A békesség titka

Izgalmas, fárasztó, zavaros, és egyben pocsék nap volt. Kósza hírek keringtek a városban. Futkároztunk. Vitatkoztunk, hogy igaz-e vagy sem. Este bezárkóztunk. Féltünk. És akkor történt valami.

Tényleg nagyon furcsa nap volt.^* Főleg az előző nap üressége után. Oda volt minden. Teljes volt a csalódás. Aludni alig bírtam.

Korán reggel arra ébredünk, hogy Mária azt kiáltja, nincs ott! Eltűnt! Vagy elvitték? Teljesen össze volt zavarodva. Kérlelt minket is, nézzük már meg. Még reggelizni sem volt időnk, gyorsan elszaladtunk megnézni a helyszínt. János lehagyott, de bemenni nem mert. Én bátrabb voltam. A lepedők ott voltak, meg egy kendő a feje helyén összegöngyölve. Aztán bejött János is, és elkezdte mondogatni: "Most már hiszek neki." Nekem fogalmam se volt, mi a csuda történt. Hazamentünk. Még egyszer láttuk Máriát, ahogy sírva visszatért oda.

Nekem ez sok volt. Ebéd után Mária ismét megjelent, és össze-vissza beszélt. János szerint igazat mondott. Hogy látott két fehérruhás angyalt, akik beszéltek vele. No persze! Mi nem láttuk őket. Pedig épp előtte voltunk ott. No meg hogy aztán maga a Mester szólt hozzá, hogy felmegy az Ő Atyjához és a mi Atyánkhoz, az Ő Istenéhez és a mi Istenünkhöz. De jó neki. Ő felment, mi meg jól itt maradtunk. És még itt vannak ezek a júdaiak is, akik minket is meg akarnak ölni. A Mester meg jól felment és itt hagyott minket.

Tele volt a fejem ezzel a sok ostobasággal. Sötétedett. Bementünk a házba. Bezártam az ajtót, mert féltem. Szerintem a többiek is. Halkan beszélgettünk.

És akkor történt. Megállt a középen. Azt mondta: "Békesség nektek!" Megállt az ütő bennünk. Elképedtünk. Alig hittünk a szemünknek. Majd megtörte a csendet és barátságosan megmutatta sebeit és a dárda döfését. Belül éreztem, azt mondja: "Péter, mi van a középen? Az üresség? A rémálmaid? A furcsa történések? A pletykák? A hitviták? Az, hogy mások mit mondtak rólam? A helyszín, amit láttál? Hogy ki ért oda hamarabb? A félelmeid? Ébredj fel! Ha én vagyok a középpontban, akkor békességed lesz neked!" És ahogy nézegettem Őt, és ahogy egyenként megtapintottuk a sebeket, Vele lettek telve gondolataim. És azt vettem észre, hogy igazi békességem lett. Mindnyájan felszabadultunk a félelmeink alól, és végre tudtunk örülni.

Jézus megállt a középen! Elgondolkoztam: hányszor lökdösöm őt onnan arrébb kétkedéseimmel? Amikor elsüllyedtem a tengeren, akkor is ez volt. De Ő akkor is megállt a középen. Bárcsak mindig ott maradna!

Ekkor ismét megszólalt: "Békesség nektek. Miként engem is elküldött az Atya, én is elküldelek titeket." Majd ránk lehelt, és azt mondta: "Vegyetek Szentlelket." Mintha tudta volna, hogy békességem még nem stabil. Tudta, hogy valami több kell. Nem elég a tudata, hogy velünk van. Tudta, hogy nagy feladatot bíz ránk, és hogy tényleg felmegy az Atyához. Nem akart úgy itt hagyni, hogy nincs békénk. Ezért is állt meg a középen. De ennél több kellett. A Szentlélek. Hogy Jézus már ne csak a szoba közepén álljon meg, hanem a szívem közepén. Ne csak az agyamban, hogy miket tudok róla, ne csak emlékeimben, ne csak az írásismeretemben, hanem valami mélyebb helyen. A szívemben, a szellememben.

Látszott rajta, hogy még akar valamit mondani. Ezt, amit mondott, először nem is értettem. "Akinek megbocsátjátok bűneiket, a mennyben is megbocsátják, akinek nem bocsátjátok meg, a mennyben sem bocsátják meg." Persze, tudtam, mire célzott: a haragra, ami még azért ott volt a csalódások miatt, meg hogy megszégyenültem háromszor is. Meg Jánosra is haragudtam, hogy ő hitt, én meg nem. De később rájöttem, itt sokkal többről volt szó, mint a mi kis belső haragunk. Az előbb mondta, hogy elküld minket. Meg Szentlelkét is belénk adta. Rájöttem: ha hagyom Őt munkálkodni a szívemben és érvényesülni, akkor úgy fogok viseltetni mások iránt, ahogy Ő tenné. És ez a legmélyebb békesség. Ha magam megtagadva végre elállok az útból, hogy azt tegye, amit akar.

Megértettem a békesség titkát.
1. Amikor Jézus megáll gondolataim közepén, ez egy alap békét ad.
2. Amikor megérinthetem Őt feltámadása után, ez arra ad békét, hogy kiküldhessen az Ő céljaira.
3. A Szentlélek pedig arra ad békét, hogy Jézus maradjon is a középen és hogy döntéseit átvigye életünkbe is.

Hogy többé nem én bocsátok meg görcsösen, hanem a bennem levő Úr. Hogy többé nem kell érzéseimtől függenem, hanem, hogy átadhatom neki érzéseimet is. És mindenemet. Így összhangba kerülök a mennyel.

Emlékszem, ezután egyszer börtönbe csuktak. Úgy volt, hogy másnap kivégeznek. De érdekes módon most már tudtam aludni. A Szentlélek bennem megbocsátott azoknak, akik elítéltek. Békém volt. Istennel, a körülményekkel és ellenségeimmel is. Más ember voltam. Nem az én életem volt a középpontban, hogy élek-e, vagy meghalok. Hanem Jézus. Hogy Ő él bennem, és hogy mindazt, amit meg akar tenni rajtam keresztül, tegye. Ha meg kell halnom, az is jó, megyek hozzá. Mindegy volt. De Ő úgy döntött, hogy éljek még. Másnap egy angyal ébresztett, és átvitt a többszörös őrségen keresztül. Már nem voltam frusztrált a különös dolgok miatt. Persze nehezen hittétek el, amikor zörgettem, hogy én vagyok, de hát mindannyiunknak át kell mennünk ezeken a leckéken. Békesség nektek!

Szeretettel:
Péter

Engedd a feltámadt Jézust a középre és nyugodt lesz az életed.

^* képzelt riport Péter szemszögéből, János evangéliuma 20:1-23 alapján