nyugalmába ugyanis ezen a reménytelenségen keresztül lehet csak eljutni. Amikor megérted, hogy reménytelen vagy arra, hogy szerethető legyél. És már nem akarod kiérdemelni. Megértetted a kegyelmet, hogy olyannyira menthetetlen gonosz és romlott vagy, hogy kizárólag a te érdemeidtől függetlenül lehetséges az, hogy Isten szerethessen. Csak ekkor, a te saját gonoszságod beismerése által érted meg, mit tett Jézus a kereszten. És ez szabadít fel a meghalásra, és az eddig ismeretlenül új, krisztusi élet elkezdésére.
A kettő egyszerre nem működik. Képtelenség bűneinket beismerve Istentől érdemnélküli kegyelmet várni, miközben sóvárgunk az emberektől való szeretetre. Az egyik érdemnélküli, a másik kiérdemlős. A magvető példázata szerint az utóbbi az üldöztetéstől való félelem, a sziklás talajra esett mag, amelynek mivel nincs gyökere, az első napsütés kiégeti. Mivel nincs Isten kegyelmében gyökere, ezért az emberi elutasítástól való félelme megöli az Igét a szívében, így az isteni természet és a megújult elme nem tud Krisztus teljességére felnőni.
A keresztény énekesnő valószínűleg ezért nem boldog. Őt Isten elsősorban nem éneklésre teremtette. És semmi esetre sem szereplésre. Egy egyszerű példával élve a mosógép nem arra való, hogy poharakat és tányérokat tegyünk bele. Arra a mosogatógép való. A mosógépnek más a feladata, hogy ruhákat tisztítson. Ugyanígy, az ördög az, aki a hazugságai által elhitette a nővel, hogy neki fontosnak kell lennie és szerepelnie kell. De nem, őt Isten nem erre teremtette. Egyedül Jézusnak jutott az a szerep, hogy fontos legyen, mert Isten Őérte teremtette az egész létezést. A nőt Isten azért teremtette, mert a férfinak nem jó egyedül, és megalkotta őt hozzáillő segítőtárs gyanánt.
Igaz ugyan, hogy a mosógépbe bele tudsz tenni tányért és poharat, de valószínűleg egy idő után hangos csörömpölést fogsz hallani, ha máskor nem, a centrifugánál. El fognak törni a poharak, s talán a tányérok is benne. Mert nem a rendeltetésének megfelelően működik. Ezért boldogtalan és ezért csörömpöl és panaszkodik sok nő manapság. Mert nem a rendeltetésüknek megfelelően élnek, hanem mindenhol máshol keresik a kiteljesedést, a boldogságot, elismerést, csak épp nem ott, amire rendelve lettek: egy férfi feleségeként, neki alárendelve mindenben, őt segítve, nem irányítva, hanem felemelve. Erre lett rendelve a nő, segítőtársnak, ahogyan a Szent Szellem sem önmegvalósítani jött, hanem Jézust segíteni az isteni küldetésében. Ezért is nevezi Jézus a Szent Szellemet is segítőnek, akárcsak Isten a teremtéskor a nőt segítő társnak. Ez a szerepe.
A férfiaknak is megvan a maguk szerepe: Isten képmásaként bemutatni és képviselni az Atyát, ahogyan Jézus is tette: „Aki engem lát, látja az Atyát.” De ahogy Jézusnak a Szent Szellemre volt szüksége, ugyanúgy a férfinak is a segítőtársra. A cél sokkal magasabb, mint önmagunk. Isten személyeinek a bemutatása ebben romlott és sötét világban. S micsoda megtiszteltetés ez a számunkra! Ahogy az új szövetségben nincs templom, mert mi vagyunk a templom, ugyanezért tilos istenképet faragnunk, mert Isten minket rendelt az Őt bemutató kiábrázolásra az újjászületett hívőben lakó Krisztus által.
