A má­sok­nak való meg­fe­le­lés egyet­len or­vos­sá­ga

Tár­sa­dal­munk­ban sokan va­gyunk, akik sze­re­te­tet kol­dul­va mások el­fo­ga­dá­sá­ért fá­ra­do­zunk. Min­dent meg­te­szünk, hogy belső üres­sé­gün­ket és hi­á­nya­in­kat el­ta­kar­va el­fo­gad­ha­tó­nak mu­tas­suk ma­gun­kat. "Tudom hogy baj van velem, de azért nem va­gyok olyan rossz, tudok én jó lenni". Az egé­szet az el­uta­sí­tás­tól való fé­le­lem ve­zér­li.

Erre csak egy kúra van. Hogy fel­ve­zes­sem, meg kell értsd, egy jó or­vos­nak mu­száj el­mon­da­ni a be­teg­sé­ge­det, akkor is, ha az ha­lá­los. El kell mon­da­nia, hogy­ha van rá kúra, bár­mi­lyen fáj­dal­mas is az. Neki ez a mun­ká­ja, és amit mond, nem biz­tos, hogy az, amit hal­la­ni akarsz. De neki szak­mai fe­le­lős­sé­ge a tá­jé­koz­ta­tás. Még ha el­ső­re nem is tet­szik a kúra.

A mos­ta­ni prob­lé­má­ra, a meg­fe­le­lés­re az egyet­len gyógy­ke­ze­lés az evan­gé­li­um. Bár­mi­lyen sok­ko­ló is, de a di­ag­nó­zis úgy kez­dő­dik, hogy min­den­ki go­nosz és méltó a po­kol­ra. Ez bár­mi­lyen bi­zarr is, mégis egy jó hír, mert segít meg­sza­ba­dul­ni attól, hogy re­mény­ked­hess abban, hogy meg tudsz ja­vul­ni. És pont ez a meg­ja­vu­lá­si kény­szer min­den bajod oko­zó­ja! Hogy bűnös vagy, de el aka­rod tün­tet­ni! Úgy be­szé­lek erről, mint aki magam is vol­tam ebben a ci­pő­ben.

Elő­ször át kell men­nünk azon, hogy ahe­lyett hogy ma­gun­kat saj­nál­juk: be­is­mer­jük, Isten ellen vét­kez­tünk, és semmi esé­lyünk jó lenni. El kell jut­nunk ön­ma­gunk vé­gé­re, arra a meg­győ­ző­dés­re, hogy tény­leg mél­tók va­gyunk a po­kol­ra. Mert csak itt tu­dunk fel­hagy­ni azzal, hogy meg aka­runk fe­lel­ni. Itt adjuk fel. És csak itt ért­jük meg, hogy ki­zá­ró­lag Jézus vére se­gít­het raj­tunk. Ő bűn­hő­dött, hogy ne­künk bé­kes­sé­günk le­hes­sen. Sebei árán gyó­gyul­tunk meg. S ha ez meg­van, akkor fo­gunk végre a Szent Szel­lem ere­jé­re tá­masz­kod­ni ön­ma­gunk fol­toz­ga­tá­sa he­lyett. Csak ekkor nyug­szunk meg a saját hi­á­ba­va­ló gör­csö­lé­sünk­től. Ahogy Jézus mond­ta egy nyug­ha­tat­lan nőnek: "Ke­vés­re van szük­ség, va­ló­já­ban csak egyre."

Velem is így tör­tént, na­gyon fájt, na­gyon nehéz volt, de szük­sé­gem volt erre. Csak ami­kor végre fel­ad­tam min­dent, lát­tam meg, ahogy Isten to­vább viszi az éle­te­met min­den­fé­le gör­csö­lé­sem nél­kül. A ke­reszt­nél tud­tam el­en­ged­ni, meg­hal­ni, s át­él­ni a fel­tá­ma­dást, immár nem a magam ere­jé­ből. Adja Isten, hogy meg­ért­hes­sük ennek gaz­dag­sá­gát!

• Tehát elő­ször ön­ma­ga­dat kell po­kol­ra ítél­ni.
• Utána hin­ned kell a meg­vál­tás­ban, amit Jézus tett he­lyet­ted a ke­resz­ten.
• Majd el­te­met­ni ön­ma­gad a víz­ben be­me­rít­kez­ve.
• Végül ven­ned a Szent Szel­le­met.

Ez az egyet­len gyógy­szer a meg­fe­le­lés és ön­mar­can­go­lás ellen, ami ma tár­sa­dal­munk­ban több­nyi­re a nőket cé­loz­za meg. Igen, bűn­höd­nöd kel­le­ne, de a bün­te­tést Jézus már el­szen­ved­te he­lyet­ted. Arra sincs szük­sé­ged, hogy va­la­ki más bün­tes­sen téged, hogy könnyíts a lel­ki­is­me­re­te­den: Jé­zust már meg­os­to­roz­ták, az ő vessze­je és botja (amik őt érték), azok vi­gasz­tal­nak téged. Térj meg az ön­meg­vál­tás­ból, te­mesd végre el magad és vedd át a Szent Szel­lem által Jézus fel­tá­madt éle­tét!

LÉGY SZA­BAD ÖN­MA­GAD­TÓL!

Add fel és en­gedd Is­tent: és nyu­godt lesz az éle­ted.