TIPP: A cikkek alatt rákattinthatsz a kapcsolódó cikkekre is.

2011. november 30., szerda

Az igazi hű barát

A hűséget nem a jó, hanem a rossz időkben szokták tesztelni. Ahogy a ragasztót. Onnan tudod, hogy jól köt, amikor a két összeragasztott tárgyat elkezded széthúzni és egyben maradnak...

Mi emberek olyanok vagyunk, hogy egy darabig bírjuk a másik hülyeségét, aztán egy idő múlva elszakad a cérna. A legdurvábbak pont azok a helyzetek, amikor a másik elfáradt, és ezért tesz idegesítő dolgokat. Ilyenkor lenne leginkább szüksége szeretetünkre és hűségünkre... és ekkor beintünk és lelépünk!

Isten ma megfeddett engem. Elszakadt a cérnám, és a könnyebb utat választottam: de jó lesz megszabadulni tőle, nem lesz vele gond! Bár belül rossz érzesem volt, az az utólagos megbánás, hogy nem kellett volna.

Aztán van az úgy, hogy az ember nem tud menekülni, kénytelen imádkozni. Valami lekényszeríti a térdeire... és akkor mutatta meg Isten, hogy Ő is sokat bíbelődött már velem, és hogy Nála sose szakadt el a cérna! Sőt, épp a leggyengébb pillanataimban, amikor tele a hócipő, lázadok, bűnöket követek el, stb., van leginkább szükségem a Megváltóra!

Vannak azok a fajta prédikációk, amikor a lelkész vagy a pásztor úgy prédikál, hogy az emberek sóhajtanak a nagy terhek alatt, és újra eszükbe lett juttatva, milyen rosszak. Alig várjuk, hogy vége legyen! Ezzel szemben vannak azok a fajták, amikor a beteg bűnös hallgatja Krisztus szavait, és fellélegezve odafuthat Istenhez! Mint Zákeus, a gyűlölt uzsorás, akit végre nem lenézett Jézus, mint a többiek, hogy milyen szemét vagy, hanem egyenest bement hozzá vacsorázni. Amíg kintről hallatszott a lenyomó prédikáció vádja: "Ez bűnöshöz ment be vacsorázni!", addig bent Zákeus szívében felbuzgott a hála: "Hozzám soha senki rabbi fia nem jött be! Tudom, hogy gonosz vagyok, de köszönöm Jézus, hogy végre van valaki, aki nem elítélni jött. Sőt, Veled megoszthattam azt a pici szeretetemet, amit addig senki se látott." És Zákeus elosztotta vagyona felét a szegényeknek, és a kiuzsorázott pénzek négyszeresét adta vissza a károsultaknak. A nagy szent "térj-meg prédikátorok" hatására Zákeus sose tért volna meg. Jézus egy szót se szólt, csak szerette őt és jelenlétével megtisztelte.

Nos, erre van szükségünk, amikor minden bajunk van és kívülről kiállhatatlannak tűnünk. Mint a megfázott ember, aki végre beülhet a forró kádba és sóhajthat egyet! Nos, ilyen felszabadító az, amikor megérint Isten jósága: "Ha mi hitetlenkedünk is, ő hű marad, mert Önmagát meg nem tagadhatja" (2Timótheus 2:13). Amikor elfáradunk, minden bajunk van, elegünk van még magából Istenből is, mert nem értjük Őt: Ő akkor is hű marad! Nem fogja azt mondani: "Elegem van belőled, haragszom, keresek valaki könnyebb esetet!" Micsoda megkönnyebbülés: Jézusnál sose szakad el a cérna!

Megnyugtat, amikor tudhatod, hogy kételkedéseid ellenére is szeret Jézus!

Kapcsolódó cikkek:

facebookos hozzászólás:

0 bloggeres hozzászólás:

Megjegyzés küldése