Boldogok csak akkor leszünk, ha az Istentől ránk szabott szerepünkbe beállunk. Ehhez le kell mondanunk a büszkeségünkről, be kell ismernünk, hogy eddig tévelyegtünk, bocsánatot kell kérnünk Istentől és kérni Őt, hogy tanítson minket az Ő félelmére. Ez vezet el oda, hogy bölcsességet kapjunk és megismerjük Őt és az Ő útjait. Egy „Jézust befogadó ima” ehhez kevés. Ehhez Isten szerinti megszomorodás kell, bűneink és önnön lelkünk meggyűlölése és vízben való eltemetése. Hogy a Szent Szellem erejét véve végre tanúi lehessünk Jézusnak: nem a saját életünkben, hanem keresztre feszítve, úgyhogy már nem mi élünk többé, hanem él bennünk a Krisztus.
Sajnálom ezt az énekesnőt és fáj a szívem érte. Én magam is dicsőítés vezető voltam. De ez egy luciferi hazugság. Keresztény köntösbe bújtatott karrier és önmegvalósítás, épp ellentéte Jézus követésének, ami az önmagunknak való meghalás és Krisztus életének kiteljesedése bennünk. Sajnos a babiloni egyház nagyon-nagyon sokakat megtévesztett a meghalás nélküli megtérés gyakorlatával. Én ezt konverziónak hívom és nem megtérésnek. A konverzió azt jelenti, hogy a lehetőségeinket csupán csak „átalakítjuk” és „beforgatjuk” egy másik dologba, történetesen most Isten szolgálatába.
De Isten nem változik, és mint végig a Bibliában, Ő azt parancsolja a követőinek, hogy mindent hátra kell hagyni a világból, és nem vihetünk magunkkal az útra semmit, mert a tevének is könnyebb átmennie a tű fokán, mint a gazdagnak a cuccaival együtt bemenni Isten Országába.
Nem fuvalkodhatunk fel, csak mert Isten felnyitotta a szemünket. A vak csak annyit mondott: nem tudom, ki ez és hogy csinálta, annyit tudok, hogy vak voltam, de most látok. Egykor én is vak voltam. 18 éven keresztül szolgáltam a babiloni kereszténységet. De talán nem mondok nagy eretnekséget, ha azt mondom, hogy sok nyomorúságon át kell nekünk bemennünk Isten Országába. Sok csalódáson át, arcraesésen, kudarcon, fenyítésen, gonosz, lázadó és önsajnáló voltunk kínos beismerésében.
Azért imádkozom, hogy ez a lány megtalálja Istent, és meg tudjon halni magának. És akkor, amikor elveszti a lelkét Jézusért és az evangéliumért, és végre beáll abba a feladatba, amire Isten eredetileg a nőt teremtette, hiszem, hogy meg fogja találni azt, amit énekesi karrierjében nem talált.
S tudom, hogy nagyon sokan vannak ezzel így a babiloni rendszerben, nem csak ő. Az Úr egy testvérnek adott hasonlatával élve: mint hangyák az utcán eldobott kólásüvegben, beleragadtak a gyülekezeti cukros lötty édessségébe, és már nem tudnak kijönni belőle. Imádkozzunk értük, hogy Isten felrázza a palackot, és kipotyorásszanak belőle a már-már fuldokló hangyák, hogy Isten kivigye őket a pusztába, ott eljegyezze Magának őket örökre, és a szívükre tudjon beszélni. És akkor megszületik a valódi ének a szívünkben, a megváltás éneke, amit már nem embereknek fogunk énekelni, nem üzletből, az iTunesre, Amazonra vagy koncertekre. Hanem Istenhez fogunk szólni titkokat, neki fogunk énekelni, nem embereknek. S ez a valódi hamisításmentes dicsőítés, amihez képest az előbbi kárnak és trágyának ítélhető.
Csak az Isten megismerésében megértett szerepedben lesz nyugodt az életed.
Kapcsolódó cikkek: