Egy­sze­rű ima­al­kal­mak („Áz­tass el!”)

Jé­zus­ban hívő kö­rök­ben is­me­rős a ki­fe­je­zés: Éb­re­dés. Azt je­len­ti, hogy az Úr Lel­ké­nek je­len­lé­te sok em­ber­re ki­árad, és ilyen­kor sokan élik át az új­já­szü­le­tés él­mé­nyét vagy szí­vük meg­eny­hü­lé­sét. Az em­be­rek­re rá­száll az Isten je­len­lé­té­nek tu­da­ta, szent Is­ten­fé­le­lem támad raj­tuk, és meg­bán­va bű­ne­i­ket, el­fo­gad­ják Jé­zust Meg­vál­tó­nak és Úrnak, és az Ő kö­ve­té­se irán­ti va­ló­di dön­té­sek szü­let­nek.

Fú, de baba! :)

Min­dig nagy az iz­ga­lom, ami­kor egy új baba szü­le­tik a ro­kon­ság­ban, is­me­rő­se­ink kö­ré­ben! Men­nek a gra­tu­lá­ci­ók, min­den­ki nézi a fény­ké­pe­ket és vi­de­ó­kat, és pró­bál­ják meg­fej­te­ni, hogy kire ha­son­lít in­kább, anyá­ból vagy apá­ból van be­lő­le több.

„Mert Ő él, és na­gyobb min­den­nél!”

Talán is­me­ri­tek azt a dalt, ami­nek stró­fá­ja így szól: „Csak Is­ten­ben bízz én lel­kem, | Mert Ő él, és na­gyobb min­den­nél!” Nos, ami­kor most hét­vé­gén éne­kel­tük né­há­nyan ezt egy idő­sott­hon­ban, mint­ha ez a sor kü­lö­nö­sen is élővé vált szá­mom­ra, annyi­ra, hogy kény­te­len vol­tam újra meg­is­mé­tel­ni a vers­sza­kot, és előt­te ki­mon­da­ni: „És most jön a leg­szebb rész: Mert Ő él, és na­gyobb min­den­nél.”

Peet Pro­ject vagy Jézus Pro­ject?

Ezt a cik­ket azért írom, hogy fel­hív­jam a fi­gyel­met a mai na­punk egy szo­mo­rú je­len­sé­gé­re, és ehhez a Peet Pro­jec­tet sze­ret­ném hasz­nál­ni, akik egy­szer­re dol­goz­nak Is­tent di­cső­í­tő da­lok­kal, ugyan­ak­kor a vi­lá­gi ze­né­ben és kon­cer­te­ken is ott­ho­no­san mo­zog­nak. Nem a ze­ne­ipar­ról fogok be­szél­ni, ezt a ta­lá­ló ki­fe­je­zést iga­zá­ból csak egy pél­da­ként hozom fel, mint je­len­sé­get az utol­só idők lan­gyos­sá­gá­ra, mint ve­szély­re. Nem szol­gál­ha­tunk ugyan­is Is­ten­nek és a Mam­mon­nak. Jézus egy­ér­tel­mű­en ki­kö­töt­te ezt. A Bib­lia fi­gyel­mez­tet ben­nün­ket, hogy nem sán­ti­kál­ha­tunk két­fé­le úton, a világ útján és Isten útján.

Ne hozz ká­na­á­nit!

Vers, kérés, ima, fel­hí­vás, amit Áb­ra­hám szol­gá­já­nak es­ke­té­se ih­le­tett. „Hadd es­kes­se­lek meg az Úrra, az ég és föld Is­te­né­re, hogy fi­am­nak nem a ká­na­á­ni­ak le­á­nyai közül hozol fe­le­sé­get, akik kö­zött lakom.” (1 Mózes 24:3).

Szün­te­le­nül... a tér­de­in­ken

Isten Or­szá­ga... Isten Or­szá­ga és Ki­rály­sá­ga... egy másik világ ebben a vi­lág­ban. Szin­te min­den­ben for­dít­va mű­kö­dik, mint a mi feje te­te­jé­re ál­lí­tott vi­lá­gunk. Ha lé­te­zik egy­ál­ta­lán olyan, hogy Isten ki­vá­lasz­tá­sa, akkor van itt va­la­mi na­gyon ér­de­kes dolog, ami le­ír­ja, mi sze­rint vá­laszt Isten, vagy leg­alább­is mi a célja ezzel a kü­lön­le­ges vá­lasz­tás­sal. És egy­ben ki is de­rül­het ebből, miért oly fon­tos az imád­ság. Talán éle­ted nehéz kér­dé­se­i­re is vá­laszt lelsz most…